A bajnokság játékszabályzata

zold_jobbra2Itt tudjátok nyomon követni keresztúri bajnokságunk sorsolását, eredményeit, tabelláját és góllövőit!

 


SZEPTEMBER 20-ÁN VASÁRNAP
KOCSIS SÁNDOR EMLÉKTORNA


A bajnokság 12 csapattal, körmérkőzéses rendszerben zajlik (mindenki játszik mindenkivel).

Jó hír, hogy a ligaújonc FC Palota ‘elviszi’ az összes első mérkőzést (17.30.), így mindenki másnak csak egyszer kell első meccset játszani. Utána az alábbi csapatok kéréseit tudtuk figyelembe venni: MÖSE, Blade FC, Pom Pom. A többiek kérésére is figyeltünk – ha volt – a lehetőségekhez mérten!

Ha halasztotok – időben és a lenti feltételek figyelembevétele mellett – akkor vegyétek azt figyelembe, hogy igen valószínű a pótlást egy másik nap kell majd játszanotok! Kérem jól fontoljátok meg a halasztást ennek ismeretében!

A bajnokság utolsó két fordulójában halasztani már nem lehet!


! FONTOS ! Amennyiben a bajnokság alatt bármilyen észrevétel, kérdés merülne fel, azt a csapatkapitányoktól várjuk a foci@kaminokupa.hu címre írva! Kérünk Benneteket, hogy sms-t, illetve messengeren NE írjatok, mert azokat nem olvassuk, nem vesszük figyelembe! A legfontosabb információkat mi is e-mailben küldjük Nektek, így érdemes minden vasárnap megnézni, hogy küldtünk-e bármi fontosat?!


VERSENYKIÍRÁS

Nevezési Feltételek
– 85.000. Ft/Csapat (minimum 10 meccs garantált)
– Egyszerre 5+1 játékos tartózkodhat a pályán, 11 fő cserelehetőség.
– Korlátlan számú játékos szerepeltethető a bajnokságban, azonban az utolsó két játéknapra már nem lehet új játékost benevezni!
– Egy játékos a teljes bajnokság során csak egy csapatban szerepelhet. Amennyiben bárkit ‘rajta kapunk’, hogy két csapatban szerepel(t), az adott fordulóban, mindkét ‘csapata’ meccsét elvesszük a játékost pedig eltiltjuk!


Nevezési díjak befizetésének ütemezése:

Csütörtök
○ második részlet:  09.24.
○ harmadik részlet: 10.15.

FONTOS INFORMÁCIÓ. A fenti dátumok betartása kötelező. A játékvezetőknél nevezési díjat befizetni nem lehet!


Kiket és hogyan díjazunk?

Fődíj egy garnitúra választható adidas sportfelszerelés (12 db mez, választható színben, méretben, feliratozva)

Amennyiben olyan csapat nyeri meg a bajnokságok, aki nyert már idén sportfelszerelést kaminokupán , az automatikusan a következő olyan csapaté lesz, akik még nem.

Kiket és hogyan díjazunk még?

Díjazás

I. hely: Trófea + Egyedi Érem + Oklevél + mérkőzéslabda + bajnoki cím megünneplése a Winners Sports Pubban
II. hely: Kupa + Egyedi Érem + Oklevél +labda
III. hely: Kupa + Egyedi Érem + Oklevél +labda
IV. hely: Kupa, Oklevél + labda


LEBONYOLÍTÁS:

A bajnokság 12 csapattal, körmérkőzéses rendszerben zajlik (mindenki játszik mindenkivel).

 

FIGYELEM! A bajnokság AMATŐR, itt nem szerepelhetnek futsal NB1-es valamint nagypálya NB-s játékosok! A 2020-as esztendőt nézzük. Amennyiben valaki ‘mégis’ szerepel(t), úgy azt a meccset automatikusan az ellenfél kapja meg, akár utólag is.


JÁTÉKSZABÁLYOK

Játékidő: 2 x 20 perc futó órával. A Csapatokra maximum 5 perc várakozási idő van

A bajnokság műfüves pályán zajlik, melyek vonalakkal határoltak, kézilabdakapukkal. Csapatonként min. 10 mérkőzés garantált!

