Két büntetőpárbajt és a tornát is megnyerte a Barna Team

10882248_873586989340114_5447414228120915517_nA Barna Team győzelmével ért véget a 2014-es esztendő utolsó kaminokupája! A 20 Csapatos megmérettetés idén is bővelkedett izgalmakban – már a nevezéses időszakban is. Több Csapat is lemaradt, mert vagy későn, vagy egyáltalán nem teljesítette a nevezési feltételeket. 2015-ben már minden bizonnyal újra két napos lesz évzáró teremtornánk!

6 újonc Csapat is nekivágott a napnak, mindközül talán a legnagyobb név a debreceni Fékcentrum volt, soraikban olyan nevekkel, mint Ughy Márk, Fekete Viktor és Schranz Balázs. Üde színfoltja volt a tornának az első ránézésre csak orosz fiatalemberekből álló Marussia.

Talán az „E” jelű csoport tűnt a legnehezebbnek, hiszen a később döntőt játszó Barna Team és Fékcentrum mellett ide kapott besorolást az az Újhartyán is, aki minden bizonnyal bármelyik másik csoportból simán tovább ment volna. A torna igazán a legjobb 8 között élesedett ki, a negyeddöntőben „simán” csak egy meccs dőlt el, ahol a Fékcentrum 6-2-re verte az FC Kutyaütőket, a másik három párharc során csupán egy gól vagy még annyi sem volt a különbség… Büntetőpárbajt nyert a Barna Team és hasonlóan jutott tovább a Wristfield is, míg az Argentinos Juniors egy góllal jobbnak bizonyult a jelentősen megerősödött Animalsnál. Az elődöntőkben már-már a szenzáció kategóriába tartozott, hogy a Barna Team újra büntetőpárbajt nyert és így jutott a döntőbe, ahova a Fékcentrum követte Őket, érett tehát a lehetőség a csoportmérkőzésen elszenvedett vereségért való visszavágásra! A torna bronzmeccsén a vezérüket Czermann Ferit nélkülöző argentinok 2-1-re legyőzték a Wristfieldet.

Hatalmas meccsre volt kilátás azok számára, akik megvárták a döntő mérkőzést. A 2014-es esztendő idei utolsó meccsét aztán két fiatal tehetség döntötte el, hiszen Dohányos Renátó és Vadászi Edi is szemre tetszetős gólt szerzett, melyre csak Fekete Viktornak sikerült válaszolnia. A 2014-es utolsó kaminokupa tehát a Barna legények győzelmével zárult, de hogy ki lesz a2015-ös esztendő első és utolsó bajnoka arra picit még várni kell…

Nagyon-nagyon köszönjük, hogy eljöttetek, reméljük hamarosan újra találkozunk!!!

10906133_873608139337999_6588219422867151527_nA Győztes csapat

„A”CSOPORT

Rizsa, Összeválogatott, FC Kutyaütők (Turi Dánielék), Marussia

 

Mérkőzések:

8.00. Rizsa – Összeválogatott 0-0

8.25. FC Kutyaütők – Marussia 6-0

Rizsa – FC Kutyaütők 2-0

Összeválogatott – Marussia 5-2

Rizsa – Marussia 7-0

Összeválogatott – FC Kutyaütők 0-1

 

A csoport végeredménye:

„A” csapat m gy d v gk p
1. Rizsa 3 2 1 0 9-0 7
2. FC Kutyaütők 3 2 0 1 7-2 6
3. Összeválogatott 3 1 1 1 5-3 4
4. Marussia 3 0 0 3 2-18 0

 

Az 1. és a 2. helyezett jutott a rájátszásba

——————————————II——————————————-

„B”CSOPORT – 10.10.

Drughi (Dunakeszi), Chakarita, Tüzesvíz (Csömör), Wristfield

 

Mérkőzések:

10.10. Drughi – Chakarita 0-5

10.35. Tüzesvíz – Wristfield 0-3

Drughi – Tüzesvíz 1-3

Chakarita – Wristfield 0-0

Drughi – Wristfield 4-8

Chakarita – Tüzesvíz 1-3

 

A csoport végeredménye:

„B” csapat m gy d v gk p
1. Wristfield 3 2 1 0 11-5 7
2. Tüzesvíz 3 2 0 1 6-5 6
3. Chakarita 3 1 1 1 6-3 4
4. Drudhi 3 0 0 3 5-16 0

 

Az 1. és a 2. helyezett jutott a rájátszásba

——————————————II——————————————-

„C”CSOPORT – 12.20.

New Buda (Martonvásár), Krones, Argentinos Juniors, Spíler (Kistarcsa)

 

Mérkőzések:

12.20. New Buda – Krones 1-210897777_873606409338172_8544257739766954991_n

12.55. Argentinos Juniors – Spíler 2-0

New Buda – Argentinos Juniors 1-1

Krones – Spíler 2-0

New Buda – Spíler 2-3

Krones – Argentinos Juniors 2-1

 

A csoport végeredménye:

„C” csapat m gy d v gk p
1. Krones 3 3 0 0 6-2 9
2. Aregntinos Juniors 3 1 1 1 4-3 4
3. Spíler 3 1 0 2 3-6 3
4. New Buda 3 0 1 2 4-6 1

 

Az 1. és a 2. helyezett jutott a rájátszásba

——————————————II——————————————-

 

„D”CSOPORT – 14.30.

