SORSOLÁS
MENETREND

KATTINTS, NÉZD MEG HOL IS VAN A PÁLYA ÉS KÜLD TOVÁBB A CSAPATTÁRSAKNAK IS!


1631669_w2

Emlékeztetőül:

A tornán nem szerepelhetnek a következő bajnokságokban érvényes igazolással rendelkező játékosok:

futsal NB1 és NB2, nagypálya NB1, NB2, NB3, (magyarán az nem játszhat, akiknek érvényes igazolása van, pályára lépett vagy nevezve volt a 2015-2016-os szezonban felnőtt csapatban)

Egyéb rendelkezések:

  • a tornán stoplis cipőben játszani nem lehet, a megengedett lábbelik:

    terem (IC) ill. hernyótalpas (TF) cipők.

  • érkezés, az első mérkőzésetek előtt fél órával.

  • a sportpálya területén belül és kívül is meg tudtok állni autóval.

  • Öltözés és BÜFÉ a központi épületben az emeleten.

  • VÁRUNK BENNETEKET A ZSŰRIASZTALNÁL A REGISZTRÁCIÓRA

A tornán csak az első mérkőzés előtt benevezett játékosok szerepelhetnek, így, kérlek benneteket MINDENKIT írjatok rá a Nevezési Lapra.

Lebonyolítás:

A benevezett Csapatokat 4 fős és 5 fős csoportokba sorsoltuk, ahol körmérkőzéses rendszerben döntik el a továbbjutó helyezések sorsát.
Továbbjutás: csoportonként az első két helyezett jut a rájátszásba, innentől a torna egyenes kieséses rendszerben folytatódik és a bronzmeccsel valamint a döntővel fejeződik be!
Helyezések eldöntése: Győzelem: 3 pont, döntetlen: 1 pont, vereség: 0 pont
Pontegyenlőség esetén – több Csapat azonos pontszáma esetén is – az egymás elleni eredmények döntenek. Három vagy több Csapat azonos pontszáma esetén – mini tabella alapján – csak a három ( vagy több ) Csapat egymás elleni eredménye a mérvadó. Ha minden egyezik, akkor az abszolút gólkülönbség rangsorol.

Játékidő: 2 X 10 perc


„A”CSOPORT  – kezdés: 8.00. „A” pálya – a nagypálya távolabbi felén

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

Árpád FC (Cegléd), Grizzly Bears, NFK (Ceglédbercel),
17 Ker
(Vámosi Ádám csapata), Joker FC

Mérkőzések:

8.00. Árpád FC – Grizzley Bears

8.25. NFK – 17 Ker

8.50. Joker FC – Árpád FC

Grizzly Bears – NFK

17 Ker – Joker FC

Árpád FC – NFK

Grizzly Bears – 17 Ker

Joker FC – NFK

Árpád FC – 17 Ker

Grizzly Bears – Joker FC

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


 

„B”CSOPORT  – kezdés: 8.00. „B” pálya – a nagypálya távolabbi felén

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

Pázmány Yellow Sox, Creal’s, Optimus FC, Zsugabubus,
Freestyle SFV
(Várpalota)

Mérkőzések:

8.00. Pázmány Yellow Sox – Creal’s

8.25. Optimus FC  – Zsugabubus

8.50. Freestyle SFV – Pázmány Yellow Sox

Creal’s – Optimus FC

Zsugabubus – Freestyle SFV

Pázmány Yellow Sox – Optimus SFV

Creal’s – Zsugabubus

Freestyle SFV – Optimus FC

Pázmány Yellow Sox – Zsugabubus

Creal’s – Freestyle SFV

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


 

„C”CSOPORT  – kezdés: 8.00. „C” pálya – a nagypálya közelebbi felén

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

Árbóc utca 4., Why Allways Me, Zsé-Fa Betérő (Győr),
Angyalföld, Újbuda Liga

Mérkőzések:

8.00. Árbóc utca 4. – Why Allways Me

8.25. Zsé-Fa Betérő – Angyalföld

8.50. Újbuda Liga – Árbóc utca 4.

