A budapesti csapatok domináltak a Pünkösd Kupa pénzdíjas ágán.
/EREDMÉNYEK, ÖSSZEFOGLALÓ, KÉPEK/

16 csapatosra sikeredett a 16 csapatosra tervezett torna, melyet a Panoráma Sportcentrum vadonatúj műfüves focipályáján rendeztünk meg. Négy csoportban kezdődtek meg a küzdelmek és köszönhetően annak, hogy 8 alakulat is újon – vagy legalább is ritkán kaminokupázó – volt megjósolhatatlan volt a csoportok végkimenetele.

További képek ide kattintva

A legkönnyebb négyes az ’A’ jelű volt, ahonnan kéz a kézben jutott tovább az Odin Fiai valamint Szilasi és Barátai. A ’B’ csoportban aztán rögvest meg is született a torna első meglepetése, köszönhetően a békéscsabai Léhűtőknek, akik a tárnoki Futottak Még legyőzésével megszerezték a csoport második helyét a Todor Pet Bau Team KFT mögött. A ’C’ csoportban hazánk egyik legnevesebb kispályás csapata a Mates Team végzett az élen, igazán csak a másodikként továbblépő budapesti ABC tudta megszorítani Totika Béláékat! ’D’, mint halálcsoport. Két mérkőzés után kiesésre állt az óbudai ECECE és a fővárosi 8ker. Előbbit a hódmezővásárhelyi Szemérem AJAX győzte le simán 3-0-ra, utóbbi egy döntetlen után egy vereséggel folytatta. A papírforma azonban nem borult és végül valahogy a két favorit lépett tovább a négyesből.


Naná, hogy lesz BALATON TOUR is 2019-ben! Két hét múlva már rajtolunk! Szállás lefoglalva? De nem is fontos, hiszen a tornák egynaposak, lehet csak jönni-menni… De melyikre? Kattints a képre a részletekért most!


Az igazi nagy küzdelmek a negyeddöntőkben kezdődtek. Szilasiék simán verték az újonc Léhűtőket ám a másik pályán komoly meglepetés készülődött, amikor is az ABC már 4-1-re is vezetett a tornagyőzelemre is esélyes Todor Pet Bau Team KFT ellen. Végül Zsákai Atilláéknak sikerült megtartani a vezetést, mellyel az ABC a négy közé jutottak. Igazi ki-ki mérkőzés zajlott az ECECE és az Odin Fiai között, melyből előbbi csapat jött ki győztesen és került a legjobbak közé. Eközben a másik pályán újabb meglepetést láthatott a nagyérdemű, amikor is a 8ker a megszerzett 1-0-s előnyt végig megtartva kiejtette a tornagyőzelemre is esélyes Mates Teamet.

Az elődöntők voltak a legfontosabbak az Országos Döntőbe jutást nézve, ám nagyon sima összecsapások zajlottak mindkét pályán. Az ECECE hetet, míg a Szilasi  és Barátai nyolcat vágott és jutott megérdemelten a döntőbe.

A bronzmeccset behúzta a talán nagyobb rutinnal rendelkező 8ker. A fődíjat, a 200.000. Ft-os pénzjutalmat tekintve parázs összecsapást vártunk a döntőben. Nem így lett. Az óbudaiak esélyt sem adva 6-1-re győzték le a kissé talán elfáradó Szilasit és végül – első mérkőzésüktől eltekintve – megérdemelten szerezték meg a tornagyőzelmet és a vele járó jutalmakat!

GRATULÁLUNK!!!


„ A. ”CSOPORT  – 10.10. – „C”  pálya

Szilasi és Barátai (Bp), Dream Football (Bp), Odin Fiai (Bp), Darazsak (Bp),

10.10. Szilasi és Barátai – Dream Football      11-2

10.35. Odin Fiai – Darazsak                             8-0

Szilasi és Barátai – Odin Fiai                           3-3

Dream Football – Darazsak                              3-2

Szilasi és Barátai – Darazsak                           18-2

Dream Football – Odin Fiai                             3-16

A csoport végeredménye:

„A.”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Szilasi és Barátai

3

2

1

0

32-7

7

2

Odin Fiai

3

2

1

0

27-6

7

3

Dream Football

3

1

0

2

8-29

3

4

Darazsak

3

0

0

3

4-29

0

Az 1.  és a 2. helyezett jut tovább a rájátszásba.



„ B. ”CSOPORT  – 10.10. – „D”  pálya

Todor Pet Bau Team Kft. (Bp), Kleopátra Team (Gyöngyös), Léhűtők (Békéscsaba), Futottak Még (Tárnok),

10.10. Todor Pet Bau Team Kft. – Kleopátra Team     6-0

10.35. Léhűtők – Futottak Még                                     2-1

Todor Pet Bau Team Kft. – Léhűtők                             3-1

Kleopátra Team – Futottak Még                                   1-6

Todor Pet Bau Team Kft. – Futottak Még                    6-0

Kleopátra Team – Léhűtők                                           1-4

A csoport végeredménye:

„B.”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Todor Pet Bau Team Kft.

