Óriási megtiszteltetés, hogy megszervezhettük a III. Kocsis Sándor Emléktornát!

Ragyogó nap és remek körülmények vártak Bennünket Kőbánya szívében az Ihász utcai Kocsis Sándor Sportközpontban! Az Aranycsapat legendájának emlékét őrző amatőr kispályás tornán 23 csapat indult el, többségében környékbeli és fővárosi csapatok, de azért jöttek messzebbről is, hiszen tatabányai-, gyáli-, örkényi-, szentgáli-, nagytarcsai-, szigethalmi- és tárnoki csapat is megbújt a mezőnyben.

A megnyitóünnepségen Radványi Gábor Kőbánya alpolgármestere köszöntötte a csapatokat!

A csapatokat három csoportkörbe sorsoltuk be, az erőviszonyokról nem sokat tudtunk megjósolni előre, hiszen a mezőny fele ’újonc’ volt tornáinkon, de az már az elején látszott, igazi amatőr mezőny jött össze, a ’nagymenők’ ezúttal otthon maradtak… A ’reggeli’ csoportkörben magabiztosan jutott tovább az FC Májkrém és a IX. alakulata, őket a Kocsis Sándor Sportközpont és a Forex Gump FC követte a legjobb 16 közé, valamint a többségében vívókból álló Dezső Bá Angyalai, mint legjobb harmadik helyezett. A délelőtti csoportban a rutinos kaminokupásnak mondható tárnoki Futottak Még maradt makulátlan, de az újonc Vendégek továbbjutása sem forgott veszélyben. Egy ’hármas körbeverésnek’ köszönhetően a Sori Ligás Zsiványok is a nyolcaddöntőbe jutottak, ahova legjobb harmadikként csatlakozott a szintén Sori Ligás Pillangó BT is. Érdekesség és követendő példa, hogy a Mi Hazánk Ifjai nevű csapatban lányok, hölgyek is pályára léptek, sőt gólt is szereztek, melyhet ezúton is gratulálunk! Déluánra is két csoport maradt, ahol a címvédő Totti és Barátai és a tatabányai Boca Familiors is makulátlan maradt. 16 csapat készülhetett a délutáni rájátszásra!

Öröm, boldogság, önfeledt szabadidős foci. Ez jellemezte a napot!!!

Egy híján – ahol a Futottak Még hetet lőtt a Raynetnek – szoros mérkőzések zajlottak a nyolcaddöntőkben, izgalmak is akadtak, például a IX – Kocsis Sándor Sportközpont mérkőzésen, ahol az egymásnak ugró felek gyorsan megbeszélték, hogy ki mit ért el a labdarúgásban, majd folytatódott a játék. A Vendégek kisebb meglepetésre legyőzték a Gödört, míg a Zsiványok és a Felejsd El, no meg a Boca Familiors és a Pillangó BT sem bírt egymással, büntetőkkel mindkét esetben utóbbi alakulat lépett a 8 közé. Dezső Bá Angyalai megrángatták a címvédő bajszát aki csak egy utolsó pillanatos tussal tudott felülkerekedni rajtuk.

Étlen, szomjan nem maradtunk! Még a kártya is ment, pedig Törő nem is volt jelen…

További képek FLICKR ALBUMUNKBAN!

A negyeddöntők közül kiemelkedett a IX. és a Futottak Még párharca, amelyet egy végjátékban szerzett találattal a tárnokiak nyertek meg, így a IX. első kaminokupa győzelme továbbra is várat magára. Kisebb meglepetésre a Szerda FC megette a rutinos spílerekből álló Májkrémet, míg a Felejsd El és a Vendégek lendülete is elfogyott, utóbbinak Tottiék, előbbinek a Pillangó BT örülhetett. A Szerda FC aztán majdnem a címvédő skalpját is megszerezte, az egy gólt – mely továbbjutást ért – végül Mezőfalvi Lászlóék szerezték. A másik pályán eközben 2 találat is örülhetett és figyelembe véve, hogy mindkettőt a Futottak Még szerezte ők készülhettek a döntőre. A bronzmeccsen lőbb még feltette a pontot aznapi teljesítményére a Szerda FC és Big Team-két küzdve, végig csere nélkül felállva Mogyorósi Richárd vezetésével megszerezték a bronzérmet, tegyük hozzá teljesen megérdemelten. A döntőben hamar két gólos előnyre tett szert a bővebb kerettel érkező Futottak Még, melyre a csapatkapitány Sasics Miroslav révén csak a második félidő derekán érkezett válasz. Egyenlítés azonban nem, így