Why Allways Me – Zsé-Fa Betérő

Angyalföld – Újbuda Liga

Árbóc utca 4. – Zsé-Fa Betérő

Why Allways Me – Angyalföld

Újbuda Liga – Zsé-Fa Betérő

Árbóc utca 4. – Angyalföld

Why Allways Me – Újbuda Liga

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


 

„D”CSOPORT  – kezdés: 8.00. „D” pálya – a nagypálya közelebbi felén

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

a13 , Red Wolf , Be vagyunk Zabálva (Ócsa), Ismokeking

 

Mérkőzések:

8.00. a13 – Red Wolf

8.25. Be vagyunk zabálva – Ismokeking

a13 – Be vagyunk zabálva

Red Wolf – Ismokeking

a13 – Ismokeking

Red Wolf – Be vagyunk zabálva

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


Tudtátok, hogy itt a Kolozsvári Tamás utcai Sportcentrumban bajnokságokat is szervezünk! Péntekre vagy szombatra még be tudtok nevezni! KATTINTS A KÉPRE HAMAR!BUDA-Kolozsvári-Tamás-utca-Liga-2016-tavaszi-facebook


„E”CSOPORT  – kezdés: 8.00. „E” pálya – a távolabbi kispályán

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

17 ker BK (Schleer Zoltán csapata), Campeones, Kokain FC (Ercsi),
Pizza King
(Csepel)

 

Mérkőzések:

8.00. 17.ker BK – Campeones

8.25. Kokain FC – Pizza King

17 ker BK – Kokain FC

Campeones – Pizza King

17 ker BK – Pizza King

Kokain FC – Campeones

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


„F”CSOPORT  – kezdés: 8.00. „F” pálya – a közelebbi kispályán

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

Békás Grund, Bikáspark, La Vecchia Signora (Ráckeresztúr),
Bravo
(Dunaharaszti)

 

Mérkőzések:

8.00. Békás Grund – Bikáspark

8.25. La Vecchia Signora – Bravo

Békás Grund – La Vecchia Signora

Bikáspark – Bravo

Békás Grund – Bravo

Bikáspark – La Vecchia Signora

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


„G”CSOPORT  – kezdés: 10.10. „E” pálya – a távolabbi kispályán

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

Magyar Telekom DSC, Kutyaütők (Kunszentmiklós), Phoenix,
Mé-Szi Frucht Kft
(Dunaújváros)

 

Mérkőzések:

10.10. Magyar Telekom DSC – Kutyaütők

10.35. Phoenix – Mé-Szi Frucht Kft

Magyar Telekom DSC – Phoenix

Kutyaütők – Mé-Szi Frucht Kft

Magyar Telekom DSC – Mé-Szi Frucht Kft

Phoenix – Kutyaütők

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


„H”CSOPORT  – kezdés: 10.10. „F” pálya – a közelebbi kispályán

Javasolt érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával.
A csapatvezetőt várjuk a zsűri asztalnál a regisztrációhoz!

Gépállat, Lufthansa (Debrecen), Hauni Hungária (Pécs),
National Iron Team
(Tatabánya)

 

Mérkőzések:

10.10. Gépállat – Lufthansa

10.35. Hauni Hungária – National Iron Team

Gépállat – Hauni Hungária

Lufthansa – National Iron Team

Gépállat – National Iron Team

Hauni Hungária – Lufthansa

 

Az 1. és a 2. helyezett jut a rájátszásba.


Tudtátok, hogy itt a Kolozsvári Tamás utcai Sportcentrumban bajnokságokat is szervezünk! Péntekre vagy szombatra még be tudtok nevezni! KATTINTS A KÉPRE HAMAR!BUDA-Kolozsvári-Tamás-utca-Liga-2016-tavaszi-facebook


Rájátszás: végig a nagypályán. FIGYELJ! A rájátszásnál nincs várakozási idő, kérem, ha elmentek a pályaáról időben érjetek vissza!Fir-Play-tábla

Nagyításhoz kattint a képre!

13.50. a kaminokupa FAIR PLAY KUPA EREDMÉNYHIRDTÉSE

 

! FIGYELJ, SZIGORÚBB A MEGKÖTÉS, MINT EDDIG ! A tornán nem szerepelhetnek a következő bajnokságokban igazolással rendelkező játékosok: futsal NB1 és NB2, nagypálya NB1, NB2, NB3 (akik pályára léptek vagy nevezve voltak a 2015-2016-os szezonban a felnőtt Csapatban!)

Díjazás:

 

I.hely: Nike Labda + Kupa + Egyedi Érem + Oklevél + meglepetés

II.hely: Nike labda + Kupa + Egyedi Érem + Oklevél
III.hely: Nike labda + Kupa + Egyedi Érem + Oklevél
IV.hely: Nike labda + Kupa + Oklevél

Különdíjak: a torna játékosa, a torna kapusa, gólkirály – póló + trófea


Játékszabályok:

 

A játékidő: 2*10 perc

A játéktér: 6 db kézilabda pálya méretű, műfüves pálya, 3×2-es kapukkal.

