Éjfélig voltunk, mégis ’Déli’ győzelem született…

Egy remek, izgalmas, komoly csatákkal tarkított október 23-i kaminokupán vagyunk túl, mely, sok szempontból is óriási büszkeséggel tölt el minket!

Először is szeretném megköszönni tornánk névadójának az United Shippingnek, hogy rendezvényünk mögé álltak, nélkülük kétség kívül ez a torna most nem sikerült volna…

A díjasasztal ezúttal is szenzációs volt, hála partnereinknek! További képek FLICKR ALBUMUNKBAN!

Köszönet illeti meg tornánk támogatóit, aki remek díjakkal és különdíjakkal segítették azt, hogy a helyezettek és a legjobbak ezúttal is teli kézzel térjenek haza. Köszönet a Budaörsi Mozgásklinikának, azt, hogy ezúttal is fogadják azokat, akik apróbb sérülésükkel kezelésre szorulnak. Köszönet a Viwa Vitaminwaternek, hogy a leggyorsabb nevezők ezúttal is frissítő vitaminvízzel olthatták szomjukat. A különdíjasok a RothBeer kisüzemi söröcskéit és a Guti Klíma által felajánlott pálinkákat is megkóstolhatják, a győztesek pedig ezúttal is a Winners Sports Pubban ünnepelhetik meg győzelmüket! Sportfelszerelésben partnerünk az 11TeamSports, míg a csodálatos serlegeket a Papp Serlegüzletből szerezzük be!

Köszönjük a Boostershop-nak, hogy fáradt izmainkat prémium masszázspisztolyokkal frissíthettük fel egész nap és reméljük legközelebb is!

KÖSZÖNJÜK!

76 csapat indult el ünnepi tornánkon, melyek közül 14 alakulat az ifi kategóriában szerepelt. Október 23-i tornáinkhoz híven, ezúttal is szinte mindenhozzan jöttek hozzánk kispályások. Budapest mellett, Budaörs, Tárnok, Ercsi, Biatorbágy, Komárom, Ócsa, Csévharaszt, Mogyoród, Ceglédbercel, Szászhalombatta, Somogyjád, Cegléd, Kaposvár, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Kisvárda, Mezőtúr, Dorog, Gönc, Szolnok, Kecskemét, Előszállás, Eger, Baja, Tiszaalpár, Lajosmizse, Tápiószele, Dunaharaszti és Siófok is képviseltette magát – miközben a kelet-magyarországi csapatok Hajdúszoboszlón mérkőztek meg a szintén éltalunk szervezett Fáraó Bútor kupáért!

A csapatok 4 csoportkörben mérkőztek meg a torvábbjutó helyekért, avagy a 32-es főtábláért! A reggel szokés szerint zömében a budapesti csapatoké volt. Makulátlan, csak a Vajkrém FC maradt, de veretlenül jutott tovább a Sori Liga első osztályában szereplő Maxim Zrt, az Alpin FC és a szintén hazai pályán játszó Partizán Beokád is.

A délelőtti csoportkörből 100%-os maradt 3 alakulat is. A Kárpátalja szintén szereplője a Sori Ligának, míg a Squadra Anonima fiataljai a kőbányai 11TeamSports ligában játszanak kivállóan, mellettük az SESK egyetemistái szerezték meg mind a 12 pontot.

Koradélután a 2019-es győztes Pázmány Futsal mellett egy újonc, nevezetesen a Mezőfalva maradt makulátlan ,de a bajai Young Boys sem talált legyőzőre és magabiztosan lépett tovább a Football Rangers is, miközben kisebb meglepetésre búcsúzott a lajosmizsei Foci Suli is.

