20 csapatos a vasárnapi torna is
TÁJÉKOZTATÓ, SZABÁLYOK, MENETREND

KÉREM FIGYELMESEN OLVASSÁTOK VÉGIG ÉS OSSZÁTOK MEG A CSAPATTÁRSAKKAL AZ ALÁBBI ‘COVID 19 TÁJÉKOZTATÓT’

/sorsolás lejjebb/

A Magyar Közlöny 2020. évi 96. számából

 

Egyeztetve a sportpálya vezetésével az alábbi intézkedések és változtatások bevezetését eszközöljük:

  1. a sportlétesítményt mindenki csak saját felelősségére használhatja, különösen a vírushelyzetre való tekintettel. A kiírt bajnokságokban és tornákon szintén mindenki saját felelősségére vesz részt.

  2. a Labdakert Sportklubba csak az adott időpontra érkező csapat, bajnokság vagy kupa esetében az adott bajnoki mérkőzésen vagy kupán részt vevő csapatok valamint a szükséges technikai személyzet tartózkodhat. Csapatonként 1 fő csapatvezető jelenléte lehetséges – indokolt esetben. Nézők, kísérők és a sportolók hozzátartozói a Sportklub területén nem tartózkodhatnak.

  3. az öltözők nyitva vannak, szükség esetén használhatóak, naponta fertőtlenítik. Az épületbe belépni azonban csak maszkban lehetséges. A Labdakert Sportklub és a Kaminokupa Sport Kft együttes kérése az, hogy aki teheti érkezzen felszerelésben.

  4. kérem, küldjétek vissza kitöltve a kiküldött nevezési listát, hogy a torna reggelén azt csak aláírni kelljen. Kérjük a torna reggelén a kijelölt csapatvezető jelenjen meg a zsűriasztalnál és regisztráció miatt. Kérjük tényleg csak a csapatvezető jöjjön a zsűriasztalhoz, kérjük egész nap ő képviselje a csapatát!

  5. a sorompó nyitva lesz, nem kell megállni, nem kell parkolójegyet venni. A büfé jelenleg zárva van, annak területén tartózkodni nem lehetséges.

  6. jelölőmezt nem tudunk biztosítani, kérjük  legyen Nálatok váltómez/jelölő.

  7. a csapatvezetők felelőssége, hogy csapatukban nem szerepel olyan játékos, akinek fertőző betegségre utaló tünete (pl. láz, köhögés, akut légzési nehézség, stb.) áll fenn, ami miatt mások egészségét veszélyeztethetné és közösségben nem tartózkodhatna.

Kimondottan a kupára érvényes változtatások

  1. villámtornáinkon 10 játékos és indokolt esetben + 1 fő csapatvezető vehet részt.

  2. az #újrakezdés utáni villámtornáink három kategóriában kerülnek megrendezésre, kérjük, minden esetben ellenőrizzétek, hogy melyik tornára jöttök és milyen megkötések állnak fenn az adott versenyen

  3. reméljük, minél messzebb juttok, de amint kiestek  törekednetek kell a minél előbbi hazaindulásra.

  4. a megszokott üdvözlési formákat kérem kerüljétek. Kiváltképp a játékvezetők, szervezők felé. ( Azt, hogy egymást hogy üdvözlitek nem tudjuk befolyásolni, viszont a sporiknak most bővel elég lesz egy ‘Helló Spori’ )

  5. a játékvezetőkkel beszélgetni – mellettük megállni – nem lehetséges. Minden esetben kérjük, hogy a csapatvezető kommunikáljon a játékvezetővel, ő felel a csapatáért és a gólszerzők helyes beírásáért!

2020. május 12.


A torna helyszíne: 1095. Budapest Soroksári út 79-91.

A legfontosabb információk

A tornán nem szerepelhetnek a 2020-as esztendőben Futsal NB1-ben és nagypálya NB1, NB2 és NB3-ban nevezett játékosok. (Akik meccsjegyzőkönyvben szerepelnek a felnőtt csapatban).

  • a tornán stoplis cipőben játszani nem lehet, a megengedett lábbelik: terem (IC) ill. hernyótalpas (TF) cipők.