Szentmihályi Tivornya, Szeszpanyol ( Pomáz , Sashegyi Dávidék ),
LUX Stars, Animals

 

Mérkőzések:

14.30. Szentmihályi Tivornya– Szeszpanyol 4-0

14.55. LUX Stars – Animals 1-2

Szentmihályi Tivornya– LUX Stars 0-2

Szeszpanyol – Animals 1-6

Szentmihályi Tivornya– Animals 1-1

Szeszpanyol – LUX Stars 0-4

 

A csoport végeredménye:

„D” csapat m gy d v gk p
1. Animals 3 2 1 0 9-3 7
2. LUX Stars 3 2 0 1 7-2 6
3. Szentmihályi Tivornya 3 1 1 1 5-3 4
4. Szeszpanyol 3 0 0 3 1-14 0

 

Az 1. és a 2. helyezett jutott a rájátszásba

——————————————II——————————————-

„E”CSOPORT – 16.40.

Fékcentrum ( Debrecen ), Újhartyán, Barna Team,
Kutyaütők
( Szokoly Ádámék )

 

Mérkőzések:

16.40. Fékcentrum– Újhartyán 0-0

17.05. Barna Team – Kutyaütők 8-0

Fékcentrum– Barna Team 1-0

Újhartyán – Kutyaütők 3-1

Fékcentrum– Kutyaütők 5-2

Újhartyán – Barna Team 1-5

 

A csoport végeredménye:

„E” csapat m gy d v gk p
1. Fékcentrum 3 2 1 0 6-2 7
2. Barna Team 3 2 0 1 13-2 6
3. Újhartyán 3 1 1 1 5-6 4
4. Kutyaütők 3 0 0 3 3-16 0

 

Az 1. és a 2. helyezett jutott a rájátszásba

——————————————II——————————————-

 

Rájátszás:

Csoportonként az első két helyezettek kerültek a rájátszásba. Az 5 csoportgyőztes és a legjobb 2. helyezett automatikusan a legjobb 8 közé került, míg a többi 2. helyezett (4 Csapat) ki-ki meccset játszott egymással a következők szerint:

 

Ki-ki meccsek:

 

  •  5. legjobb 2. – 2. legjobb 2.

Argentinos Juniors – LUX Stars 4-1

 

  •  4. legjobb 2. – 3. legjobb 2.

Tüzesvíz – FC Kutyaütők 0-2

 

A 2. helyezettek sorrendje:

 

csapat m gy d v gk p
1. Barna Team 3 2 0 1 13-2 6
2. LUX Stars 3 2 0 1 7-2 6
3. FC Kutyaütők 3 2 0 1 7-2 6
4. Tüzesvíz 3 2 0 1 6-5 6
5. Argentinos Juniors 3 1 1 1 4-3 4

 

Negyeddöntők:

  • A1 – 1. legjobb 2.

Rizsa – Barna Team 0-0 b.u.

 

  • B1 – C1

Wristfield – Krones 1-1 b.u.

 

  •  D1 – 1.) győztese

Animals – Argentinos Juniors 1-2

 

  •  E1 – 2.) győztese

Fékcentrum – FC Kutyaütők 6-2

 

 

Elődöntők:

Barna Team – Wristfield 1-1 b.u.

 

Argentinos Juniors – Fékcentrum 1-3

 

Bronzmeccs:

 

Wristfield – Argentinos Juniors 1-2

 

Döntő:

 

Barna Team – Fékcentrum 2-1

10421315_873608076004672_3495011705156824708_n

 

A 38. kamino.hu Vándorkupa végeredménye:

  1. Barna Team
  2. Fékcentrum ( Debrecen )
  3. Argentinos Juniors
  4. Wristfield

 

A 38. kamino.hu Vándorkupa különdíjas játékosai:

# a legtehetségesebb: Czermann Márk ( Argentinos Juniors )

# a legrutinosabb: Ughy Márk ( Fékcentrum )

# a döntő játékosa: Dohányos Renátó ( Barna Team )

# a torna kapusa: Végső Zsolt ( Fékcentrum )

# a torna játékosa: Vadászi Edward ( Barna Team )

# gólkirály: Nagy Tibor ( Animals )

 

A 38. kamino.hu Vándorkupa legjobb góllövői:

7 gólos: Nagy Tibor ( Animals )

6 gólos: Besenyei Ferenc ( Fékcentrum )

5 gólos: Vadászi Edward ( Barna Team ), Fekete Gábor ( Fékcentrum )

4 gólos: Damásdi Alex ( Argentinos Juniors ), Kozirowski Richárd ( FC Kutyaütők ), Könczey Balázs ( Chakarita ), Taskovics Erik ( LUX Stars )

Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek! Miként nagyon köszönjük azt is, ha 2014-ben legalább egyszer eljöttetek egy kaminokupára!

Találkozzunk 2015-ben is!!!

unnamed (2)