Révbe ért a Street Kids

54 csapat részvételével zajlott a 6. Liza kupa a törökbálinti Arénában. 36 csapat nyolc csoportban a műfüves pályákon küzdött, míg 18 egylet a terempályáról próbált bejutni az esti PLAY OFF-ba, a legjobb 12 közé, ahol már minden összecsapás műfüves borításon zajlott.

További képek FLICKR ALBUMUNKBAN!

A kupa helyszíne miatt nem volt meglepő, hogy a csapatok nagy része budapesti kötődésű volt, de érkeztek csapatok Érdről, Százhalombattáról, Kecskemétről, Tápiószeléről, Jászkarajenőről, Tatabányáról, Győrből, Vácról, Pilisvörösvárról, Egerből, Ceglédbercelről, Székesfehérvárról, Kecskemétről, Mórról, Kápolnásnyékről, Füzesabonyból, Bicskéről, Rákóczifalváról, Vértestolnáról, Siófokról, Petőfibányáról és Üllőről.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Nektek, hogy úgy gondoltátok évzáró focis kikapcsolódásotokat Nálunk, Velünk töltitek! Sajnos voltak akik így is lemaradtak, de eméljük Ti jól éreztétek magatokat!

A korai csoportok ellentétesen alakultak, amíg az „A” jelű ötösből magabiztosan jutott tovább a Maxim Zrt. és a PornHUB City. A „B” csoportban négy társaság is két ponton belül zárt a tabellán, első lett a nyolcpontos 5+1, második a hétpontos Old Times – jobb egymás elleni eredményének köszönhetően – a Zsiványok és a hatpontos Irsai Olivér előtt. A csoportkör után az elsők és a másodikak rögtön „keresztbejátszottak” a legjobb 12-be jutásért. Mindkét párharcból a csoportelső jutott tovább, a Maxim Zrt nehezebben, 1-1-es rendes játékidő után büntetőkkel, az 5+1 magabiztos 6-2-es győzelemmel.

A „C” csoportból a tápiószelei Aranyláz lépett tovább elsőként, második a DC Budapest lett, a Sori liga másodosztályában remeklő, most is négy találkozón 12 gólig jutó Felejtsd El csupán a harmadik helyen zárt. A „D” csoportot hibátlan teljesítménnyel a Ron Jeremy Casting Crew nyerte a kilencpontos Colombus Crew előtt. A ki-ki meccseken a Colombus 2-1-re nyert az Aranyláz ellen, a Ron Jeremy pedig 2-2-es rendes játékidő után, hosszúra nyúló büntetőpárbajban győzött a DC ellen.

Az „E” csoport volt az egyetlen olyan csoport ahol nem volt fővárosi csapat. Első lett kapott gól nélkül a pilisvörösvári Szépségben meghalni, második a veretlen Szúnyog 2 FC. Az „F” csoportba két a végső győzelemre is esélyes gárda került, az előzetes várakozásnak megfelelően ők is jutottak tovább első lett az SZPCDSE, második az ÚgyvanTe Atilos. A 12 közé kerülésért az ÚgyvanTe 2-1-re nyert a Szépségben meghalni ellen, míg az az SZPCDSE egy könnyed 5-0-s sikerrel lépett tovább.

A „G” csoportból a Pocak jutott tovább elsőként, úgy, hogy gólt sem kaptak, második a kecskeméti Elit FC lett. A velük párhuzamosan zajló csoportban első lett hibátlan teljesítménnyel a Dzsangó elszabadul az előző kiírás döntőse az Arany Fácán előtt. A középdöntőbe kerülésért szoros csatákat vívtak a csapatok, a Pocak 2-2 után büntetőkkel verte az Arany Fácánt, a Dzsangó pedig 1-0-ra az Elit FC-t