  • érkezés, az első mérkőzésetek előtt fél órával.

    Várunk a CSAPATVEZETŐT RENDEZŐI ASZTALNÁL

A tornán csak az első mérkőzés előtt benevezett játékosok szerepelhetnek, utólag játékost beírni nem lehet – így, kérlek benneteket MINDENKIT írjatok rá a Nevezési Lapra!


Lebonyolítás

A benevezett Csapatokat 4 csoportba sorsoltuk, ahol körmérkőzéses rendszerben döntik el a tovább jutó helyezések sorsát.
Továbbjutás: csoportonként az első három helyezett jut tovább és a megadott séma alapján játszik, majd a torna a bronzmeccsel és a döntővel fejeződik be.

Helyezések eldöntése: Győzelem: 3 pont, döntetlen: 1 pont, vereség: 0
Pontegyenlőség esetén – több Csapat azonos pontszáma esetén is – az egymás elleni eredmények döntenek. Három vagy több Csapat azonos pontszáma esetén – mini tabella alapján – csak a három (vagy több) Csapat egymás elleni eredménye a mérvadó (pont, gólkülönbség, több rúgott gól sorrendben). Ha minden egyezik, akkor az abszolút gólkülönbség rangsorol. Ha az is egyezik büntetők döntenek.


Minden induló csapat egy karton
Viwa Vitaminvizet kap ajándékba a torna reggelén!


DÍJAZÁS

I.hely: Kupa + Egyedi Érem + Oklevél + meglepetés ajándék
II. hely: labda+ Kupa + Egyedi Érem + Oklevél

III. hely: labda + Kupa + Egyedi Érem + Oklevél

IV. hely: labda + Kupa + Oklevél

KÜLÖNDÍJAK
a torna játékosa
a torna kapusa,
gólkirály

trófea + 3000. Ft AJÁNDÉKUTALVÁNY A Fociplaza.hu-tól


„A”CSOPORT  – 9.00. – „A” pálya – hátul – 1×15 perc a csoportban

Érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával. Kérjük a csapatkapitányokat (csapatonként 1 fő), hogy fáradjanak érkezéskor a zsűriasztalhoz!

Asterix (Érd), Flikk Flakk (Pilisszentiván), No Sansz (Monor),

Szépségben meghalni (Pilisvörösvár), Old Team (Tatabánya)

Mérkőzések:

9.00. Asterix – Flikk Flakk

9.20. No Sansz – Szépségben meghalni

9.40. Old Team – Asterix

Flikk Flakk – No Sansz

Szépségben meghalni – Old Team

Asterix – No Sansz

Flikk Flakk – Szépségben meghalni

Old Team – No Sansz

Asterix – Szépségben meghalni

Flikk Flakk – Old Team

Az 1., a 2. és a 3. helyezettek jutnak tovább.


 „B”CSOPORT  – 9.00. – „B” pálya – hátul – 1×15 perc a csoportban

Érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával. Kérjük a csapatkapitányokat (csapatonként 1 fő), hogy fáradjanak érkezéskor a zsűriasztalhoz!

Elders (Bp.), FC Outlaw (Bp.), Kakaóscsiga (Bp.),

Szakramento (Monor), Videoton Baráti Kör Egyesület (Székesfehérvár)

Mérkőzések:

9.00. Elders – FC Outlaw

9.20. Kakaóscsiga – Szakramento

9.40. Videoton Baráti Kör Egyesület – Elders

FC Outlaw – Kakaóscsiga

Szakramento – Videoton Baráti Kör Egyesület

Elders – Kakaóscsiga

FC Outlaw – Szakramento

Videoton Baráti Kör Egyesület – Kakaóscsiga

Elders – Szakramento

FC Outlaw – Videoton Baráti Kör Egyesület

Az 1., a 2. és a 3. helyezettek jutnak tovább.

 


KÖVETKEZŐ TORNÁINKRÓL ITT TÁJÉKOZÓDHATTOK! LESZ EGY ‘FULL’ AMATŐR, EGY ‘SIMA’ AMATŐR ÉS EGY ‘NYÍLT’ TORNÁNK IS!


C”CSOPORT  – 9.00. – „C” pálya – elöl – 1×15 perc a csoportban

Érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával. Kérjük a csapatkapitányokat (csapatonként 1 fő), hogy fáradjanak érkezéskor a zsűriasztalhoz!

Eltiltottak (Óbuda), Karantén Group (Bp.), In Team (Tengelic),

Szenvedély BFC (Sárbogárd), Foci Suli (Lajosmizse)

Mérkőzések:

9.00. Eltiltottak – Karantén Group

9.20. In Team – Szenvedély BFC

9.40. Foci Suli – Eltiltottak

Karantén Group – In Team

Szenvedély BFC – Foci Suli

Eltiltottak – In Team

Karantén Group – Szenvedély BFC

Foci Suli – In Team

Eltiltottak – Szenvedély BFC

Karantén Group – Foci Suli

Az 1., a 2. és a 3. helyezettek jutnak tovább.

 


„D”CSOPORT  – 9.00. – „D” pálya – elöl – 1×15 perc a csoportban

Érkezés az első mérkőzésetek előtt fél órával. Kérjük a csapatkapitányokat (csapatonként 1 fő), hogy fáradjanak érkezéskor a zsűriasztalhoz!

Úgyisatalajrafogjuk (Bp.), Sportimádók (Budapest), Bauart 2002 (Győr), Relazio (Siófok), ABC (Bp)

Mérkőzések:

9.00. Úgyisatalajrafogjuk – Sportimádók

9.20. Bauart 2002 – Relazio

9.40. ABC – Úgyisatalajrafogjuk

Sportimádók – Bauart 2002

Relazio – ABC

Úgyisatalajrafogjuk – Bauart 2002

Sportimádók – Relazio

ABC – Bauart 2002

Úgyisatalajrafogjuk – Relazio

Sportimádók – ABC

Az 1., a 2. és a 3. helyezettek jutnak tovább.


LEMARADTATOK ERRŐL A VERSENYRŐL? A KÖVETKEZŐ TORNA ITT!


RÁJÁTSZÁS végig 2*10 perc

A csoportok győztesei automatikusan a legjobb 8 közé jutnak, míg a csoportok második és harmadik helyezettjei ’keresztbe játszanak’ a megadott séma szerint.

Nyolcaddöntők

1/ ’A’ pálya 11.50. B2 – C3

2/ ’B’ pálya 11.50. C2 – D3

3/ ’C’ pálya 11.50. D2 – A3

4/ ’D’ pálya 11.50. A2 – B3

Negyedddöntők

5/ ’A’ pálya 12.15. A1 – 1. győztese

6/ ’B’ pálya 12.15. B1 – 2. győztese

7/ ’C’ pálya 12.15. C1 – 3. győztese

8/ ’D’ pálya 12.15. D1 – 4. győztese

Elődöntők

9/ ’A’ pálya 12.40. 1/ – 3/ győztesei

10/ ’B’ pálya 12.40. 2/ – 4/ győztesei

Bronzmeccs 13.05. ’A’ pálya

Döntő 13.05. ’B’ pálya

13.30. EREDMÉNYHIRDETÉS


KAMINOKUPA SPORT KFT –  ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT – TORNÁK

Lebonyolítás

A benevezett csapatokat 5 csapatos csoportokba sorsoltuk.

Továbbjutás: csoportonként az első három helyezett jut tovább az egyenes kieséses részbe és az előre megadott séma alapján folytatják, majd a torna a bronzmeccsel és a döntővel fejeződik be.

Helyezések eldöntése: Győzelem: 3, döntetlen: 1, vereség: 0 pont Pontegyenlőség esetén – több csapat azonos pontszáma esetén is – az egymás elleni eredmények döntenek. Három vagy több csapat azonos pontszáma esetén – mini tabella alapján – csak a három (vagy több) csapat egymás elleni eredménye a mérvadó (pont, gólkülönbség, több rúgott gól sorrendben). Ha minden egyezik, akkor az abszolút gólkülönbség rangsorol. Ha az is egyezik büntetők döntenek.*


Általános szabályok

 

A játéktérkézilabda pálya méretű pályákon (18-22 * 38-42 m) játszunk. Ha ettől eltérés van az benne van weboldalunkon (www.kaminokupa.hu) a versenykiírásban.