3

3

0

0

15-1

9

2

Léhűtők

3

2

0

1

7-5

6

3

Futottak Még

3

1

0

2

7-9

3

4

Kleopátra Team

3

0

0

3

2-16

0

Az 1.  és a 2. helyezett jut tovább a rájátszásba.



„ C. ”CSOPORT  – 12.20. – „C”  pálya

Mates Team (Bp), ABC (Bp), Volvo Penta (Keszthely), Egy gólt SE (Szigetszentmiklós),

12.20. Mates Team – ABC                  2-1

12.45. Volvo Penta – Egy gólt SE       1-0

Mates Team – Volvo Penta                  5-0

ABC – Egy gólt SE                              2-0

Mates Team – Egy gólt SE                  6-1

ABC – Volvo Penta                             1-1

A csoport végeredménye:

„C.”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Mates Team

3

3

0

0

13-2

9

2

ABC

3

1

1

1

4-3

4

3

Volvo Penta

3

1

1

1

2-6

4

4

Egy gólt SE

3

0

0

3

1-9

0

Az 1.  és a 2. helyezett jut tovább a rájátszásba.



„ D. ”CSOPORT  – 12.20. – „D”  pálya

Ecece (Óbuda), Szemérem Ajax (Hódmezővásárhely), 8ker (Bp), Hajrá Foci (Bp),

12.20. Ecece – Szemérem Ajax     0-3

12.45. 8ker – Hajrá Foci                0-0

Ecece – 8ker                                   3-2

Szemérem Ajax – Hajrá Foci         1-2

Ecece – Hajrá Foci                         4-0

Szemérem Ajax – 8ker                   0-3

A csoport végeredménye:

„D.”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Ecece

3

2

0

1

7-5

6

2

8ker

3

1

1

1

5-3

4

3

Hajrá Foci

3

1

1

1

2-5

4

4

Szemérem Ajax

3

1

0

2

4-5

3

Az 1.  és a 2. helyezett jut tovább a rájátszásba.

 


BALATON TOUR INFÓK: http://www.kaminokupa.hu/balaton-tour/

 


RÁJÁTSZÁS

Negyeddöntők

1/ 14.30. ’C’ pálya A1 – B2
Szilasi és Barátai – Léhűtők   9-3

2/ 14.30. ’D’ pálya B1 – C2
Todor Pet Bau Team – ABC   2-4

3/ 14.55. ’C’ pálya C1 – D2
Mates Team – 8ker    0-1

4/ 14.55. ’D’ pálya D1 – A2
Ecece – Odin Fiai   3-1

Elődöntők

15.20. ’C’ pálya 1/ – 3/  
Szilasi és Barátai
– 8ker   8-3

15.20. ’D’ pálya 2/ – 4/
Ecece – ABC   7-1

Bronzmérkőzés

15.45.  ’D’ pálya
ABC – 8ker   0-3

Döntő

15.45.     ’B’ pálya
Szilasi és B. – Ecece   1-6


A PÜNKÖSD KUPA BUDAPEST Pénzdíjas ágának végeredménye:

IV. helyezett : ABC (Budapest)

III. helyezett :  8ker (Budapest)

II. helyezett : Szilasi és Barátai (Budapest)

I. helyezett :  Ecece (Budapest)



Bohony Bálint – ECECE

’ Nagyon jól szervezett torna volt, mint mindig, pörgős volt és erős csapatok jelentek meg az eseményen. Kicsit döcögve kezdtük, de rendeztük a sorokat a fejekben. Ennek köszönhetően már jöttek is az eredmények. Nagyon boldogok vagyunk, hogy megnyertük a tornát és az új játékosaink remekül illeszkedtek be a csapatba.’


A PÜNKÖSD KUPA BUDAPEST Pénzdíjas ágának különdíjasai:

Legtehetségesebb játékos :  Égető Márk (ECECE)

Legrutinosabb játékos :  Mezőfalvi Lóránd (ECECE)

Döntő játékosa: Suscsák Máté (ECECE)

Kapus : Jeszenszki Ádám (8ker)

Gólkirály : Kerek Norbert (Szilasi és Barátai)

Torna játékosa : Despotovics Vanja (Szilasi és Barátai)

 

A PÜNKÖSD KUPA BUDAPEST Pénzdíjas ágának legjobb góllövői:

#23 gólos: Kerek Norbert (Szilasi és Barátai)

#12 gólos: Despotovics Vanja (Szilasi és Barátai)

#11 gólos: Fischer Zsigmond (Odin Fiai)

#9 gólos: Seregy Tamás (Mates Team)

#7 gólos: Monyók Péter(Szilasi és Barátai), Barabás Miklós (ECECE), Dunai András (Odin Fiai)

#6 gólos: Kozó Viktor (Szilasi és Barátai), Suscsák Máté (ECECE), Kovács Dániel (Todor Pet Bau Team KFT)