a III. Kocsis Sándor Emléktorna a Futottak Még diadalával zárult! GRATULÁLUNK!!!

A győztes tárnoki Futottak Még újra kupagyőzelmet ünnepelhetett!

Számunkra óriási megtiszteltetés, hogy a Kaminokupa Sport Kft szervezhette meg a III. Kocsis Sándor Emléktornát, melyet ezúton is köszönünk Kuróczi Pálnak és csapatának. A sportközpont vezetése és kollégai mindent megtettek annak érdekében, hogy egy remek napot tudhassunk magunk mögött. Köszönet a finom ebédért ( pörkölt volt nokedlivel, uborkával ), köszönet a Drehernek az alkoholmentes sörökért, a Viwa Vitaminvíznek a frissítőkért, az 11TeamSports-nak az utalványokért, a Roth Beernek a különdíjakért és a Papp Serlegüzletnek a csodás díjakért!

Üdv: Pinkóczi Tibor


KÖSZÖNJÜK!


A III. Kocsis Sándor Emléktorna végeredménye

  1. Futottak Még (Tárnok)

  2. Totti és Barátai (Budapest)

  3. Big Team FC Szerda (Budapest)

  4. Pillangó BT (Budapest)

A torna eredményei elérhetőek a Minifutball Szövetség oldalán ITT!

 

A III. Kocsis Sándor Emléktorna különdíjasai:

#tornakapusa: György Ambrus Botond (Pillangó FC)

#tornajátékosa: Mogyorósi Richárd (Szerda FC)

#gólkirály: Tóth Dávid (Futottak Még)

A III. Kocsis Sándor Emléktorna legjobb góllövői:

12 gólos: Tóth Dávid (Futottak Még)

11 gólos: Sulyók Richárd (IX)

6 gólos: Horváth Géza (IX), Mogyorósi Richárd (Big Team FC Szerda)


TERMÉSZETESEN VÁRUNK BENNETEKET AZ ŐSZ LEGNAGYOBB KAMINOKUPÁJÁN IS! OKTÓBER 23. SZOMBAT, MUNKASZÜNETI NAP! #INFORMÁCIÓK #JELENTKEZÉS http://www.kaminokupa.hu/okt23/

 

Kattints a Videó folytatása részre a folytatáshoz…

 


Jenei János – Raynet KFT:

Ha egy mondatban kéne válaszolnom akkor csak annyit mondanék,hogy “minden rendben volt”. Kicsit bővebben: nekünk két célunk volt. 1.Jól érezzük magunkat. 2. Sérülés nélkül megússzuk hiszen hétfőn iskola,munka.

Sikerült… még akkor is ha 3-ból 3-szor kikaptunk.

Ti mindkettőhöz kellettetek hiszen nagyszerű szervezéssel, jó minőségű pályán, sportszerű csapatokkal, játékosokkal (1-2 “világsztárt” leszámítva), korrekt játékvezetéssel találkoztunk.

Köszönjük…

Egy dolog jutott eszembe amit talán fontolóra vehetnétek. A torna legidősebb játékosát díjazni. Ezen a tornán is voltak páran akik már az 5. X-üket tapossák és még mindig kergetik a bogyót. Mindent köszönünk! Jó egészséget mindőtöknek!

Üdv: János – RayNet Kft.