Kapuk: 3*2-es kapuk. Ha ettől eltérés van az benne van weboldalunkon (www.kaminokupa.hu) a versenykiírásban.

A pályákon csak az épp játszó csapatok, valamint – indokolt esetben – 1 fő csapatvezető tartózkodhat. Jelen esetben ‘civil’ nem tartózkodhat a sportpályán!

A játékvezetővel a mérkőzés közben beszélgetni nem lehet! Kérjük az épp játszó, illetve az érkező csapatokat is e könnyű kérés betartására. Továbbá a mérkőzések alatt a játékvezető környezetében tartózkodni, oda letelepedni szintén nem lehet.

A pályák mentén a pálya szélén kérünk legalább 1,5 métert szabadon hagyni, a játékvezetőknek több mozgásteret biztosítani, illetve az épp játszó csapatoknak minél jobb játékélményt biztosítani.

Játékidő: 5 csapatos csoportokban 1*15 perc, 4 csapatos csoportokban és a rájátszásban 2*10 perc. Ha ettől eltérés van az benne van weboldalunkon (www.kaminokupa.hu) a versenykiírásban.

Cipők: terem- és hernyótalpas cipők (teremtorna esetén csak teremcipők). Semmilyen stoplis cipőben (AG sem) nem lehet játszani!

Labda: 5-ös méretű, normál foci labda, amelyet a csapatok hozzanak magukkal. Mindig a sorsolásnál elöl álló csapatnak kell biztosítania a labdát. Amennyiben a szervezők biztosítják a labdát, kötelező azzal játszani. Az elrúgott labdákat nem a szervezőknek kell visszahozni. Labda elrúgása esetén nem áll meg az idő, kivéve, ha a sporttelepet is elhagyta a labda és nem áll rendelkezésre másik. Ennek megítélése a játékvezető hatásköre.

Játékrendszer: 5+1. A mérkőzés megkezdéséhez egy csapatból min. 4 játékos (melyből egy kapus) szükséges.  Ha egy csapat létszáma 4 fő alá csökken a mérkőzést be kell szüntetni és a vétlen csapat számára kell jóváírni! Ha egy csapat (sérülés vagy bármi más okból) nem tud kiállni az utolsó csoportmérkőzésére annak eredményét az összes korábbi eredménnyel együtt (3 ponttal és 5-0-s gólkülönbséggel) az ellenfelek javára írjuk jóvá!

Játékszabályok

Az oldalról való játékba hozást a vonalról vagy a vonalon kívülről kell lábbal elvégezni. Az ellenfélnek 3 métert szabadon kell hagyni!

Becsúszó szerelés nem engedélyezett, ebben az esetben közvetlen szabadrúgás jár.

Az alapvonalat elhagyott labdát csak a kapus hozhatja játékba. A labda játékba hozatala kézzel történik.

A labda akkor kerül szabályosan játékba, ha a büntetőterületet elhagyja.

A kapus minden esetben átdobhatja a labdát a felezővonalon, viszont

gólt nem dobhat, csak rúghat.

Ha a kapusról az alapvonalon túlra kerül a labda, a mérkőzés szöglettel folytatódik.

Hazaadás a nagypályás szabályoknak megfelelően történik.

A játékos cserék a kijelölt cserezónában történnek. Úgynevezett ’repülőcsere’ van, lemész-bejön. Szabálytalan csere esetén a játékvezető figyelmeztethet!

A játékvezetők sárga lap-, két perc- illetve piros lap büntetéseket alkalmaznak. A kiállítás időtartama 2 perc, vagy végleges (utóbbi piros lap esetén). A véglegesen kiállított játékos helyett 5 perc elteltével egy másik játékos játszhat tovább.

