Az FC EBÉDPÉNZ otthon tartotta a vándorkupát!

Egyszerre könnyű és nehéz is összefoglalót írni a győri újévi kupáról!? Könnyű, hiszen ismét egy remek tornán vagyunk túl, de nehéz is, mert főleg új, kaminokupára ritkán járó Csapatok jöttek el 2019 első megmérettetésére!

A torna a kiírás szerint idén is 48 csapattal indult, ám sajnos két csapat végül az időjárásra hivatkozva nem érkezett meg. Itt meg kell említenem gyorsan a ’többieket’, akik apró késésekkel, de nem dacolva a ’hirtelen jött’ téllel rendben megjelentek a győri Arénában és a Barátság Parkban! Külön kiemelendő az a 13 (!) csapat, akik a Felvidékről érkeztek a versenyre, szenzációs dolognak tartjuk és reméljük rendszeresen látunk majd Benneteket versenyeinken!

Érdekes, hogy idén viszonylag kevés csapat jött Győrből (9), ebből is adódik, hogy jóval több csapat jött nem Győrből 😊. Képviselte magát Hédervár, Nagyszarva, Nyárad, Bana, Tatabánya, Celldömölk, Dunaszerdahely, Pápa, Sopron, Komárom, Lenti, Sopron, Ímely, Csandbrendek, Csorna, Csenke, Szombathely, Veszprém, Somorja, Bős, Bokod, Budaörs, Galánta, Aba, Székesfehérvár, Budapest, Sé és Ásványráró is.

A csapatok a ’szokásos’ 4 fős csoportokból indultak és a csoportmérkőzések után egyből keresztbe játszottak a párhuzamosan zajló csoporttal. Így alakult ki a legjobb 12 igen izgalmas rájátszása. A mezőnyben hiába kerestük a címvédő győri Gépágyú fiataljait, ők ezúttal nem indultak, mint ahogy a 2017-ben győztes soproni Izomláz sem. Ott volt viszont a korábbi győztesek közül a szintén győri Bauart 2002, akik annak rendje és módja szerint bejutottak a legjobb 12-be. A rájátszás elég színesre sikeredett és szinte minden régió képviselte magát. Győrből a Bauart mellett a jónevű FC Ebédpénz, az Alibi FC és az Egy gólt SE, a csornai fiatalokra épülő SZESZpanyol, a székesfehérvári Galeri, a tavalyi negyedik celldömölki Játék csatárok nélkül a budapesti HUNters, a komáromi Bad Boys, a szombathelyi Pote Boys, a Lang Ádámmal felálló veszprémi Jóbarátok valamint a Soproni Sördögök is a kupáért indultak harcba este 7 óra magasságában! Néhány simább mérkőzést eltekintve általában szoros kiélezett meccsek zajlottak a győri Arénában, mely után az is kiderült, hogy idén is lesz hazai döntős a győri újév kupán, hiszen az első elődöntőben az FC Ebédpénz és a Bauart 2002 nézett farkasszemet, míg a másik pályán a Jóbarátok és a SZESZpanyol játszott óriási meccset. A két győri alakulat mérkőzésén végül büntetők döntöttek az FC Ebédpénz javára, míg a másik ágon a veszprémiek jutottak a döntőbe. A bronzmeccset aztán simán hozta a Bauart 2002. A döntő igazán magas színvonalúra sikeredett, pedig a csapatoknak ez volt a hetedik mérkőzése a sorozatban. A sokáig ’ikszszagú’ összecsapást a meccs vége előtt nem sokkal a döntő legjobbjának megválasztott Hajba Tamás döntötte el Győrben tartva így a Vándorkupát!

 

Köszönjük nektek, hogy eljöttetek immár 4. Győri Újévi Kupánkra. Reméljük találkozunk jövőre is, de még az is lehet, hogy előbb 😊 Köszönjük az Arénának és a Barátság Parknak, hogy ezúttal is helyet adtak versenyünknek! Köszönjük, köszönjük, köszönjük!!!

További képek ITT!


„A”CSOPORT  – 8.00. – „A”  pálya

FC Ebédpénz (Győr), Alibi SE (Győr),

Szerencsétlen SE (Hédervár), All Stars (Nagyszarva, Szlovákia),

8.00. FC Ebédpénz – Alibi SE               2-0

8.25. Szerencsétlen SE – All Stars         1–1

FC Ebédpénz – Szerencsétlen SE           7-1

Alibi SE – All Stars                                2-10

FC Ebédpénz – All Stars                        2-1

Alibi SE – Szerencsétlen SE                  1-12

A csoport végeredménye:

„A”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

FC Ebédpénz

3

3

0

0

11-2

9

2

All Stars

3

1

1

1

12-5

4

3

Szerencsétlen SE

3

1

1

1

14-9

4

4

Alibi SE

3

0

0

3

3-24

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„B”CSOPORT  – 8.00. – „B”  pálya

Ászok FC (Győr), Alibi FC (Győr),

Szap/Nyárad (Szlovákia), Banai Brazilok (Bana),

8.00. Ászok FC – Alibi FC                         0-2

8.25. Szap/Nyárad – Banai Brazilok           4-0

Ászok FC – Szap/Nyárad                            0-0

Alibi FC – Banai Brazilok                          4-0

Ászok FC – Banai Brazilok                        6-0

Alibi FC – Szap/Nyárad                              2-2

A csoport végeredménye:

„B”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Alibi FC

3

2

1

0

8-2

7

2

Szap/Nyárad

3

1

2

0

6-2

5

3

Ászok FC

3

1

1

1

6-2

4

4

Banai Brazilok

3

0

0

3

0-14

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

A középdöntőbe jutásért:

FC Ebédpénz – Szap/Nyárad     4-0

Alibi SE – All Stars                   4-3


Ha szerettek 5+1-es felállásban játszani, gyertek el következő tornánkra a január 19-i MIRA3ELLA KUPÁRA! Információk a képre kattintva!


„C”CSOPORT  – 10.40. – „A”  pálya

Romantik CF (Tatabánya), Játék Csatárok Nélkül (Celldömölk), Trinidad (Dunaszerdahely, Szlovákia), HISGyőr (Győr),

10.40. Romantik CF – Játék Csatárok Nélkül       1-4

11.05. Trinidad – HISGyőr                                    3-2

Romantik CF – Trinidad                                        1-0

Játék Csatárok Nélkül – HISGyőr                         1-2

Romantik CF – HISGyőr                                       2-0

Játék Csatárok Nélkül – Trinidad                          2-0

A csoport végeredménye:

„C”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Játék Csatárok Nélkül

3

2

0

1

7-3

6

2

Romantic FC

3

2

0

1

4-4

6

3

HISGyőr

3

1

0

2

4-6

3

4

Trinidad

3

1

0

2

3-5

3

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„D”CSOPORT  – 10.40. – „B”  pálya

Katalák (Pápa), Esély SE (Sopron), Bad Boys (Komárom),

Szabó Gyula Alapiskola (Dunaszerdahely, Szlovákia),

10.40. Katalák – Esély SE                                     4-0

11.05. Bad Boys – Szabó Gyula Alapiskola          3-1

Katalák – Bad Boys                                               1-3

Esély SE – Szabó Gyula Alapiskola                     0-7

Katalák – Szabó Gyula Alapiskola                       1-1

Esély SE – Bad Boys                                             2-7

A csoport végeredménye:

„D”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Bad Boys

3

3

0

0

13-4

9

2

Szabó Gyula Alapiskola

3

1

1

1

9-4

4

3

Katalák

3

1

1

1

6-4

4

4

Esély SE

3

0

0

3

2-18

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

A középdöntőbe jutásért:

3) 12.55. C1–D2 „A” pálya

Játék Csatárok Nélkül-Szabó Gyula Alapiskola 1-0

4) 12.55. D1 – C2 „B” pálya

Bad Boys – Romantic   3-1



„E”CSOPORT  – 13.20. – „A”  pálya

Zwafi (Lenti), Bulihuligánok (Bp), Soproni Sördögök (Sopron), Jovi H+H (Ímely, Szlovákia),

13.20. Zwafi – Bulihuligánok                      2-1

13.45. Soproni Sördögök – Jovi H+H         8-0

Zwafi – Soproni Sördögök                           0-2

Bulihuligánok – Jovi H+H                           9-1

Zwafi – Jovi H+H                                        8-3

Bulihuligánok – Soproni Sördögök             2-1

A csoport végeredménye:

„E”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Soproni Sördögök

3

2

3

1

11-2

6

   2

Bulihuligánok

3

2

0

1

12-4

6

3

Zwafi

3

2

0

1

10-6

6

4

Jovi H+H

3

0

0

3

4-25

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„F”CSOPORT  – 13.20. – „B”  pálya

Szamaras SE (Csabrendek), Szeszpanyol (Csorna), New Generation (Szlovákia), Bacardi Team (Csenke, Szlovákia),

13.20. Szamaras SE – Szeszpanyol                 0-6

13.45. New Generation – Bacardi Team         0-1

Szamaras SE – New Generation                      0-3

Szeszpanyol – Bacardi Team                          3-1

Szamaras SE – Bacardi Team                         0-2

Szeszpanyol – New Generation                      2-2

A csoport végeredménye:

„F”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Szeszpanyol

3

2

1

0

11-3

7

2

Bacardi Team

3

2

0

1

4-3

6

3

New Generation

3

1

1

1

5-3

4

4

Szamaras SE

3

0

0

3

0-11

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

A középdöntőbe jutásért:

5) 15.35. E1 – F2 „A” pálya

Soproni Sördögök – Bacardi Team     1-1 (3-2)

6) 15.35. F1 – E2 „B” pálya

Szeszspanyol – Buli Huligánok   3-0


Ha a 4+1-es focit szeretitek, akkor is van Nektek való ötletünk. Igen, a képre kell kattintani!!! 🙂 


 „G”CSOPORT  – 16.00. – „A”  pálya

Pote Boys (Szombathely), Nodo Bau (Veszprém), Lesz ami lesz (Pápa), Atletico Samaria (Somorja, Felvidék),

16.00. Pote Boys – Nodo Bau                       3-3

16.25. Lesz ami lesz – Atletico Samaria       0-3

Pote Boys – Lesz ami lesz                             2-1

Nodo Bau – Atletico Samaria                        1-1

Pote Boys – Atletico Samaria                        0-0

Nodo Bau – Lesz ami lesz                             4-1

A csoport végeredménye:

„G”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Nodo Bau

3

1

2

0

8-5

5

2

Pote Boys

3

1

2

0

5-4

5

3

Atletico Samaria

3

1

2

0

4-1

5

4

Lesz ami lesz

3

0

0

3

2-9

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„H”CSOPORT  – 16.00. – „B”  pálya

FC Avengers (Bős, Szlovákia), Korona FC (Pápa),

Bokod (Bokod), Bauart 2002 (Győr),

16.00. FC Avengers – Korona FC        0-3

16.25. Bokod – Bauart 2002                 0-5

FC Avengers – Bokod                          1-4

Korona FC – Bauart 2002                    1-0

FC Avengers – Bauart 2002                 0-6

Korona FC – Bokod                             3-1

A csoport végeredménye:

„H”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Korona FC

3

3

0

0

7-1

9

2

Bauart 2002

3

2

0

1

11-1

6

3

Bokod

3

1

0

2

5-9

3

4

FC Avengers

3

0

0

3

1-13

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

A középdöntőbe jutásért:

7) 18.15. G1 – H2 „A” pálya

Nodo Bau – Bauart 2002    1-3

8) 18.15. H1 – G2 „B” pálya

Korona FC – Pote Boys     0-2



„I”CSOPORT  – 12.00. – „A” pálya

Budaörs (Budaörs), Egy gólt SE (Győr),

Vadkacsák (Galánta, Szlovákia), Pacs Pacs (Bp),

12.00. Budaörs – Egy gólt SE          0-2

12.25. Vadkacsák – Pacs Pacs         5-0

Budaörs – Vadkacsák                       1-6

Egy gólt SE – Pacs Pacs                   5-0

Budaörs – Pacs Pacs                         5-0

Egy gólt SE – Vadkacsák                 4-3

A csoport végeredménye:

„I”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Egy gólt SE

3

3

0

0

11-3

9

2

Vadkacsák

3

2

0

1

14-5

6

3

Budaörs

3

1

0

2

7-2

3

4

Pacs Pacs

3

0

0

3

0-15

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


 „J”CSOPORT  – 12.00. – „B” pálya

Basza Táska (Aba), Galeri (Székesfehérvár),

Trabi Team (Szlovákia), Batyi FC (Győr),

12.00. Basza Táska – Galeri            0-7

12.25. Trabi Team – Batyi FC         2-4

Basza Táska – Trabi Team               2-1

Galeri – Batyi FC                             4-1

Basza Táska – Batyi FC                   3-4

Galeri – Trabi Team                         4-2

A csoport végeredménye:

„J”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Galeri

3

3

0

0

15-3

9

2

Batyi FC

3

2

0

1

9-9

6

3

Basza Táska

3

1

0

2

5-12

3

4

Trabi Team

3

0

0

3

5-10

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

A középdöntőbe jutásért:

9) 14.15. I1 – J2 „A” pálya

Egy Gólt SE – Batyi FC     2-1

10) 14.15. J1 – I2  „B” pálya

Galeri – Vadkacsák    1-0


Esetleg ketrecfocizni imádtok? Akkor is ez a Ti tornátok!!!