Cipők: terem- illetve műfüves cipők

Labda: 5-ös méretű, normál foci labda , amelyet a csapatok hozzanak magukkal. Mindig a sorsolásnál elöl álló Csapatnak kell biztosítania a labdát.

Játékrendszer: Férfiaknak: 5+1. A mérkőzés megkezdéséhez egy csapatból min. 4 játékos (melyből egy kapus) szükséges. Ha egy csapat létszáma 4 fő alá csökken, a mérkőzést be kell szüntetni és a vétlen csapat számára kell jóváírni!

Ha egy csapat bármilyen oknál fogva kizárásra sorsára jut, vagy visszalépni kényszerül, annak eredményét az összes korábbi eredménnyel együtt (3 ponttal és 5-0-s gólkülönbséggel) az ellenfelek javára írjuk jóvá!

Egy játékos egy játéknap csak egy csapatban szerepelhet.

Az oldalról való játékba hozást a vonalról vagy a vonalon kívülről kell lábbal elvégezni. Az ellenfélnek 3 métert szabadon kell hagyni! Abban az esetben viszont, ha az ellenfél bármely játékosa szándékosan akadályozza a gyors végrehajtást, a játékvezető sárga lappal figyelmeztethet!

Becsúszó szerelés nem engedélyezett, ebben az esetben szabadrúgás jár.

Az alapvonalat elhagyott labdát csak a kapus hozhatja játékba. A  labda játékba hozatala kézzel történik. A  labda akkor kerül szabályosan játékba, ha a büntetőterületet elhagyja. A kapus minden esetben átdobhatja a labdát a felezővonalon, viszont gólt nem dobhat, csak rúghat. Ha a kapusról az alapvonalon túlra kerül a labda, a mérkőzés szöglettel folytatódik.

Hazaadás a nagypályás szabályoknak megfelelően történik.

Játékos cserék a felezővonal melletti területen, a cserezónában történnek.

A játékvezetők sárga, illetve piros lapokat alkalmaznak. A kiállítás időtartama 2 perc, vagy végleges. A véglegesen kiállított játékos helyett 5 perc elteltével egy másik játékos játszhat tovább.

A végleg kiállított játékos automatikusan nem játszhat a soron következő mérkőzésen, de a versenybizottság az eset súlyosságától függően hosszabb, esetleg végleges eltiltást is kiszabhat.

A  büntető rúgás a kaputól 7 méterre történik.

Szabadrúgás elvégzésénél – a labdás játékos kérésére – az ellenfél bármely játékosa 5 m-re állhat. Abban az esetben viszont, ha az ellenfél bármely játékosa szándékosan akadályozza a gyors végrehajtást, a játékvezető sárga lappal figyelmeztethet.

Ha a kapus a büntetőterületen kívül szándékosan kézzel ér a labdához, 2 perces kiállítást von maga után. Ha mezőnyjátékos kézzel hárít a büntetőterületen belül, 2 perces kiállítást von maga után. Nem szándékos kezezés nem von maga után büntetést (sárga lapot vagy kiállítást) .

HELYEZÉSEK ELDÖNTÉSE:

Győzelem 3 pont, döntetlen 1 pont, vereség 0 pont

Pontegyenlőség esetén – több Csapat azonos pontszáma esetén is – az egymás elleni eredmények döntenek. Három vagy több Csapat azonos pontszáma esetén – mini tabella alapján – csak a három (vagy több) Csapat egymás elleni eredménye a mérvadó. Ha minden egyezik, akkor az abszolút gólkülönbség rangsorol.

Amennyiben a bajnokság során „ki-ki mérkőzésre” kerül sor döntetlen esetén 3-3 büntető rúgás dönti el a találkozó végkimenetelét. Ha a 3 rúgás után nincs döntés, akkor már azoknak kell rúgnia, akik még nem lőttek büntetőt!

ÓVÁS:

az adott mérkőzést követő 5 percen belül lehet leadni írásban 5000 Ft egyidejű befizetése mellett. A versenybizottság ( rendező + 2 játékvezető) döntése ellen további fellebbezésnek helye nincs. Az óvási díjat akkor sem kapja vissza a csapat, ha az óvásnak a versenybizottság helyt adott.

A rendezvényen a kaminokupáról Fegyelmi vétség miatt eltiltott játékos nem játszhat! 


HALASZTÁS:

○ Halasztási díj: 9.000. FT
○ Ki nem állás díja: 12.000. FT
○ Utolsó fordulóban ki nem állás díja: 18.000.FT

A halasztani kívánó Csapat köteles a halasztást legalább a mérkőzés előtt 2 nappal (kedd 23.00.) írásban bejelenteni!  (foci@kaminokupa.hu). A halasztási költség 9.000. Ft/mérkőzés, melyet a következő fordulóban be kell fizetni. Egy Csapat a szezonban maximum egy mérkőzést halaszthat vagy egy mérkőzéstől maradhat távol (ki nem állás). Aki két mérkőzésen nem jelenik meg automatikusan a kizárás sorsára jut!
Ki nem állás díja. Igen ennek is van költsége, büntetése, hiszen az ellenfél, a szervezők készülnek az adott napi mérkőzésre. A 2017-es őszi szezontól kezdődően kaminokupán nem lehet ‘csak úgy nem megjelenni’. Amennyiben mégis megtörténik, annak díja 12.000. Ft, amennyiben az utolsó fordulóban történik meg 18.000. Ennek befizetése a következő pályára lépés előtt szükséges, hiszen a csapat és játékosai addig nem szerepelhetnek kaminokupán mérkőzésen (bajnokságban és kupán sem, más csapatban sem).
A ‘ki nem állásokból’ befolyt összeget (reméljük nem lesz 🙂 ) az ‘elmaradt meccsesek tornájára’ fordítjuk!


Figyelem! Mérkőzés előtt, alatt és után a játékvezetőt, ellenfelének játékosát, vezetőit tettlegesen bántalmazó, önmagáról megfeledkező, botrányt okozó labdarúgót és csapatát a versenybizottság azonnal kizárja a további küzdelmekből.

teszt-2Kérjük a Csapatok vezetőit, mérkőzéseik előtt a játékvezetőktől a Nevezési lapokat elkérni ÉS AZ ÚJ JÁTÉKOSOKAT BEÍRNI SZÍVESKEDJENEK!!!

A mérkőzéseken csak a nevezési lapon feltüntetett játékosok szerepelhetnek! Az összes játékost nem kell előre megnevezni, viszont, ha új játékos érkezik, őket az adott játéknap mérkőzése előtt be kell nevezni! Új játékost az utolsó két fordulóra már nem lehet hozni! Amennyiben a bajnokság rájátszással (bajnoki döntő, bronzmeccs) fejeződik be, arra új játékost hozni szintén már nem lehet!
A játékosok szerepeltetése minden esetben a csapatvezetők felelőssége. A jogosulatlan játékot azonnal büntetjük!


SORSOLÁSOK

BAKANCSOS LIGA CSÜTÖRTÖK


Tudnivalók és feladatok a kaminokupa bajnokságai alatt a csapatvezetők és a szervezők munkájának megkönnyítésére.

 

  1. JÁTÉKOSOK SZEREPELTETÉSE

„Kérjük a Csapatok vezetőit, mérkőzéseik előtt a játékvezetőktől a Nevezési lapokat elkérni ÉS AZ ÚJ JÁTÉKOSOKAT BEÍRNI SZÍVESKEDJENEK!!! A mérkőzéseken csak a nevezési lapon feltüntetett játékosok szerepelhetnek! Az összes játékost nem kell előre megnevezni, viszont, ha új játékos érkezik, őket az adott játéknap mérkőzése előtt be kell nevezni! Bajnokságainkba korlátlan játékost lehet benevezni, de az utolsó két fordulóra új játékost hozni és így szerepeltetni nem lehetséges!

A játékosok benevezése (beírása) minden esetben a csapatvezető feladata és kötelessége! Amennyiben egy játékos nincs benevezve, jogosulatlanul játszik! Ha a jogosulatlan játék a mérkőzés közben vagy utólag kiderül a szervezőknek joguk van a mérkőzés végeredményét 3 ponttal és 0-5-ös gólkülönbséggel az ellenfélnek jóvá írni!

Átjátszani másik csapatba nem lehet! De másik játéknap máshol szerepelhet bárki.

2.NEVEZÉSI DÍJAK BEFIZETÉSE

Amennyiben nem egy összegben fizettétek be a nevezési díjat, azt három részletben tudjátok rendezni. Második határidő 09.24. (eddig kell 60.000.Ft-nak beérkeznie) , míg a harmadik határidő 10.15. (eddig kell a teljes nevezést rendezni). Nevezést befizetni csak a szervezőknél tudtok!

3.CIPŐK

Csak terem (IC) és hernyótalpas (TF) cipőben lehet játszani, semmilyen stoplis nem megengedett!

4.HALASZTÁS

# Halasztási díj: 9.000. FT
# Ki nem állás díja: 12.000. FT
# Utolsó fordulóban ki nem állás díja: 18.000.FT

A halasztani kívánó Csapat vezetője köteles a halasztást legalább a mérkőzés előtt 2 nappal (kedd 23.00.) írásban bejelenteni!  (foci@kaminokupa.hu). Halasztást csak a csapatvezető kérhet. A csapatvezető az a személy, aki az adott bajnokságba jelentkezett. A halasztási költség 9.000. Ft/mérkőzés, melyet a következő fordulóban be kell fizetni. Egy Csapat maximum egy mérkőzést halaszthat vagy egy mérkőzéstől maradhat távol (ki nem állás). Aki két mérkőzésen nem jelenik meg automatikusan a kizárás sorsára jut!
Ki nem állás díja. Igen ennek is van költsége, büntetése, hiszen az ellenfél, a szervezők készülnek az adott napi mérkőzésre.

5.MÉRKŐZÉSIDŐPONTOK

Bajnokságunk mérkőzései egy pályán 17.30.-22.00. között zajlik.

6.KOMMUNIKÁCIÓ

Kérjük folyamatosan nézzétek az e-mailjeiteket, illetve kérjük, hogy kérdés esetén Ti is e-mailt írjatok (foci@kaminokupa.hu), még akkor is, ha úgy gondoljátok a telefon gyorsabb. Sms-t, messengert ne írjatok azt nem nézzük, így nem is vesszük figyelembe.

7.JÁTÉKSZABÁLYOK, TUDNIVALÓK

Weboldalunkon természetesen fent van a bajnokság részletes versenykiírása, játékszabályzata. Kérem, amint elküldtük a bajnokság teljes programját nézzétek át és ami a legfontosabb, osszátok is meg a csapattársakkal.

  1. PIROS LAPOK

A piros lap automatikus egy mérkőzés eltiltás. Kérem erről egyből tájékoztassátok a csapattársat, ha piros lapos kiállítás sorsára jutott.

  1. CSAPATVEZETŐI FELADATOK

Fontos kitérnünk arra a tényre, hogy a csapatvezetők feladata nem csak az, hogy elmondják a csapatnak, hogy mikor játszanak. A csapatvezetőknek ezen felül számos fontos feladata van elég csak ha a fenti pontokat végig olvassátok még egyszer. A csapatvezetők feladata a csapattársak tájékoztatása a játékszabályzat és a bajnokság lebonyolítása pontokban és szintén a csapatvezető feladata a megfelelő kommunikáció és a Fair Play betartatása a csapattársakkal például egy parázs mérkőzésen az ellenfél és a játékvezetők felé.

  1. FAIR PLAY

2020 őszétől komolyabb eltiltás jár a ’meccsszituáción’ kívüli fegyelmezetlenségért, súlyos sportszerűtlenségért, akár a pályán, akár a pályán kívül. – pl. a cserezónában vagy két meccs között – történik. Tehát ha a pályán felrúgod, mert ’kellett’ akkor megkapod érte a pirosat, egy meccs eltiltás. Ha azonban ’túlkapás’ történik, pályán kívüli fegyelmezetlenség, megfélemlítés, a játékvezető vagy a szervezők szidalmazása, esetleg tettlegességre biztatás, az minden esetben súlyosabb következménnyel jár és utóbbi esetekben a csapatvezetőt, akár a csapatot is büntetjük!

Kaminokupa Sport Kft – 2020. 08.27.