A végleg kiállított játékos már nem állhat vissza és automatikusan nem játszhat a soron következő mérkőzésen, de a versenybizottság – az eset súlyosságától függően – hosszabb, esetleg végleges eltiltást is kiszabhat. Végleges eltiltás esetén az eltiltott játékosnak el kell hagynia a sportlétesítményt.

büntető rúgás a kaputól 7 méterre történik.

Szabadrúgás elvégzésénél – a labdás játékos kérésére – az ellenfél bármely játékosa 5 m-re állhat. Abban az esetben viszont, ha az ellenfél bármely játékosa szándékosan akadályozza a gyors végrehajtást, a játékvezető sárga lappal figyelmeztethet.

Ha a kapus a büntetőterületen kívül szándékosan kézzel ér a labdához, 2 perces kiállítást von maga után. Ha mezőnyjátékos kézzel hárít a büntetőterületen belül, 2 perces kiállítást von maga után. Nem szándékos kezezés nem von maga után büntetést!

Büntetőpárbaj

Egyenes kieséses rendszerű kupatalálkozón döntetlen esetén (illetve, ha a csoportból való továbbjutás ezt megkívánja) 3-3 büntető rúgás dönti el a találkozó végkimenetelét.

A lövő játékosok számát ki kell egyenlíteni. (Ha ’A’ csapatban 7 játékos ’B’ csapatban 10 játékos van, akkor mindkét csapatból csak heten lőnek. Amennyiben a kapus nem tud vagy nem akar lőni – mert fáj a lába, megsérült stb. – azt a büntetők előtt jeleznie kell. Amennyiben más játékos nem tud vagy nem akar lőni, mert sérülésre hivatkozik abban az esetben – továbbjutás esetén – nem játszhat többet, hiszen sérült.)

Ha a 3 rúgás után nincs döntés, akkor már azoknak kell rúgnia, akik még nem lőttek hetest. Ha mindenki lőtt és nem dőlt el a párharc, kezdődik előről, felválltva.

Egyéb rendelkezések

Óvást az adott mérkőzést követő 5 percen belül lehet leadni írásban 5000 Ft egyidejű befizetése mellett. A versenybizottság (2 rendező + játékvezető) döntése ellen további fellebbezésnek helye nincs. Az óvási díjat akkor sem kapja vissza a csapat, ha az óvásnak a versenybizottság helyt adott. Óvást minden esetben csak a csapatvezető (a tornára való jelentkezéskor megadott személy) tud leadni.

Tekintettel arra, hogy az óvás általában egy kérdéses szituáció után merül fel ennek az alábbi a menete:

1/ megnézitek a versenyszabályzatban, hogy megalapozott-e az óvás.

2/ ha igen megbeszélitek, hogy óvtok-e?

3/ ha igen a csapatvezető a zsűriasztalnál tud óvni, írásban 5000 Ft egyidejű befizetése mellett. Fontos, hogy a csapatvezető egyedül tud óvni, vitás kérdésekben a szervezők, a csapatvezető és az érintett másik csapat csapatvezetője kommunikál, a teljes csapatra nincs szükség (és el is küldjük a ’többieket’ amíg az óvás zajlik).

Kiegészítés. Jogosulatlan játék esetén – például, ha nem játszhat NB1-es futsalos a tornán, de Ti mégis észrevesztek valakit – nem szükséges óvni, elég – sőt kötelesség – csak szólni. Legjobb akkor szólni, ha észreveszitek, nem ’csak’ akkor, ha ellenetek játszanak. Előfordult már, hogy egy játékos nem is tudta, hogy nem játszhatna és ki kellett zárnunk az egész csapatot. Kérjük a jogosulatlan játékot a játékos adatban.mlsz.hu-s profiljával együtt jelentsétek, tippeket nem tudunk elfogadni.

