47 csapat, remek idő és igazi focifieszta a második Touron!
A 12 kiváló női együttes mellett 47 férfi alakulat is pályára lépett Balatonszárszón. Érdekesség, hogy a már megszokott budapesti fölény ezúttal elmaradt, „mindössze” kilenc csapat jött a fővárosból. Kaposvár aktív volt öt csapat is onnan érkezett, Balatonszárszóról három, míg Siófokról és Ajkáról két-két jelentkező volt. Egy csapat volt Salgótarjánból, Balatonlelléről, Gyálról, Tolnáról, Dunaharasztiból, Tárnokról, Felsőpakonyból, Ócsáról, Előszállásról, Bátaszékről, Oroszlányról, Aszódról, a felvidéki Dunaszerdahelyről, Pusztazámorról, Kecskemétről, Nyíregyházáról, az erdélyi Sepsiszentgyörgyről, Jászberényből, Pilisvörösvárról, Iharosberényből, Atkárról, Eneséről, Balatonszemesről, Tatáról, Inárcsról és Szegedről.
Köszönet ifj. Kovács Sándornak és a Komtravel KFT-nek, hogy nem csak rendezvényünk névadói voltak, hanem teljes egészében mellettünk álltak a torna ideje alatt. KÖSZÖNJÜK! Köszönet Balatonszárszó Nagyközség-nek és a Balatonszárszó SE-nek Sarang Sándor Elnök Úrnak és csapatának, hogy évről évre megteremtik számunkra, számotokra a sportoláshoz szükséges feltételeket! Köszönet a Todor Pet Bau Team KFT-nek, hogy a női torna kiemelt támogatójaként működtek közre!
SZÖVEGES ÖSSZEFOGLALÓ
A csapatok három darab öt és nyolc darab négy csapatos csoportba kerültek, ahonnan egy csoport kivételével három egylet került a legjobb harminckettő közé.
A korai csoportokban talán csak az okozott kisebb meglepetést, hogy a rutinos indulónak számító NewBirds Cannibals a csoportban ragadt négy szerzett pontjával. Ahogy azt már a Sori Ligában megszokhattuk remekelt a SZektoRR Team hátsó alakzata, hibátlan teljesítménnyel kapott gól nélkül lettek elsők, mögöttük a három két pontos csapatból a Nankatsu ment tovább. Magabiztosan nyerte a csoportját a Futottak Még! Az „E” jelű ötösből a Sördögök és a Zöldház is kapott gól nélkül hozta le a csoportmeccseket.
A 11 órakor kezdődő „F” csoportból kiemelkedett a TAtker.hu kilenc ponttal, tizennégy rúgott góllal. Érdekesség, hogy a Pontrablók egy szerzett ponttal rúgott gól nélkül zártak a harmadik, továbbjutást érő helyen. A rutinos Balaton Tour induló Szemérem Ajax és a Colo Colo is meglepetésre pont nélkül távozott a csoportkör után, miközben az UFC Kecskemét és a siófoki Ri-An 2003 Kft megnyerte saját négyesét.
Hengerelt a „K” csoportban a Maxim Zrt, miközben a Fekete Mamba az ECECE–Bandurt megelőzve lett csoportgyőztes. A HULK hétgólos meccsen verte eggyel a kaposvári Belo Bt-t a csoportdöntőn.
További remek képek FLICKR ALBUMUNKBAN!
A legjobb 16 közé kerülésért vívott találkozókból hét is hétméteresekkel dőlt el. Így búcsúzott az addig jól játszó HULK a Hasszan ellen. Gólt kapott a SZektoRR Team, de így is tovább ment. A csoportelsőként érkező Fekete Mamba egy gólos meccsen maradt alul az addig nyeretlen Fociz6-al szemben. Megszenvedett a továbbjutásért a Maxim Zrt, de a hajrában szerzett szemfüles góllal 1-0-ra nyertek.
A nyolcaddöntők slágermeccse az ECECE-Bandur és a Maxim Zrt összecsapása volt. Előbbi csapat az első félidőben előnybe került, amit magabiztosan őrzött is. Három és fél perccel a vége előtt jött a fordulat, egyenlített a Maxim, majd egy védelmi megingást kihasználva két perc alatt megfordították a párharcot és továbbjutottak és játszottak a Belo Bt-vel a négybe jutásért. A SZektoRR Team és a Ri–An is magabiztosan nyert, így a két jó formában lévő gárda készülhetett az egymás elleni negyeddöntőre.
