A héten és a jövő héten befejeződnek a küzdelmek

Most pénteken az első osztályban lesz záróforduló, míg a jövő héten a második vonal fejeződik be.

I.osztály

Igazi ‘bajnoki döntővel’ fejeződik be a Panoráma Liga pénteki első osztálya. A Gerle FC – Fenerbácsi összecsapáson a három pont hátrányban lévő ‘fenernek’ győznie kell, ha bajnok akar lenni rutinos vetélytársa ellen. Eközben a másik pályán a bronzérem a cél a TPS Csiga – Óbudaiak összecsapáson. Az alsóházban ‘utcahosszal’ vezet a Z9 Group, de ha az ‘ismo’ mindkét mérkőzését megnyeri, még beérheti Mészáros Zoliékat. Tekintve, hogy télen teljesen új bajnokság indul a Marczibányi Téren, sok-sokúj csapattal a helyezéseknek, most csak formális szerepe van, hiszen nem esik ki senki, nem játszik osztályozót senki, nem kerül fel senki…. Amennyiben szeretnétek indulni a TÉLI BAJNOKSÁGBAN, kérem jelentkezzetek most ide kattintva!

A bajnokság hátralévő menetrendje pedig a szokásos helyen (ITT) érhető el!

1

 

2. osztály

Az alapszakasz után alsó-, közép- és felsőházba kerültek a csapatok. Az alsó- és a középházban a csapatok viszik tovább a pontjaikat és még két meccset játszanak. A legizgalmasabbnak a felsőház ígérkezik, ahol a négy legjobb csapat elődöntő-, bronzmeccs-, döntő formájában dönti el a bajnoki helyezések sorsát. Most pénteken a BMRG az Ebolával (18.30.), míg az Ego és Társai az Óbuda FC-vel játszik a döntőbe jutásért (21.25.).

Amennyiben szeretnétek indulni a TÉLI BAJNOKSÁGBAN, kérem jelentkezzetek most ide kattintva!

A bajnokság hátralévő menetrendje pedig a szokásos helyen (ITT) érhető el!

2