A csapatvezető felelőssége

A fentiek szempontjából is fontos kitérnünk arra a tényre, hogy a csapatvezetők feladata nem csak az, hogy elmondják a csapatnak, hogy mikor játszanak. A csapatvezetőknek ezen felül számos fontos feladata van elég csak ha a fenti pontokat végig olvassátok még egyszer. A csapatvezetők feladata a csapattársak tájékoztatása a játékszabályzat és a verseny lebonyolítása pontokban és szintén a csapatvezető feladata a megfelelő kommunikáció és a Fair Play betartatása a csapattársakkal például egy parázs mérkőzésen az ellenfél és a játékvezetők felé.

Zsűriasztal és szerepe

Érkezéskor kérjük a csapatvezetőket fáradjanak a zsűriasztalhoz és vegyék át, valamint töltsék ki a nevezési lapot. A nevezési lapra minden

a torna alatt szerepeltetni kívánt játékost fel kell írni, erre az első mérkőzés megkezdése előtt van lehetőség. Utólag játékost beírni és szerepeltetni nem lehet. A jogosulatlan játék automatikus kizárással jár.

A zsűriasztalnál a szervezők segítenek Nektek a felmerülő kérdésekben, bátran forduljatok hozzánk kérdés esetén. Problémás esetekben – kiállítás, óvás, vélt- vagy valós sérelem esetén – a zsűriasztalnál történő nem megfelelő stílusú kommunikáció ugyanúgy eltiltással járhat, mintha az mérkőzésen történt volna. Kérem – éppen ezért – erre nagyon figyeljetek.

A zsűriasztalnál tudtok továbbá labdát fújni, elsősegélyt kapni.

Labdák

Az elrúgott, elhagyott labdákért sajnos nem tudunk felelősséget vállalni, miként az értékeitekért sem. Kérjük mindig legyen, aki figyel rá, illetve az elrúgott labdáért egyből menjenek el a cserék.

A rendezvényen a kaminokupáról Fegyelmi vétség miatt eltiltott játékos nem szerepelhet!

Mérkőzés előtt, alatt és után a játékvezetőt, ellenfelének játékosát, vezetőit, hozzátartozóit vagy a szervezőket tettlegesen bántalmazó, önmagáról megfeledkező, botrányt okozó labdarúgót – és indokolt esetben csapatát – a versenybizottság azonnal kizárja a további küzdelmekből.

A csapatokra az első csoport mérkőzésre való megjelenéskor 5 perc várakozási idő van, de csak abban az esetben, ha nincsenek meg legalább 6-an a kezdéshez. A további mérkőzéseknél várakozási idő nincs.

Megkötés

Amennyiben az adott tornán bármilyen megkötés van a játékosok szerepeltetését illetően, az benne van a versenykiírásban. Női játékosok szerepeltetése nincs megszabva, saját felelősségre bárki játszhat.

Közösségi szerepvállalás

A torna egy kaminokupán nem ér véget a díjátadóval. A díjátadó végén az első négy helyezettről csapatkép készül. Az eredmények felkerülnek weboldalunkra, szöveges összefoglaló is készül. A csapatképeket (illetve amennyiben készülnek az akcióképeket, díjátadót, videókat) pedig közösségi felületeinken tudjátok megtekinteni. (Facebook, Instagram) és ide kerülnek fel a helyezettek (1-4.) és a különdíjas játékosok értékelései, melyet a tornát követő napon el kell küldjetek. Kérjük ebben a csapatvezetők segítségét!

Kiegészítések

*Három (vagy több) csapat azonos pontszáma esetén.

Három vagy több Csapat azonos pontszáma esetén – mini tabella alapján – csak a három (vagy több) Csapat egymás elleni eredménye a mérvadó (pont, gólkülönbség, több rúgott gól sorrendben). Ha minden egyezik, akkor az abszolút gólkülönbség rangsorol. Ha az is egyezik büntetők döntenek.

*Hármas középdöntőcsoportban (amikor ilyen van), ha minden egyezik vagy abban az esetben, ha a három csapat a fentiek után is mindenben egyezik bütetőpárbaj, azon belül is hirtelen halál dönt a helyezésekről. ’A’ csapat rúg ’B’-nek, ’B’ csapat rúg ’C’-nek és ’C’ csapat rúg ’A’-nak (és így tovább) felváltva az első hibáig, addig amíg el nem dől a sorrend.