Cipők: terem (IC)-, illetve hernyótalpas (TF) cipők.

Labda: 5-ös méretű, normál foci labda, amelyet a csapatok hozzanak magukkal. Mindig a sorsolásnál elöl álló Csapatnak kell biztosítania a labdát.

Játékrendszer: 5+1. A mérkőzés megkezdéséhez egy csapatból min. 5 játékos (melyből egy kapus) szükséges.

Ha egy csapat létszáma 4 fő alá csökken a mérkőzést be kell szüntetni és a vétlen csapat számára kell jóváírni! Ha egy csapat (sérülés vagy bármi más okból) nem tud kiállni az utolsó csoportmérkőzésére annak eredményét az összes korábbi eredménnyel együtt ( 3 ponttal és 5-0-s gólkülönbséggel ) az ellenfelek javára írjuk jóvá!

Egy játékos csak egy csapatban játszhat!

Az oldalról való játékba hozást a vonalról vagy a vonalon kívülről kell lábbal elvégezni. Az ellenfélnek 3 métert szabadon kell hagyni!

Becsúszó szerelés nem engedélyezett, ebben az esetben közvetlen szabadrúgás jár.

Az alapvonalat elhagyott labdát csak a kapus hozhatja játékba. A  labda játékba hozatala kézzel történik.

A  labda akkor kerül szabályosan játékba, ha a büntetőterületet elhagyja.

A kapus minden esetben átdobhatja a labdát a felezővonalon, viszont gólt nem dobhat, csak rúghat.

Ha a kapusról az alapvonalon túlra kerül a labda, a mérkőzés szöglettel folytatódik.

Hazaadás a nagypályás szabályoknak megfelelően történik.

Játékos cserék a felezővonal melletti területen, a cserezónában történnek.

A játékvezetők sárga, illetve piros lapokat alkalmaznak. A kiállítás időtartama 2 perc, vagy végleges. A véglegesen kiállított játékos helyett 5 perc elteltével egy másik játékos játszhat tovább.

A végleg kiállított játékos automatikusan nem játszhat a soron következő mérkőzésen, de a versenybizottság az eset súlyosságától függően hosszabb, esetleg végleges eltiltást is kiszabhat.

A  büntető rúgás a kaputól 7 méterre történik.

Szabadrúgás elvégzésénél – a labdás játékos kérésére – az ellenfél bármely játékosa 5 m-re állhat. Abban az esetben viszont, ha az ellenfél bármely játékosa szándékosan akadályozza a gyors végrehajtást, a játékvezető sárga lappal figyelmeztethet.

Ha a kapus a büntetőterületen kívül szándékosan kézzel ér a labdához, 2 perces kiállítást von maga után. Ha mezőnyjátékos kézzel hárít a büntetőterületen belül, 2 perces kiállítást von maga után. Nem szándékos kezezés nem von maga után büntetést!

Egyenes kieséses rendszerű kupatalálkozón döntetlen esetén 3-3 büntető rúgás dönti el a találkozó végkimenetelét. Ha a 3 rúgás után nincs döntés, akkor már azoknak kell rúgnia, akik még nem lőttek hetest.

Óvást az adott mérkőzést követő 5 percen belül lehet leadni írásban 5000 Ft egyidejű befizetése mellett. A versenybizottság (2 rendező + játékvezető) döntése ellen további fellebbezésnek helye nincs. Az óvási díjat akkor sem kapja vissza a csapat, ha az óvásnak a versenybizottság helyt adott.

A rendezvényen a kaminokupáról Fegyelmi vétség miatt eltiltott játékos nem szerepelhet!

Mérkőzés előtt, alatt és után a játékvezetőt, ellenfelének játékosát, vezetőit tettlegesen bántalmazó, önmagáról megfeledkező, botrányt okozó labdarúgót és csapatát a versenybizottság azonnal kizárja a további küzdelmekből.

A csapatokra az első csoport mérkőzésre való megjelenéskor 5 perc várakozási idő van. A további mérkőzéseknél várakozási idő nincs.


EGY KISPÁLYÁS KUPA EGY WELLNESS HOTEL TERÜLETÉN? IGEN LÉTEZIK!!! KATT A KÉPRE ÉS JELENTKEZZ MÉG MA!Kavics-Spa-Cup-Amatőr-Torna-plakát