A terempálya első csoportkörét uralta a The Private Rooftop, akik gólt sem kapva 100 százalékos teljesítménnyel zártak, mögöttük a Deportívó Nyakonrúglak lett a második. A második csoportban BZ Fiai végeztek az élen, mellettük továbbjutott még a Rúgd Előre FC. A „K” csoportban már csak négy csapat szerepelt, a RIAN 2003 Kft lett az első, második a Street Kids. A „L” csoportban az FC Miami zárt az első helyen, megelőzve a címvédő Szilasi és Barátait. Érdekesség, hogy a teremben megvívott négy egyenes ki eséses meccsből háromszor is csoport második nyert…

A legjobb 12 között négy csoportra oszlott a mezőny. Az első csoportból a Maxim Zrt került az elődöntőbe, megelőzve az ÚgyvanTe Atilos és a The Private Rooftop-ot. A második csoportból jogosulatlan játék miatt a kizárás sorsára jutott az 5+1, így a Street Kids és az SZPCDSE egymás között döntötte el az elődöntőbe jutást. A rendes játékidő 0-0 lett, az idegek harcát a Street Kids bírta jobban, ezzel ők jutottak a legjobb négy közé. A harmadik csoportot simán nyerte a Szilasi és Barátai a Pocak és a Colombus Crew előtt. A negyedik hármasban minden csapat egyszer nyert egyszer vesztett, így a legjobb gólkülönbséggel rendelkező Dzsangó elszabadul jutott tovább.

Az elődöntőben a Szilasiék vezetést szereztek, de a Maxim Zrt. döntetlenre hozta a meccset. A heteseket az első négy páros hibátlanul rúgta, az ötödik körben hibázott a Maxim, így harmadik egymást követő Liza kupán jutott döntőbe a Szilasi és Barátai. A másik ágon a Street Kids könyebben – 2-0-ra nyert a Dzsango ellen.

A bronzmeccsen gólzáporos 7-1-es győzelmet aratott a Maxim Zrt.

A döntőben sokáig nem esett gól, a második félidőben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás variáció után megszerezte a vezetést a Street Kids, majd nem sokkal a vége előtt két gólra növelték az előnyüket a torna játékosának megválasztott Gerhardt Ádám góljával. GRATULÁLUNK!


JÖN! JÖN! JÖN! JELENTKEZZ MOST ITT:
http://www.kaminokupa.hu/labdakertujev/


EREDMÉNYEK

„A” CSOPORT8.00.–”A” pálya

PornHUB City (Bp.),

5 Lityó Cimbora (Bp.),

Világ Válogatott (Bp.),

Maxim Zrt. (Bp.),

Zavaralabda (Érd)

Mérkőzések:

8.00. PornHUB City – 5 Lityó Cimbora 2-1

8.20. Világ Válogatott – Maxim Zrt.  1-1

8.40. Zavaralabda – PornHUB City 0-3

5 Lityó Cimbora – Világ Válogatott 0-3

Maxim Zrt. – Zavaralabda 4-1

PornHUB City – Világ Válogatott 1-0

5 Lityó Cimbora – Maxim Zrt. 1-6

Zavaralabda – Világ Válogatott 3-1

PornHUB City – Maxim Zrt. 1-7

5 Lityó Cimbora – Zavaralabda 0-2

A csoport végeredménye:

„A”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Maxim Zrt.

4

3

1

0

18-4

10

2

PornHUB City

4

3

0

1

7-8

9

3

Zavaralabda

4

2

0

2

6-8

6

4

Világ Válogatott

4

1

1

2

5-5

4

5

5 Lityó Cimbora

4

0

0

4

2-13

0

 

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább, és egyből keresztbe játszanak.