Az UFC Kecskemét gól nélküli rendes játékidő után hetesekkel búcsúztatta a Nankatsut és készülhetett az elődöntőre. A Ri-An egygólos meccsen nyert a SZektoRR ellen. A Tatker és a Maxim is 2-0-ra nyerte saját meccsét a körben.
Szoros elődöntők után a Ri–An és a Maxim jutott a fináléba.
A bronzmeccs gólt nem hozott, hetesekkel, a torna kapusának választott Andrásy Balázs védéseivel az UFC Kecskemét szerezte meg az érmeket.
A döntőt Moczó Norbert gólja döntötte el, így a Maxim Zrt emelhette magasba a győztesnek járó díszes serleget.
GRATULÁLUNK!
További remek képek FLICKR ALBUMUNKBAN!
„A” CSOPORT –8.00.–„A” pálya
SHSE (Salgótarján),
SZektoRR Team (Budapest),
Nankatsu Fc (Balatonlelle),
Kólások (Kaposvár),
–
8.00. SHSE – SZektoRR Team 0-2
8.25. Nankatsu Fc – Kólások 1-1
SHSE – Nankatsu Fc 3-3
SZektoRR Team – Kólások 4-0
SHSE – Kólások 1-1
SZektoRR Team – Nankatsu Fc 1-0
–
A csoport végeredménye:
„A” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
SzektoRR Team |
3 |
3 |
0 |
0 |
7-0 |
9 |
2 |
Nankatsu Fc |
3 |
0 |
2 |
1 |
4-5 |
2 |
3 |
SHSE |
3 |
0 |
2 |
1 |
4-6 |
2 |
4 |
Kólások |
3 |
0 |
2 |
1 |
2-6 |
2 |
Az 1., és a 2. helyezettek valamint az A és C csoport jobb 3.ja jut tovább.
„B” CSOPORT –8.00.–„B” pálya
Starboys (Balatonszárszó),
Eisberg (Gyál),
Mátyásföld (Budapest),
Lesitech (Tolna),
Disabiliteam (Dunaharaszti)
Mérkőzések:
8.00. Starboys – Eirberg 0-1
8.20. Mátyásföld – Lesitech 1-1
8.40. Disabiliteam – Starboys 1-0
Eirberg – Mátyásföld 1-0
Lesitech – Disabiliteam 0-1
Starboys – Mátyásföld 1-3
Eirberg – Lesitech 1-4
Disabiliteam – Mátyásföld 0-2
Starboys – Lesitech 2-6
Eirberg – Disabiliteam 0-3
A csoport végeredménye:
„B” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Disabiliteam |
4 |
3 |
0 |
1 |
5-2 |
9 |
2 |
Lesitech |
4 |
2 |
1 |
1 |
11-5 |
7 |
3 |
Mátyásföld |
4 |
2 |
1 |
1 |
6-3 |
7 |
4 |
Eisberg |
4 |
2 |
0 |
2 |
3-7 |
6 |
5 |
Starboys |
4 |
0 |
0 |
4 |
3-11 |
0 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„C” CSOPORT –8.00.–„C” pálya
Futottak Még (Tárnok)
Exit (Kaposvár),
Siófoki Baljós Lábak,
Csepeli Csibészek (Csepel),
–
8.00. Futottak Még – Exit 1-0
8.25. Siófoki Baljós Lábak – Csepeli Csibészek 2-6
Futottak Még – Siófoki Baljós Lábak 5-3
Exit– Csepeli Csibészek 1-1
Futottak Még – Csepeli Csibészek 3-0
Exit – Siófoki Baljós Lábak 5-1
–
A csoport végeredménye:
„C” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Futottak Még |
3 |
3 |
0 |
0 |
9-3 |
9 |
2 |
Exit |
3 |
1 |
1 |
1 |
6-3 |
4 |
3 |
Csepeli Csibészek |
3 |
1 |
1 |
1 |
7-6 |
4 |
4 |
Siófoki Baljós Lábak |
3 |
0 |
0 |
3 |
6-16 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek valamint az A és C csoport jobb 3.ja jut tovább.