Az utolsó csoportkör volt – szokás szerint – a legerősebb. A ceglédi Árpád Fc mellett két budapesti csapat az Old Times és a Wanted is hibátlan maradt és nem kapott ki a mezőtúri Alfi-Vitallife Team sem. Igazi ’halálcsoport’ volt az ’N’ ahonnan a már említett Árpád FC után a 8ker lépett a rájátszásba. miközben a ’M’ jelű négyesben óriási meglepetésre az SZPCDSE pont nélkül búcsúzott…

32 csapat került a délutáni play-off-ba. Olykor parázs meccseket, olykor sima győzelmeket hozott az egyenes kieséses szakasz első köre. Magabiztosan lépett tovább a Csipet-Csapat, a Squadra Anonima, az U18 MÁV Előre, és az Alfi-Vitallife Team is, miközben az FC Miaminak, a Kétballábasoknak, az Alu-Zso Faternak és a Young Boysnak büntetőzniük kellett a továbblépéshez. Utóbbi alakulat ráadásul egy remek meccs után a címvédő Csernya BK alakulatát búcsúztatta. Testvérrangadót játszott két Sori Ligás csapat a Kárpátalja és a Trianon előbbi győzelmével. A nyolcaddöntőkben már csak az FC Miami és a Déli FC győzött simán, miközben a Csipet-Csapatnak és az Alu-Zso Faternak büntetőznie kellett a negyeddöntőért. Óriási meccset játszot a Maxim Zrt és a Kárpátalja – előbbi győzelmével, miközben az emúgy remekül focizó Mezőfalva 2-0-ra legyőzte a 8kert!

A negyeddöntőkben aztán már nem volt sima derbi. Bita Mátyás vezetésével a Maxim Zrt 2-1-re verte a torna meglepetéscsapatát a Mezőfalvát és egy góllal bizonyolt jobbnak a Lak Imre vezette Alu-Zso a Miaminál. A Déli a Csipet-Csapatot, a Futottak Még az legjobb ifi csapatnak bizonyuló Alfit győzte le hétméteresekkel.

A Maxim Zrt-t aztán vitte tovább a lendülete egy 2-0 formájában a tárnokiak ellen, míg a Déli egy őrült meccs (3-3) után szétlövés révén került a döntőbe. Abba a döntőbe, ahol Zalatnai Dávid vezetésével magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak a kissé elfáradó Maxim Zrt ellen, feltéve ezzel a koronát az elmúlt évek amúgy kiváló teljesítményére!

DÉLI FC, őszintén és szívből gratulálunk Nektek!!!

 

Drága csapatok, játékosok! Köszönjük, hogy ebben a nehéz helyzetben is eljöttetek hozzánk október 23-i tornánkra! Tudjátok, általában ezen a megmérettetésen van a legtöbb csapat és ez most sem volt másként! Köszönjük! Egész biztos, hogy télen is lesznek versenyeink, reméljük el tudtok majd jönni annyiszor, ahányszor akartok!


„A” CSOPORT8.00.–„A” pálya -hátsó sátor

Maxim Zrt. (Bp.),

Budapest Boys,

Necseszdfel United (Bp.),

Lázadók (Bp.),

Csipet Csapat (Bp.)

Mérkőzések:

8.00. Maxim Zrt. – Budapest Boys 1-0

8.20. Necseszdfel United – Lázadók 1-7

8.40. Csipet Csapat – Maxim Zrt. 0-0

Budapest Boys – Necseszdfel United 6-1

Lázadók – Csipet Csapat 0-0

Maxim Zrt. – Necseszdfel United 15-0

Budapest Boys – Lázadók 1-0

Csipet Csapat – Necseszdfel United 6-0

Maxim Zrt. – Lázadók 4-1

Budapest Boys – Csipet Csapat 0-6

A csoport végeredménye:

„A”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Maxim Zrt.

4

3

1

0

20-1

10

2

Csipet Csapat

4

2

2

0

12-0

8

3

Budapest Boys

4

2

0

2

7-8

6

4

Lázadók

4

1

1

2

8-6

4

5

NECSESZDFEL UNITED

4

0

0

4

2-34

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„B” CSOPORT8.00.–„B” pálya -hátsó sátor

FC Vajkrém (Bp.),

FC Maszek (Bp.),

Team Jesus (Bp.),

Héder FC (Bp.),

Balance FC (Budaörs)

Mérkőzések:

8.00. FC Vajkrém – FC Maszek 4-0

8.20. Team Jesus – Héder FC 1-0

8.40. Balance FC – FC Vajkrém 0-3

FC Maszek – Team Jesus 3-0

Héder FC – Balance FC 1-0

FC Vajkrém – Team Jesus 2-1

FC Maszek – Héder FC 3-0

Balance FC – Team Jesus 0-4

FC Vajkrém – Héder FC 3-2

FC Maszek – Balance FC 5-0

A csoport végeredménye:

„B”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

5

Balance FC

4

0

0

4

0-13

0

2

FC Maszek

4

3

0

1

11-4

9

3

TEAM JESUS

4

2

0

2

6-5

6

1

FC Vajkrém

4

4

0

0

12-3

12

4

Héder FC

4

1

0

3

3-7

3

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„C” CSOPORT8.00.–„C” pálya -első sátor

SZLAMB (Bp., Maurovics Márk csapata),

FC Miami (Bp.),

Főnix MFC (Bp.),

Futottak Még (Tárnok),

Nincs1vasunkse (Ercsi)

Mérkőzések:

8.00. SZLAMB – FC Miami 2-2

8.20. Főnix MFC – Futottak Még 1-1

8.40. Nincs1vasunkse – SZLAMB 1-1

FC Miami – Főnix MFC 1-0

Futottak Még – Nincs1vasunkse 3-0

SZLAMB – Főnix MFC 1-0

FC Miami – Futottak Még 1-2

Nincs1vasunkse – Főnix MFC 0-0

SZLAMB – Futottak Még 2-2

FC Miami – Nincs1vasunkse 3-1

A csoport végeredménye:

„C”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

5

Nincs1vasunkse

4

0

2

2

2-7

2

2

FC Miami

4

2

1

1

7-5

7

4

FŐNIX MFC

4

0

2

2

1-3

2

3

SZLAMB

4

1

3

0

6-5

6

1

Futottak Még

4

2

2

0

8-4

8

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„D” CSOPORT8.00.–„D” pálya

FC Budapest,

Alpin FC (Bp.),

Partizán Beokád (Bp.),

Maddef AFC (Bp.),

Dezső Bá Angyalai (Bp.)

Mérkőzések:

8.00. FC Budapest – Alpin FC 0-2

8.20. Partizán Beokád – Maddef AFC 5-2

8.40. Dezső Bá Angyalai – FC Budapest 1-3

Alpin FC – Partizán Beokád 0-0

Maddef AFC – Dezső Bá Angyalai 1-1

FC Budapest – Partizán Beokád 0-2

Alpin FC – Maddef AFC 7-0

Dezső Bá Angyalai – Partizán Beokád 0-3

FC Budapest – Maddef AFC 2-2

Alpin FC – Dezső Bá Angyalai 3-1

A csoport végeredménye:

„D”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

5

Dezső Bá Angyalai

4

0

1

3

3-10

1

1

Alpin FC

4

3

1

0

12-1

10

2

PARTIZÁN BEOKÁD

4

3

1

0

10-2

10

3

FC Budapest

4

1

1

2

5-7

4

4

Maddef AFC

4

0

2

2

5-15

2

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.



„E” CSOPORT10.45.–„A” pálya -hátsó sátor

Kárpátalja FC (Bp),

Asylum (Bp.),

Boca Familiors (Bp.),

Esélyünk SE (Bp.),

Conti United (Bp.)

Mérkőzések:

10.45. Kárpátalja FC – Asylum 2-0

11.05. Boca Familiors – Esélyünk SE 1-4

11.25. Conti United – Kárpátalja FC 0-2

Asylum – Boca Familiors 1-0

Esélyünk SE – Conti United 3-0

Kárpátalja FC – Boca Familiors 2-0

Asylum – Esélyünk SE 0-0

Conti United – Boca Familiors 1-3

Kárpátalja FC – Esélyünk SE 2-0

Asylum – Conti United 1-1

A csoport végeredménye:

„E”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

5

Conti United

4

0

1

3

2-9

1

3

Asylum

4

1

2

1

2-3

5

4

BOCA FAMILIORS

4

1

0

3

4-8

3

1

Kárpátalja FC

4

4

0

0

8-0

12

2

Esélyünk SE

4

2

1

1

7-3

7

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„F” CSOPORT10.45.–„B” pálya -hátsó sátor

Red Castle (Pilisvörösvár),

FC Trianon (Bp.),

FC Zsiguli (Üllő),

Tatai Bomba FC (Bp.),

Squadra Anonima (Biatorbágy)

Mérkőzések:

10.45. Red Castle – FC Trianon 1-2

11.05. FC Zsiguli – Tatai Bomba FC 1-0

11.25. Squadra Anonima – Red Castle 4-0

FC Trianon – FC Zsiguli 1-0

Tatai Bomba FC – Squadra Anonima 0-7

Red Castle – FC Zsiguli 0-0

FC Trianon – Tatai Bomba FC 2-1

Squadra Anonima – FC Zsiguli 4-0

Red Castle – Tatai Bomba FC 2-0

FC Trianon – Squadra Anonima 1-3

A csoport végeredménye:

„F”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Squadra Anonima

4

4

0

0

18-1

12

2

FC Trianon

4

3

0

1

6-5

9

3

Red Castle

4

1

1

2

3-6

4

4

FC Zsiguli

4

1

1

2

1-5

4

5

Tatai Bomba FC

4

0

0

4

1-12

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

 


IFI „G” CSOPORT10.45.–„C” pálya -első sátor

Tündérkert FC (Bp),

Aston Kanál (Bp.),

Egy sör nem sör (Bp.),

Hobby Brazilok (Bp.),

Tiki Taka U20 (Bp.)

Mérkőzések:

10.45. Tündérkert FC – Aston Kanál 1-2

11.05. Egy sör nem sör – Hobby Brazilok 5-0

11.25. Tiki Taka U20 – Tündérkert FC 2-2

Aston Kanál – Egy sör nem sör 1-0

Hobby Brazilok – Tiki Taka U20 0-5

Tündérkert FC – Egy sör nem sör 1-3

Aston Kanál – Hobby Brazilok 5-0

Tiki Taka U20 – Egy sör nem sör 0-1

Tündérkert FC – Hobby Brazilok 5-0

Aston Kanál – Tiki Taka U20 2-3

A csoport végeredménye:

„G”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Aston Kanál

4

3

0

1

10-4

9

2

EGY SÖR NEM SÖR

4

3

0

1

9-2

9

3

Tiki Taka U20

4

2

1

1

10-5

7

4

Tündérkert FC

4

1

1

2

9-7

4

5

Hobby Brazilok

4

0

0

4

0-20

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„H” CSOPORT10.45.–„D” pálya -első sátor

SE SK (Bp.),

Kétballábasok (Komárom),

Dreher FC (Ózd),

Csév Team (Csévharaszt),

Leverpool (Mogyoród)

Mérkőzések:

10.45. SE SK – Kétballábasok 1-0

11.05. Dreher FC – Csév Team 4-4

11.25. Leverpool – SE SK 1-2

Kétballábasok – Dreher FC 4-2

Csév Team – Leverpool 0-2

SE SK – Dreher FC 2-0

Kétballábasok – Csév Team 5-2

Leverpool – Dreher FC 0-0

SE SK – Csév Team 3-1

Kétballábasok – Leverpool 4-0

A csoport végeredménye:

„H”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

SE SK

4

4

0

0

8-2

12

2

Kétballábasok

4

3

0

1

13-5

1

3

Leverpool

4

1

1

2

3-6

4

4

DREHER FC

4

0

2

2

6-10

2

5

Csév Team

4

0

1

3

7-14

1

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.



 

„I” CSOPORT13.30.–„A” pálya -hátsó sátor

Csernya BK (Gönc),

Mezőfalva,

GÉFPRO (Szolnok),

Force (Kecskemét),

Szil-Ker Ablak (Előszállás)

Mérkőzések:

13.30. Csernya BK – Mezőfalva 0-2

13.50. GÉFPRO – Force 3-0

14,10. Szil-Ker Ablak – Csernya BK 0-2

Mezőfalva – GÉFPRO 2-0

Force – Szil-Ker Ablak 1-1

Csernya BK – GÉFPRO 2-0

Mezőfalva – Force 1-0

Szil-Ker Ablak – GÉFPRO 1-0

Csernya BK – Force 3-0

Mezőfalva – Szil-Ker Ablak 4-1

A csoport végeredménye:

„I”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Mezőfalva

4

4

0

0

9-1

12

2

Csernya BK

4

3

0

1

7-2

9

3

Szil-Ker Ablak

4

1

1

2

3-7

4

4

GÉFPRO

4

1

0

3

3-5

3

5

Force

4

0

1

3

1-8

1

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

 