1.mérkőzés 10.45. A1-B2 Maxim Zrt. – Old Times 1-1 (3-2)


 

„B” CSOPORT8.00.–”B” pálya

Rangers (Bp.),

Irsai Olivér (Bp.),

Zsiványok (Budaörs),

Old Times (Bp.), 5+1 (Bp)

Mérkőzések:

8.00. Rangers – Irsai Olivér 0-3

8.20. Zsiványok – Old Times  1-2

8.40. 5+1 – Rangers 3-0

Irsai Olivér – Zsiványok 1-3

Old Times – 5+1    3-3

Rangers – Zsiványok 1-5

Irsai Olivér – Old Times 2-1

5+1 – Zsiványok 1-1

Rangers – Old Times 1-3

Irsai Olivér – 5+1   2-5

A csoport végeredménye:

„B”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

5+1

4

2

2

0

12-6

8

2

Old Times

4

2

1

1

9-7

7

3

Zsiványok

4

2

1

1

10-5

7

4

Irsai Olivér

4

2

0

2

8-9

6

5

Rangers

4

0

0

4

2-14

0

 

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább, és egyből keresztbe játszanak

2.mérkőzés 10.45. B1-A2     5+1  –  PornHUB City  6-2


„C” CSOPORT11.10.–”A” pálya

Felejtsd EL (Bp.),

DC Budapest (Bp.),

Döglött Sasok (Százhalombatta),

Tengermély FC (Kecskemét),

Aranyláz (Tápiószele)

Mérkőzések:

11.10. Felejtsd EL – DC Budapest 1-1

11.30. Döglött Sasok – Tengermély FC 1-3

11.50. Aranyláz – Felejtsd EL 2-1

DC Budapest – Döglött Sasok 3-1

Tengermély FC – Aranyláz 1-2

Felejtsd EL – Döglött Sasok 9-0

DC Budapest – Tengermély FC 1-1

Aranyláz – Döglött Sasok 7-1

Felejtsd EL – Tengermély FC 1-1

DC Budapest – Aranyláz 1-0

A csoport végeredménye:

„C”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Aranyláz

4

3

0

1

11-4

9

2

DC Budapest

4

2

2

0

6-3

8

3

Felejtsd EL

4

1

2

1

12-4

5

4

Tengermély FC

4

1

2

1

6-5

5

5

Döglött Sasok

4

0

0

4

3-22

0

 

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább, és egyből keresztbe játszanak

  1. mérkőzés 14.00. C1-D2 Aranyláz – Colombus Crew 1-2


 

“D” CSOPORT11.10.–”B” pálya

Hamis Kilences (Bp.),

Battai Ikonok (Százhalombatta),

JSC  (Jászkarajenő),

Ron Jeremy Casting Crew (Tatabánya),

Colombus Crew (Bp.)

Mérkőzések:

11.10. Hamis Kilences – Battai Ikonok 3-1

11.30. JSC  – Ron Jeremy Casting Crew 1-3

11.50. Colombus Crew – Hamis Kilences 2-1

Battai Ikonok – JSC  0-1

Ron Jeremy Casting Crew – Colombus Crew 2-1

Hamis Kilences – JSC 0-1

Battai Ikonok – Ron Jeremy Casting Crew 0-1

Colombus Crew – JSC 2-1

Hamis Kilences – Ron Jeremy Casting Crew 1-2

Battai Ikonok – Colombus Crew 1-2

A csoport végeredménye:

„D”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Ron Jeremy Casting Crew

4

4

0

0

8-3

12

2

Colombus Crew

4

3

0

1

7-5

9

3

JSC

4

2

0

2

4-5

6

4

Hamis Kilences

4

1

0

3

2-5

3

5

Battai Ikonok

4

0

0

4

2-7

0

 

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább, és egyből keresztbe játszanak

  1. mérkőzés 14.00. D1-C2 Ron Jeremy Casting Crew – DC Budapest 2-2 (6-5)

 



„E”CSOPORT  – 14.25. – ‘A’ pálya

Csak Kispad (Győr),

Szúnyog 2 FC (Vác),

Szépségben Meghalni (Pilisvörösvár),

KFC (Eger),

14.25. Csak Kispad – Szúnyog 2 FC 1-1

14.50. Szépségben Meghalni – KFC 7-0

Csak Kispad – Szépségben Meghalni 0-4

Szúnyog 2 FC – KFC 2-1

Csak Kispad – KFC 8-0

Szúnyog 2 FC – Szépségben Meghalni 0-0

A csoport végeredménye:

„E”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Szépségben Meghalni

3

2

1

0

11-0

7

2

Szúnyog 2 FC

3

1

2

0

3-2

5

3

Csak Kispad

3

1

1

1

9-5

4

4

KFC

3

0

0

3

1-17

0

 

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább, és egyből keresztbe játszanak

5.mérkőzés 16.35. E1-F2  Szépségben Meghalni – Úgyvante ATILOS 1-2


„F”CSOPORT  – 14.25. – ‘B’ pálya

SZPCDSE (Ceglédbercel),

Netflix & Chill Well (Székesfehérvár),

Liget FC (Érd),

Úgyvante ATILOS (Bp.),

14.25. SZPCDSE – Netflix & Chill Well 2-1

14.50. Liget FC – Úgyvante ATILOS 1-5

SZPCDSE – Liget FC 2-4

Netflix & Chill Well – Úgyvante ATILOS 0-1

SZPCDSE – Úgyvante ATILOS 1-0

Netflix & Chill Well – Liget FC 3-2

A csoport végeredménye:

„F”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

SZPCDSE

3

2

0

1

5-5

6

2

Úgyvante ATILOS

3

2

0

1

6-2

6

3

Netflix & Chill Well

3

1

0

2

4-5

3

4

Liget FC

3

1

0

2

7-10

3

 

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább, és egyből keresztbe játszanak

6.mérkőzés 16.35. F1-E2 SZPCDSE – Szúnyog FC  5-0


„G”CSOPORT  – 17.00. – „A”  pálya

Kispályások (Bp.),

Pocak (Bp.),

Elit FC (Kecskemét),

Dreska Gáztrió Kft. (Mór),

17.00. Kispályások – Pocak 1-1

17.25. Elit FC – Dreska Gáztrió Kft. 3-2

Kispályások – Elit FC 0-1

Pocak – Dreska Gáztrió Kft. 1-0

Kispályások – Dreska Gáztrió Kft. 3-2

Pocak – Elit FC 2-0

A csoport végeredménye:

„G”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Pocak

3

2

1

0

4-0

7

2

Elit FC

3

2

0

1

4-4

7

3

Kispályások

3

1

1

1

4-4

4

4

Dreska Gáztrió Kft.

3

0

0

3

4-7

0

 

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba és egyből keresztbejátszanak

7.mérkőzés 19.10. G1-H2 Pocak – Arany Fácán 2-2 (2-1)


„H”CSOPORT  – 17.00. – „B”  pálya

Zsiványok (Kápolnásnyék),

Arany Fácán (Bp.),

Black Magic (Füzesabony),

Dzsango elszabadul (Bp.),

17.00. Zsiványok – Arany Fácán 0-10

17.25. Black Magic – Dzsango elszabadul 1-2

Zsiványok – Black Magic 1-7

Arany Fácán – Dzsango elszabadul 0-2

Zsiványok – Dzsango elszabadul 2-5

Arany Fácán – Black Magic 4-2

A csoport végeredménye:

„H”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Dzsango elszabadul

3

3

0

0

9-3

9

2

Arany Fácán

3

2

0

1

14-4

6

3

Black Magic

3

1

0

2

10-7

3

4

Zsiványok

3

0

0

3

3-22

0

 

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba és egyből keresztbejátszanak

  1. mérkőzés 19.10. H1 – G2 Dzsango elszabadul – Elit FC 1-0



„I” CSOPORT TEREMPÁLYA –8.00.

Hungarikum (Bp.),

Inter 04 (Bp.),

The Private Rooftop (Bp.),

Deportívó Nyakonrúglak (Bp.),

Bosszúállók (Bicske)

Mérkőzések:

8.00. Hungarikum – Inter 04 2-0

8.20. The Private Rooftop – Deportívó Nyakonrúglak  1-0

8.40. Bosszúállók – Hungarikum  0-3

Inter 04 – The Private Rooftop 0-5

Deportívó Nyakonrúglak – Bosszúállók  2-1

Hungarikum – The Private Rooftop 0-3

Inter 04 – Deportívó Nyakonrúglak 0-3

Bosszúállók – The Private Rooftop 0-3

Hungarikum – Deportívó Nyakonrúglak 0-2

Inter 04 – Bosszúállók 1-0

A csoport végeredménye:

„I”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

The Private Rooftop

4

4

0

0

12-0

12

2

Deportívó Nyakonrúglak

4

3

0

1

7-2

9

3

Hungarikum

4

2

0

2

5-5

6

4

Inter 04

4

1

0

3

1-10

3

5

Bosszúállók

4

0

0

4

1-9

0

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.