„D” CSOPORT –8.00.–„D” pálya
Balatonszárszó NKSE,
APAkony (Felsőpakony),
NewBirds Cannibals (Ócsa),
Bujdos Electric Solar Team (Ajka),
Tirpák FC (Kaposvár)
Mérkőzések:
8.00. Balatonszárszó NKSE – APAkony 0-5
8.20. NewBirds Cannibals – Bujdos Electric Solar Team 2-2
8.40. Tirpák FC Sárbogárd – Balatonszárszó NKSE 0-5
APAkony – NewBirds Cannibals 1-1
Bujdos Electric Solar Team – Tirpák FC Sárbogárd 0-1
Balatonszárszó NKSE – NewBirds Cannibals 0-5
APAkony – Bujdos Electric Solar Team 1-2
Tirpák FC Sárbogárd – NewBirds Cannibals 4-5
Balatonszárszó NKSE – Bujdos Electric Solar Team 0-5
APAkony – Tirpák FC Sárbogárd 2-0
A csoport végeredménye:
„D” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Tirpák FC Sárbogárd |
4 |
3 |
0 |
1 |
10-4 |
9 |
2 |
Bujdos Electric Solar Team |
4 |
2 |
1 |
1 |
9-4 |
7 |
3 |
APAkony |
4 |
2 |
1 |
1 |
9-3 |
7 |
4 |
NewBirds Cannibals |
4 |
1 |
2 |
1 |
10-7 |
5 |
5 |
Balatonszárszó NKSE |
4 |
0 |
0 |
4 |
0-20 |
0 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„E” CSOPORT –8.00.–„E” pálya
Fleto FC Győr (Budapest),
SZTC (Balatonszárszó),
Sördögök (Előszállás),
Zöldház (Bátaszék),
Brazilok (Oroszlány)
Mérkőzések:
8.00. Fleto FC Győr – SZTC 1-0
8.20. Sördögök – Zöldház 0-0
8.40. Brazilok – Fleto FC Győr 0-5
SZTC – Sördögök 0-2
Zöldház – Brazilok 5-0
Fleto FC Győr – Sördögök 0-1
SZTC – Zöldház 0-0
Brazilok – Sördögök 0-5
Fleto FC Győr – Zöldház 0-1
SZTC – Brazilok 5-0
A csoport végeredménye:
„E” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Sördögök |
4 |
3 |
1 |
0 |
8-0 |
10 |
2 |
Zöldház |
4 |
2 |
2 |
0 |
6-0 |
8 |
3 |
SZTC |
4 |
1 |
2 |
1 |
6-3 |
5 |
4 |
Fleto FC Győr |
4 |
1 |
1 |
2 |
6-3 |
4 |
5 |
Brazilok Sárbogárd |
4 |
0 |
0 |
4 |
0-20 |
0 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„F” CSOPORT –11.00.–„B” pálya
Ludovika (Budapest)
Tatker.hu (Ajka),
Energy (Aszód)
Pontrablók (Dunaszerdahely, Felvidék),
–
11.00. Ludovika – Tatker.hu 0-1
11.25. Energy – Pontrablók 0-0
Ludovika – Energy 5-1
Tatker.hu– Pontrablók 5-0
Ludovika – Pontrablók 4-0
Tatker.hu – Energy 8-1
–
A csoport végeredménye:
„F” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Tatker.hu |
3 |
3 |
0 |
0 |
14-1 |
9 |
2 |
Ludovika |
3 |
2 |
0 |
1 |
9-2 |
6 |
3 |
Pontrablók |
3 |
0 |
1 |
2 |
0-9 |
1 |
4 |
Energy |
3 |
0 |
1 |
2 |
2-13 |
1 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„G” CSOPORT –11.00.–„D” pálya
Szemérem Ajax (Pusztazámor)
UFC Kecskemét,
Piedraflex (Nyíregyháza)
No Name (Sepsiszentgyörgy, Erdély),
–
11.00. Szemérem Ajax – UFC Kecskemét 0-1
11.25. Piedraflex – No Name 0-1
Szemérem Ajax – Piedraflex 1-2
UFC Kecskemét– No Name 1-1
Szemérem Ajax – No Name 0-3
UFC Kecskemét – Piedraflex 4-0
–
A csoport végeredménye:
„G” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