„J” CSOPORT13.30.–„B” pálya -hátsó sátor

Hollywood (Eger),

Young Boys (Baja),

Turbó (Tiszaalpár),

Foci Suli (Lajosmizse),

Falka (Tápiószele)

Mérkőzések:

13.30. Hollywood – Young Boys 2-2

13.50. Turbó – Foci Suli 2-2

14,10. Falka – Hollywood 0-4

Young Boys – Turbó 4-1

Foci Suli – Falka 0-3

Hollywood – Turbó 3-0

Young Boys – Foci Suli 2-1

Falka – Turbó 2-0

Hollywood – Foci Suli 2-2

Young Boys – Falka 3-0

A csoport végeredménye:

„J”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Young Boys

4

3

1

0

11-4

10

2

Hollywood

4

2

2

0

11-4

8

3

Falka

4

2

0

2

5-7

6

4

Foci Suli

4

0

2

2

5-9

2

5

TURBÓ

4

0

1

3

3-11

1

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

 


IFI„K” CSOPORT13.30.–„C” pálya -első sátor

Multispace Scorgasm (Dunaharaszti),

Ikarus Busztro (Bp.),

KTE – Kárász Tibor Egyesület (Kecskemét),

Hungarikum (Bp),

Nullhárom (Bp.)

Mérkőzések:

13.30. Multispace Scorgasm – Ikarus Busztro 0-0

13.50. KTE – Kárász Tibor Egyesület – Hungarikum 1-3

14.10 Nullhárom – Multispace Scorgasm 1-4

Ikarus Busztro – KTE – Kárász Tibor Egyesület 0-0

Hungarikum – Nullhárom 4-2

Multispace Scorgasm – KTE – Kárász Tibor Egyesület 3-0

Ikarus Busztro – Hungarikum 2-0

Nullhárom – KTE – Kárász Tibor Egyesület 0-1

Multispace Scorgasm – Hungarikum 0-1

Ikarus Busztro – Nullhárom 1-0

A csoport végeredménye:

„K”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Hungarikum

4

3

0

1

8-5

9

2

Ikarus Busztro

4

2

2

0

3-0

8

3

Multispace Scorgasm

4

2

1

1

7-2

7

4

KTE – Kárász Tibor Egyesület

4

1

1

2

2-6

4

5

Nullhárom

4

0

0

4

3-10

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


 

„L” CSOPORT13.30.–„D” pálya -első sátor

Football Rangers (Bp.),

Ultimate Team (Bp.),

Lightning FC (Siófok),

Callbász (Bp.),

Pázmány Futsal (Bp.)

Mérkőzések:

13.30. Football Rangers – Ultimate Team 3-0

13.50. Lightning FC – Callbász 0-2

14,10. Pázmány Futsal – Football Rangers 3-0

Ultimate Team – Lightning FC 1-1

Callbász – Pázmány Futsal 1-3

Football Rangers – Lightning FC 4-0

Ultimate Team – Callbász 1-2

Pázmány Futsal – Lightning FC 3-0

Football Rangers – Callbász 3-1

Ultimate Team – Pázmány Futsal 0-2

A csoport végeredménye:

„L”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Pázmány Futsal

4

4

0

0

11-1

12

2

Football Rangers

4

3

0

1

10-4

9

3

Callbász

4

2

0

2

6-7

6

4

LIGHTNING FC

4

0

1

3

1-10

1

5

Ultimate Team

4

0

1

3

2-8

1

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.



„M” CSOPORT16.15.–„A” pálya -hátsó sátor

 

SZPCDSE (Ceglédbercel),

Alu-Zso Fater (Szászhalombatta),

Old Times (Bp.),

FC Vuvuzela (Somogyjád),

16.15. SZPCDSE – Alu-Zso Fater 0-2

16.40. Old Times – FC Vuvuzela 1-0

SZPCDSE – Old Times 0-2

Alu-Zso Fater – FC Vuvuzela 1-0

SZPCDSE – FC Vuvuzela 1-3

Alu-Zso Fater – Old Times 1-2

A csoport végeredménye:

„M”

csOld Timest

m

gy

d

v

gk

p

4

SZPCDSE

4

0

0

3

1-7

0

2

Alu-Zso Fater

4

2

0

1

4-2

6

1

Old Times

4

3

0

0

5-1

9

3

FC Vuvuzela

4

1

0

2

3-3

3

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

 


„N” CSOPORT16.15.–„B” pálya -hátsó sátor

Árpád FC (Cegléd),

8kerRealMadridPSGJuventus (Bp.),

SZLAMB (Kaposvár),

Fekete Vonat (Balassagyarmat),

16.15. Árpád FC – 8kerRealMadridPSGJuventus 2-0

16.40. SZLAMB – Fekete Vonat 0-0

Árpád FC – SZLAMB 2-1

8kerRealMadridPSGJuventus – Fekete Vonat 4-2

Árpád FC – Fekete Vonat 1-0

8kerRealMadridPSGJuventus – SZLAMB 1-1

A csoport végeredménye:

„N”

SZLAMB

m

gy

d

v

gk

p

1

Árpád FC

3

3

0

0

5-1

9

2

8kerRealMadridPSGJuventus

3

1

1

1

5-5

4

3

SZLAMB

3

0

2

1

2-3

2

4

Fekete Vonat

3

0

1

2

2-5

1

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

 


 

IFI„O” CSOPORT16.15.–„C” pálya -első sátor

U18 MÁV Előre (Székesfehérvár),

Kamuvágányok (Kisvárda),

Papagésák (Bp.),

Alfi-Vitallife Team (Mezőtúr),

18.15. U18 MÁV Előre – Kamuvágányok 1-1

16.40. Papagésák – Alfi-Vitallife Team 1-2

U18 MÁV Előre – Papagésák 4-0

Kamuvágányok – Alfi-Vitallife Team 0-4

U18 MÁV Előre – Alfi-Vitallife Team 0-0

Kamuvágányok – Papagésák 10-2

A csoport végeredménye:

„O”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Alfi-Vitallife Team

3

2

1

0

6-1

7

2

U18 MÁV Előre

3

1

2

0

5-1

5

3

Kamuvagányok

3

1

1

1

11-7

4

4

Papagésák

3

0

0

3

3-6

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

 


„P” CSOPORT16.15.–„D” pálya -első sátor

Pornhub City (Bp.),

Déli FC (Bp.),

Ihar Woodworks (Dorog),

Wanted (Bp.),

16.15. Pornhub City – Déli FC 0-1

16.40. Ihar Woodworks – Wanted 1-3

Pornhub City – Ihar Woodworks 2-5

Déli FC – Wanted 1-3

Pornhub City – Wanted 0-6

Déli FC – Ihar Woodworks 3-1

A csoport végeredménye:

„P”

Ihar Woodworkst

m

gy

d

v

gk

p

1

Wanted

3

3

0

0

12-2

9

2

Déli FC

3

2

0

1

5-4

6

3

Ihar Woodworks

3

1

0

2

7-8

3

4

PornHUB City

3

0

0

3

2-12

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

 


KÖVETKEZŐ TORNÁNK A 15. SÁRA KUPA NOVEMBER 27-ÉN KÉT KATEGÓRIÁBAN! Részletek és jelentkezés ITT!


 

RÁJÁTSZÁS

Csoportonként az első két helyezett, összesen 32 csapat kerül az egyenes kieséses részbe, ahol a csapatok a megadott séma alapján játszanak tovább egészen a döntőig. A rájátszásban végig azon a pályán szerepeltek, ahol elkezdtétek azt.

16 közé kerülésért

  1. 18.30. ’A’ pálya hátul A1 – B2
    Maxim Zrt.-FC Maszek 2-1

  2. 18.30. ’B’ pálya hátil B1 – A2
    FC Vajkrém-Csipet Csapat 0-4

  3. 3. 18.30. ’C’ pálya elöl C1 – D2
    Futottak Még-Partizán Beokád 2-1

  4. 4. 18.30. ’D’ pálya elöl D1 – C2
    Alpin-FC Miami 3-3 (0-2)

  1. 18.55. ’A’ pálya hátul E1-F2
    Kárpátalja-Trianon 4-0

  2. 18.55. ’B’ pálya hátul F1-E2
    Squadra A.-Esélyünk SE 5-1

  3. 18.55. ’C’ pálya elöl G1 – K2
    Aston Kanál-Ikarus B. 1-2

  4. 18.55. ’D’ pálya elöl H1 – L2
    SE SK-Football Rangers 1-0

  1. 19.20. ’A’ pálya hátul I1-J2
    Mezőfalva-Hollywood 4-1

  2. 19.20. ’B’ pálya hátul J1-I2
    Young Boys-Csernya BK 2-2 (2-1)

  3. 11. 19.20. ’C’ pálya elöl K1-O2
    Hungarikum-U18 Máv 0-4

  4. 19.20. ’D’ pálya elöl L1-H2
    Pázmány Futsal-Kétballábasok 0-0 (0-2)

  1. 19.45. ’A’ pálya hátul M1-N2
    Old Times-8Ker 1-4

  2. 19.45. ’B’ pálya hátul N1 – P2
    Árpád FC-Déli FC 0-2

  3. 19.45. ’C’ páyal elöl O1 – G2
    Alfi-Egy Sör Nem Sör 3-0

  4. 19.45. ’D’ pálya elöl P1 – M2
    Wanted-Alu-Zso Fater 1-1 (4-5)

Nyolcaddöntők

  1. 20.10. ’A’ pálya hátul
    Maxim Zrt-Kárpátalja 2-1

  2. 20.10. ’B’ pálya hátul
    Csipet Csapat – Squadra Anonima 1-1 (6-5)

  3. 20.10. ’C’ pálya elöl
    Futottak Még – Ikarusz Busztro 3-2

  4. 20.10. ’D’ pálya elöl
    FC Miami – SE SK 5-2

  1. 20.35. ’A’ pálya hátul
    Mezőfalva – 8Ker 2-0

  2. 20.35. ’B’ pálya hátul
    Young Boys – Déli FC 1-1 (1-2)

  3. 20.35. ’C’ pálya elöl
    U18 MÁV Előre – Alfi 0-2

  4. 20.35. ’D’ pálya elöl
    Kétballábasok – Alu-Zso Fater 2-2 (0-1)

Negyeddöntők

  1. 21.00. ’A’ pálya hátul
    Maxim Zrt – Mezőfalva 2-1

  2. 21.00. ’B’ pálya hátul
    Csipet Csapat – Déli FC 1-1 (1-2)

  3. 21.00. ’C’ pálya elöl
    Futottak Még – Alfi 0-0 (3-2)

  4. 21.00. ’D’ pálya elöl
    FC Miami – Alu-Zso Fater 2-3

Elődöntők

21.25. ’A’ pálya hátul
Maxim Zrt – Futottak Még 2-0

21.25. ’B’ pálya hátul
Déli FC – Alu-Zso Fater 3-3 (3-1)

Bronzmeccs 21.50. ’B’ pálya hátul
Futottak Még – Alu-Zso Fater 1-4

Döntő 21.50. ’A’ pálya hátul
Maxim Zrt – Déli FC 0-3

 


Az UNITED SHIPPING Október 23-i kaminokupa végeredménye:

  1. Déli FC (Budapest)

  2. Maxim Zrt (Budapest)

  3. Alu-Zso Fater (Szászhalombatta)

  4. Futottak Még (Tárnok)

 

IFI GYŐZTES: Alfi Vitallife Team Mezőtúr

Nagyon örülünk, hogy megszereztük első Kamino Kupa tornagyőzelmünket. Titkon az IFI ág megnyerése volt a célunk, ami sikerült és bejutottunk a felnőtt mezőny legjobb 8 csapata közé. Itt már ificsapatként nem volt veszíteni valónk. Ellenfelünk a rendszeresen Kamino Kupán induló, rutinos Futottak még csapata volt, akik ellen csak büntetőpárbajban maradtunk alul. Gratulálok a srácoknak, nagyon büszkék vagyunk rájuk! – Kálnai Milán

Kálnai Milán – Alfi-VitalLife Team


Az UNITED SHIPPING Október 23-i kaminokupa különdíjasai:

#legtehetségesebb: Horváth Milán (Csipet Csapat)

#legrutinosabb: Gábor László (Maxim Zrt)

#döntőjátékosa: Zalatnai Dávid (Déli FC)