„J” CSOPORT TEREMPÁLYA –10.45.

TippMix (Bp.),

Rúgd Előre FC (Bp.),

Frici Úr és Tanítványai (Bp.),

Dezső bá Angyalai (Bp.),

BZ Fiai (Szfvár)

Mérkőzések:

10.45. TippMix – Rúgd Előre FC 1-1

11.05. Frici Úr és Tanítványai – Dezső bá Angyalai  5-0

11.35. BZ Fiai – TippMix  2-1

Rúgd Előre FC – Frici Úr és Tanítványai 2-1

Dezső bá Angyalai – BZ Fiai  0-2

TippMix – Frici Úr és Tanítványai 2-0

Rúgd Előre FC – Dezső bá Angyalai 4-1

BZ Fiai – Frici Úr és Tanítványai 5-0

TippMix – Dezső bá Angyalai 2-0

Rúgd Előre FC – BZ Fiai 0-0

A csoport végeredménye:

„J”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

BZ Fiai

4

3

1

0

9-1

10

2

Rúgd Előre FC

4

2

2

0

7-3

8

3

TippMix

4

2

1

1

6-3

7

4

Frici Úr és Tanítványai

4

1

0

3

6-9

3

5

Dezső bá Angyalai

4

0

0

4

1-13

0

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.

 


„K”CSOPORT  TEREMPÁLYA – 13.30.

Londoni ágyúk (Rákóczifalva),

Street Kids (Bp.),

Tolnai Ászok (Vértestolna),

Rian 2003 Kft. (Siófok),

13.30. Londoni ágyúk – Street Kids 1-1

13.55. Tolnai Ászok – Rian 2003 Kft. 0-3

Londoni ágyúk – Tolnai Ászok 9-0

Street Kids – Rian 2003 Kft. 1-1

Londoni ágyúk – Rian 2003 Kft. 0-3

Street Kids – Tolnai Ászok 4-0

A csoport végeredménye:

„K”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Rian 2003 Kft.

3

2

1

0

7-1

7

2

Street Kids

3

1

2

0

6-2

5

3

Londoni ágyúk

3

1

1

1

10-4

4

4

Tolnai Ászok

3

0

0

3

0-16

0

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


„L”CSOPORT  TEREMPÁLYA – 15.45.

Szilasi és Barátai (Bp.),

Black Panther (Petőfibánya),

Mátyás Pince (Üllő),

FC Miami (Bp.),

15.45. Szilasi és Barátai – Black Panther 4-0

16.05. Mátyás Pince – FC Miami 1-2

Szilasi és Barátai – Mátyás Pince 0-0

Black Panther – FC Miami 0-1

Szilasi és Barátai – FC Miami 2-2

Black Panther – Mátyás Pince 1-0

A csoport végeredménye:

„L”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

FC Miami

3

2

1

0

5-3

7

2

Szilasi és Barátai

3

1

2

0

6-2

5

3

Black Panther

3

1

0

2

1-5

3

4

Mátyás Pince

3

0

1

2

1-3

1

Az 1.  és a 2. helyezett tovább a rájátszásba.


A KÖVETKEZŐ ARÉNÁS KIHÍVÁS A JANUÁR 15-I MIRABELLA KUPA! JELENTKEZZETEK BE IDE KATTINTVA!

 


RÁJÁTSZÁS A TEREMPÁLYÁN RÉSZT VEVŐ CSAPATOKNAK

9.mérkőzés 18.00. I1 – J2 The Private Rooftop-Rúgd előre FC  4-0

10.mérkőzés 18.25. J1 – K2 BZ Fiai – Street Kids 1-1(1-2)

  1. mérkőzés 18.50. K1 – L2 Rian 2003 Kft-Szilasi és Barátai 1-1(2-3)

  2. mérkőzés 19.15. L1 – I2 FC Miami-Deportivo Nyakonrúglak 0-1


ABSZOLÚT RÁJÁTSZÁS

A műfüves pályán szereplő csapatok egyből keresztbejátszanak egymással, míg a terempályán játszó csapatok a megadott séma alapján folytatják. Összesen 12 alakulat kerül az esti PLAY OFF-ba! Itt a csapatok 4 db 3 fős csoportban folytatják, körmérkőzést játszanak és a csoportelsők kerülnek az elődöntőkbe!

I.csoport: 1, 5, 9 győztesei

Maxim Zrt, ÚgyvanTe Atilos, The Private Rooftop

II.csoport: 2, 6, 10 győztesei

5+1 , SZPCDSE, Street Kids

III.csoport: 3, 7, 11 győztesei

Colombus Crew, Szilasi és Barátai, Pocak

IV.csoport: 4, 8, 12 győztesei

Ron Jeremy Casting Crew, Deportivo Nyakonrúglak, Dzsango elszabadul

Mérkőzések

19.35. 1 – 9 győztesei között Maxim Zrt– The Private Rooftop 1-0

20.25. 5 – 9 győztesei között ÚgyvanTe Atilos– The Private Rooftop 4-0

21.15. 5 – 1 győztesei között ÚgyvanTe Atilos-Maxim Zrt 2-3

 

20.00. 2 – 10 győztesei között 5+1 – Street Kids 1-2

20.50. 6 – 10 győztesei között SZPCDSE – Street Kids 0-0 (2-3)

21.40. 6 – 2 győztesei között SZPCDSE – 5+1  5-0

 

19.35. 3 – 11 győztesei között Colombus Crew – Szilasi és Barátai 0-4

20.25. 7 – 11 győztesei között Pocak – Szilasi és Barátai  1-4

21.15. 7 – 3 győztesei között Pocak – Colombus Crew 7-2

 

20.00. 4 – 12 győztesei között Ron Jeremy Casting – Deportivo nyakonrúglak 2-0

20.50. 8 – 12 győztesei között Dzsango elszabadúl – Deportivo nyakonrúglak 2-3

21.40. 8 – 4 győztesei között Dzsango elszabadul – Ron Jeremy Casting  3-1

Elődöntők

22.05. I. – III. ’A’ pálya  Maxim Zrt – Szilasi és Barátai 1-1 (4-5)

22.05. II. – IV.  ’B’ pálya  Street Kids – Dzsango elszabadul  3-0

Bronzmérkőzés

22.30. ’A’ pálya Dzsango elszabadul – Maxim Zrt.   1-7

 

Döntő

22.30. ’B’ pálya Street Kids – Szilasi és Barátai  2-0


A 6. Liza Kupa végeredménye:

  1. Street Kids (Budapest)

  2. Szilasi és Barátai (Budapest)

  3. Maxim Zrt (Budapest)

  4. Dzsango Elszabadul (Budapest)

A 6. Liza Kupa különdíjasai:

#legtehetségesebb: Sásdi Patrik (Maxim Zrt)

#legrutinosabb: Gábor László (Maxim Zrt)

#döntő játékosa: Gergely Adrián (Street Kids)

#tornakapusa: Arany János (Szilasi és Barátai)

#gólkirály: Bita Mátyás (Maxim Zrt)

#tornajátékosa: Gerhardt Ádám (Street Kids)

A 6. Liza Kupa legjobb góllövői:

14 gólos: Bita Mátyás

7 gólos: Garhardt Ádám, Beke Péter (5+1)

6 gólos: Varga Gábor (Dzsango), Csányi Péter (Szilasi), Baranyai Levente (Deportívó)