UFC Kecskemét |
3 |
2 |
1 |
0 |
6-1 |
7 |
2 |
No Name |
3 |
2 |
1 |
0 |
5-1 |
7 |
3 |
Piedraflex |
3 |
1 |
0 |
2 |
2-6 |
3 |
4 |
Szemérem Ajax |
3 |
0 |
0 |
3 |
1-6 |
0 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„H” CSOPORT –13.20.–„B” pálya
Jász Futsal (Jászberény),
Szépségben Meghalni (Pilisvörösvár),
Ri-An 2003 KFT (Siófok),
Colo Colo (Iharosberény),
–
13.20. Jász Futsal – Szépségben Meghalni 1-0
13.45. Ri-An 2003 KFT – Colo Colo 2-0
Jász Futsal – Ri-An 2003 KFT 2-3
Szépségben Meghalni – Colo Colo 2-0
Jász Futsal – Colo Colo 3-1
Szépségben Meghalni – Ri-An 2003 KFT 0-3
–
A csoport végeredménye:
„H” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Ri-An 2003 KFT |
3 |
3 |
0 |
0 |
8-2 |
9 |
2 |
Jász Futsal |
3 |
2 |
0 |
1 |
6-4 |
6 |
3 |
Szépségben Meghalni |
3 |
1 |
0 |
2 |
2-4 |
3 |
4 |
Colo Colo |
3 |
0 |
0 |
3 |
1-7 |
0 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„I” CSOPORT –13.20.–„C” pálya
Fociz6 (Atkár),
Babilon SC (Enese),
Belo BT (Kaposvár),
HULK (Budapest),
–
13.20. Fociz6 – Babilon SC 0-0
13.45. Belo BT – HULK 3-4
Fociz6 – Belo BT 0-1
Babilon SC – HULK 0-3
Fociz6 – HULK 1-1
Babilon SC – Belo BT 1-3
–
A csoport végeredménye:
„I” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
HULK |
3 |
2 |
1 |
0 |
8-4 |
7 |
2 |
Belo BT |
3 |
2 |
0 |
1 |
7-5 |
6 |
3 |
Fociz6 |
3 |
0 |
2 |
1 |
1-2 |
2 |
4 |
Babilon SC |
3 |
0 |
1 |
2 |
1-6 |
1 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„J” CSOPORT –13.20.–„D” pálya
Balatonszemes DBFC,
Fekete Mamba (Budapest),
Hasszán SC (Tata),
ECECE-Bandur (Inárcs),
–
13.20. Balatonszemes DBFC – Fekete Mamba 0-3
13.45. Hasszán SC – ECECE-Bandur 0-2
Balatonszemes DBFC – Hasszán SC 2-4
Fekete Mamba – ECECE-Bandur 3-1
Balatonszemes DBFC – ECECE-Bandur 1-4
Fekete Mamba – Hasszán SC 1-1
–
A csoport végeredménye:
„J” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Fekete Mamba |
3 |
2 |
1 |
0 |
7-2 |
7 |
2 |
ECECE-Bandur |
3 |
2 |
0 |
1 |
6-3 |
6 |
3 |
Hasszán SC |
3 |
1 |
1 |
1 |
5-5 |
4 |
4 |
Balatonszemes DBFC |
3 |
0 |
0 |
3 |
3-11 |
0 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
„K” CSOPORT –13.20.–„E” pálya
Fapuma Old (Kaposvár),
BVSC Dynamo Szeged,
Tiki Taka (Budapest),
Maxim Zrt (Budapest),
–
13.20. Fapuma Old – BVSC Dynamo Szeged 0-2
13.45. Tiki Taka – Maxim Zrt 1-4
Fapuma Old – Tiki Taka 1-0
BVSC Dynamo Szeged – Maxim Zrt 0-6
Fapuma Old – Maxim Zrt 1-3
BVSC Dynamo Szeged – Tiki Taka 1-3
–
A csoport végeredménye:
„K” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Maxim Zrt |
3 |
3 |
0 |
0 |
13-2 |
9 |
2 |
Tiki Taka |
3 |
1 |
0 |
2 |
4-6 |
3 |
3 |
BVSC Dynamo Szeged |
3 |
1 |
0 |
2 |
3-9 |
3 |
4 |
Fapuma Old |
3 |
1 |
0 |
2 |
2-5 |
3 |
Az 1., 2. és 3. helyezettek jutnak tovább.