„K”CSOPORT  – 14.40. – „A” pálya

Zsé-Fa Betérő (Győr), Gema ON (Dunaszerdahely, Szlovákia),

HUNters (Budapest), Matrix SE (Bős, Felvidék),

14.40. Zsé-Fa Betérő – Gema ON       1-0

15.05. HUNters – Matrix SE                4-1

Zsé-Fa Betérő – HUNters                    3-4

Gema ON – Matrix SE                        3-1

Zsé-Fa Betérő – Matrix SE                  5-0

Gema ON – HUNters                          3-6

A csoport végeredménye:

„K”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

HUNters

3

3

0

0

14-7

9

2

Zsé-Fa Betérő

3

2

0

1

9-4

6

3

Gema ON

3

1

0

2

6-8

3

4

Matrix SE

3

0

0

3

2-12

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„L”CSOPORT  – 14.40. – „B” pálya

Atlantis SÉ SE (Sé), Jóbarátok (Veszprém),

FC DAC (Dunaszerdahely, Szlovákia), Famol (Ásványráró),

14.40. Atlantis SÉ SE – Jóbarátok      0-2

Jóbarátok – Famol                               4-1

Atlantis SÉ SE – Famol                      2-1

Atlantis SÉ SE – Jóbarátok                2-2

Jóbarátok – Famol                              4-1

Atlantis SÉ SE – Famol                     0-2

A csoport végeredménye:

„L”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Jóbarátok

4

3

1

0

12-4

10

2

Atlantis SÉ SE

4

1

1

2

4-7

4

3

Famol

4

1

0

3

5-10

3

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.

11) 17.00 K1 – L2 „A” pálya

HUNters – Atlantis SÉ SE     6-1

12) 17.00. L1 – K2  „B” pálya

Jóbarátok – Zsé-Fa Betérő     8-3


RÁJÁTSZÁS

A 12 csoportból az első két helyezett azaz 24 csapat jut tovább, akik egyből keresztbe játszanak egymással, tehát 12 csapat marad a középdöntőben. A 12 középdöntős csapat az alábbiak szerint kerül 4 db 3 fős csoportba:

1. csoport: 1), 5), 9)

FC Ebédpénz, Soproni Sördögök, Egy Gólt SE

 

2. csoport: 2), 6), 10)

Alibi FC, Szeszspanyol, Galeri

 

3. csoport: 3), 7), 11)

Játék Csatárok Nélkül, Bauart 2002, HUNters

 

4.csoport: 4), 8), 12)

Bad Boys, Pote Boys, Jóbarátok                   


A 4. Győri Újév Kupa végeredménye:

  1. FC Ebédpénz (Győr)

  2. Jóbarátok (Veszprém)

  3. Bauart 2002 (Győr)

  4. Szeszspanyol (Csorna)

 

A 4. Győri Újév Kupa különdíjasai:

#döntőjátékosa: Hajba Tamás (FC Ebédpénz)

#legrutinosabb: Hutvágner Lajos (Bauart 2002)

#legtehetségesebb: Krén Bálint (SZESZpanyol)

#tornakapusa: Lieszkovszky Zalán (Bauart 2002)

#gólkirály:  Farkas Zoltán (FC Ebédpénz)

#tornajátékosa: Lang Ádám (Jóbarátok)

 

 

A 4. Győri Újév Kupa legjobb góllövői:

#15 Farkas Zoltán(FC Ebédpénz)

#10 Hanák Attila (Jóbarátok)

#7  Koltai Tamás (Jóbarátok)

      Krén Bálint (SZESZspanyol)

      Horváth Dominik (Soproni Sördögök)

      Nagy Krisztián (Alibi FC)

      Bilkó Bence (Bad Boys)

#6  Bors Martin (Korona FC)

      Nadj Ferenc (Szerencsétlen SE)

      Hajba Tamás (FC Ebédpénz)


Nagy örömünkre szolgált részt venni első kamino kupánkon. Én személy szerint remekül éreztem magam, de úgy gondolom elmondhatom a csapatom nevében is. Remek közegben zajlott a torna, rengeteg jó csapatot és játékost láthattunk épp ezért, úgy gondolom  még nagyobb értéke van a torna győzelmünknek. Külön köszönöm a döntő játékosa címet bár az egész csapat érdemli. Szeretnénk jövőre is részt venni a tornán      és persze meg célozzuk ismét az 1. helyet.

Köszönettel Hajba Tamás és az Fc Ebédpénz csapata.


Akartok 9 mérkőzést játszani?

5+1-es műfüves foci, 4+1-es teremfoci és 3v3 ketrecfoci