#gólkirály: Bita Mátyás (Maxim Zrt)

#tornakapusa: Piel Béla (Déli FC)

#tornajátékosa: Kun Bálint (Alu-Zso Fater)

 

 

Az UNITED SHIPPING Október 23-i kaminokupa legjobb góllövői:

12 gólos: Bita Mátyás (Maxim Zrt)

10 gólos: Golda András (Squadra Anonima)

9 gólos: György István (Alpin FC)

7 gólos: Újvári Dominik (FC Maszek)

6 gólos: Mogyorósi Zoltán (Squadra Anonima), Zsákai Márk (Esélyünk SE), Balázs Sándor (Mezőfalva)


Köszönjük a szervezőknek ezt a tornát és hogy elindulhattunk rajta. A legfontosabb hogy megköszönjem Radianov Ferencnek és Fodor Pálnak hiszen hárman irányítjuk ezt a fiatalos csapatot,nélkülük biztos nem lenne Déli.A kupáról is beszélek egy kicsit, sajnos a csoportba elég nehézkesen játszott a csapat de átbeszéltük a dolgokat és a kieséses szakaszban már látszott hogy mindenki összeszedi magát és ez már eredményekben is megmutatkozott. Jobbnál jobb csapatokat tudtunk legyőzni. A döntőbe nagyon erős csapattal találkoztunk ahol mi egy kicsit frissebbek voltunk és szerintem emiatt nyertük meg végül a kupát.Gratulálok az összes csapatnak.Köszönjük Pierog Józsefnek is a csapat támogatását. Az egyéni díjamat pedig köszönöm a csapat társaimnak hiszen az ő érdemük és emellett a játékuk segített hogy engem szavazzanak meg a szervezők.

  • Zalatnai Dávid, Déli FC


Elsősorban köszönjük a szervezést, egyedülállónak tartom Magyarországon, hogy több mint 50 csapatos focikupát szervezzen valaki ilyen színvonallal. Szerencsésnek tartom magam, hogy vehettem már részt 100 plusz csapatos kupán is nálatok.
Ez teszi egyedivé a ‘kamino’-t, a sok csapat és remek színvonal.
A mostani 23.-i kupára pedig nehézkesen álltunk össze, sok sérülés és lemondás miatt, végül 1 cserével, reggelre és délutánra is, sikerült öszekaparnunk magunkat. A csoportot viszonylag könnyen abszolváltuk, viszont utána zsinórban háromszor is 0-1-ről 2-1-re forditottunk és jutottunk a legjobb 4 közé. A csapat tartását és erejét mutatta, hogy mindig fel tudtunk állni és egyszer sem kényszerültünk büntetőpárbajra. Egy remek kapusteljesítménnyel és egységes csapatmunkával, vittük végig a napot, amely az elődöntőben még kitartott de sajnos a döntőre elfogytunk. Minden egyes játékos aki pályára lépett a csapatban, extrán alázatosan és fegyelmezetten futballozott a nap során, ez eredményezte azt, hogy kevés létszámmal és kapott góllal jutottunk a fináléba. A Déli csapatának gratulálok, különösen Zalatnai Dávidnak, és örülök, hogy hétről-hétre együtt is futballozhatunk. Társaimnak pedig köszönöm a remek gólpasszokat, és támogatást, a gólkirályi cím az mindig a csapat érdeme is! Remélem ezt a sok ezüstöt hamarosan aranyra is cserélhetjük, a különdíjamat bármikor beváltanám érte.
– Bita Mátyás, Maxim Zrt.


Egy remek szervezésű tornán vehettünk részt , sajnos nagypályás elfoglaltságaink miatt ritkán tudunk tornákra nevezni így természetesen boldogok vagyunk hogy fel léphettünk a dobogóra , igaz egy kicsi hiányérzet van a csapatba de innen is gratulálunk a Délinek! Remek csapatokkal találkoztunk a tornán , úgy gondolom erős mezőny jött össze. Reméljük az elkövetkezendő időben több tornára is tudunk majd jönni és ugyan ilyen színvonalas tornákon vehetünk részt és érhetünk el jobb eredményeket! Gratulálunk mindegyik csapatnak , hamarosan találkozunk!

  • Lak Imre, Alu-Zso Fater