A LEGJOBB 16 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
SzektoRR Team – Mátyásföld 2-1
Disabiliteam – SZTC 5-1
Futottak Még – APAkony 0-0 (2-0)
Tirpák FC – Csepeli Csibészek 1-1 (2-3)
–
Sördögök – Ludovika 1-0
Nankatsu – Exit 1-1 (2-0)
Tatker.hu – Piedraflex 1-1 (3-1)
Belo Bt – Zöldház 2-2 (2-1)
–
Lesitech – Bujdos Electric Solar 2-1
UFC Kecskemét – Pontrablók 5-0
Tikitaka – Jász Futsal 3-1
ECECE-Bandur – No Name 3-0
–
Rian – BVSC Dynamo Szeged 1-1 (2-1)
HULK – Hasszán 0-0 (1-2)
Fekete Mamba – Fociz6 0-1
Maxim ZRT. – Szépségben Meghalni 1-0
A LEGJOBB 8 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
Szektorr – Sörördögök 4-1
Disabiliteam – Nankatsu 0-1
Futottak Még – Tatker 1-2
Csepeli Cs. – Belo BT. 0-2
–
Lesitech – Ri-An 2003. KFT 0-2
UFC Kecskemét –Hasszán 3-0
Tikitaka – Fociz6 0-0 (1-2)
ECECE-Bandur – Maxim Zrt. 1-2
NEGYEDDÖNTŐK
SzektoRR Team – Ri-An 2003 KFT 0-1
Nankatsu – UFC Kecskemét 0-0 (2-3)
Tatker.hu – Fociz6 2-0
Belo Bt. – Maxim Zrt. 0-2
ELŐDÖNTŐK
Rian – Tatker.hu 1-1 (3-2)
UFC Kecskemét – Maxim Zrt
BRONZMÉRKŐZÉS
UFC Kecskemét – Tatker 0-0 (2-3)
DÖNTŐ:
Rian – Maxim 0-1
A 2024-es Komtravel KFT BALATON TOUR végeredménye:
-
Maxim Zrt (Budapest)
-
Ri-An 2003. Kft (Siófok)
-
UFC Kecskemét
-
Tat-Ker.hu (Ajka)
:Minden évben nagyon várjuk a balatonszárszói megmérettetést, hiszen ilyen formában évente csak 1-2 alkalommal tudunk összeállni mint kispályás csapat. Ráadásul ilyenkor nevelő egyesületünket képviseljük, tehát szeretnénk a legjobbat kihozni magunkból, de természetesen a jó hangulat a legfontosabb a csapat számára. Sikerült idén a harmadik helyet megszerezni ami ezen a balatontour-on eddigi legjobb eredményünk és örülök, hogy a legjobb kapus díjat is megkaptuk ami szinten az egész csapat érdeme is. Köszönjük a szervezést és a többi csapat sportszerű játékát is!
– Andrásy Balázs, csapatvezető – UFC Kecskemét
A 2024-es Komtravel KFT BALATON TOUR különdíjasai:
#legtehetségesebb: Miskei Manó (Maxim Zrt)
#legrutinosabb: Csicsics Richárd (Tet-Ker.hu)
#döntőjátékosa: Moczó Norbert (Maxim Zrt)
#tornakapusa: Andrásy Balázs (UFC Kecskemét)
#gólkirály: Borda Gergő (Lesitech)
#tornajátékosa: Gergely Adrián (Ri-An 2003)
Köszönjük Papp Design! Ha ilyen gyönyörű serlegeket szeretnétek átadni Ti is rendezvényeteken, évzárótokon bátran forduljatok a Papp Serlegüzlethez, azt hiszem Touron látott díjas asztallal senki sem tud versenyezni Magyarországon, hála érte természetesen a Papp Serlegüzlet mellett stratégiai partnereinknek és támogatóinknak! Köszönet a Totallsport.com-nak a sportfelszereléseket és a labdákat, köszönet a Focifan Shop-nak a különdíjakat, szurkolói ajándékokat és a Szoboszlai mezeket, köszönet a King of Protection-nak a pólókat, köszönet a RothBeer-nek a kézműves söröcskéket és köszönet a VIWA Vitaminwater-nek, hogy a Balaton Touron is csillapíthatjuk szomjunkat!
Köszönet a Winners Sports & Music Pub-nak és a Mozgásklinika Budaörs-nek az ajándékutalványokat, utóbbit ha nincs rá szükségetek át is ruházhatjátok!
KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK!