Ez történt október 23-án
Lassan kezdenek elfogyni a jelzők, ismét egy kiváló napon vagyunk túl, amikor az ország minden tájáról érkeztek hozzánk amatőr sportolók, hogy együtt, tartalmasan tölthessük október 23-át. A hatvannégy tervezett csapat helyett végül hetvenhatan!! szálltak versenybe a díszes serlegért és értékes ajándékokért. A helyszínből adódóan fővárosi csapatok adtak a mezőny több mint a felét, szám szerint negyven budapesti székhelyű csapat volt, a második legaktívabb település Eger volt a maga három indulójával, de jött több csapat Kerepesről, Gyálról, Ercsiből, Balassagyarmatról, Kecskemétről, Győrből, valamint egy-egy csapat indult Tárnokról, Esztergomból, Szentendréről, Mezőtúrról, Székesfehérvárról, Biatorbágyról, Törökbálintról, Vaskútról, Siófokról, Hajdúszoboszlóról, Veszprémből, Dunaharasztiból, Komáromból, Nyíregyházról, Mezőkövesdről, Nagykörűről, Lajosmizséről, Villányból, Piliscsévről, Ceglédbercelről és Kaposvárról.
Hála Nektek egy igen masszív mezőny gyűlt össze, remek, olykor parás összecsapásokkal, zrikákkal, fineszes megoldásokkal és remek, kemény jelenetekkel – természetesen a duma sem maradt el. Igazán próbára tettük egymást ezen a napon, HATALMAS KÖSZÖNET NEKTEK!!!
További képek FLICKR ALBUMUNKBAN!
A korán kelők csoportjaiból hibátlan teljesítménnyel, kapott gól nélkül száguldott az egyenes kieséses szakaszba a NewMyCream, míg a Kerepes, a Rakosmente All Stars és a Hakni három győzelem mellett egy döntetlent szerezve lett csoportelső. Utóbbi csapat igazán büszke lehet erre a teljesítményre, hiszen a korai időpontban szokatlanul erős csoportból harcolta ki a továbbjutást a Trianonnal karöltve. A CR Vasco da Gamma hármas körbe-verés után lett második és a Flamingó és a veretlen Hungarikum is készülhetett a kora esti programra.
A mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a második csoportkör négy csoportjának egyikében sem volt hibátlanul teljesítő csapat. A címvédő Déli FC minitabella után lett második a Pázmány mögött, a Bakony FC kilenc ponttal búcsúzott. A Squadra Anonima jól támadott, a Detox jól védekezett előbbi lett a csoportelső utóbbi a második. Az Ercsi Kinizsi, a Mátyásföld, Alfi Vital Life és az ECECE UP sem talált legyőzőre a csoportkörben.
Erőtől duzzadó játékkal nyert mind a négy meccsét a Sori liga első osztályában szereplő Albidok FC, második lett a Delej Liga meghatározó csapata az SE SK. Megnyerte a csoportját a rutinos kupainduló csapatok közül a Tye–Tye Kaleta Magyarország, a Kétballábasok és a Football Rangers. Egyaránt hét pontot szerezve lett második a Liget FC, az Ejakulázió és a Sepsipest.
Az utolsó csoportkörben már csak négy csapat küzdött meg a két továbbjutó helyért és akadt szép számmal rangadó ebben a szakaszban. Három csoportban nem született döntetlen, mindhárom meccsét nyerte a Maxim Zrt, a The Private Rooftop és az SZPCDSE, míg a kaposvári Belo BT két győzelem mellett egy döntetlennel lett első. A Chicago, az NNC Frogs, a Park Válogatott és a Stáber Bau másodikként készülhetett a középdöntőre.
Izgalmas találkozók után alakult ki a legjobb tizenhat mezőnye, hatszor hétméteresek döntöttek a továbbjutó kilétéről, míg négy alkalommal egy gól döntött a továbbjutó javára. A Kétballábasok nyertek öt góllal, a Tye-Tye és az Albidok egyaránt 4-1-el mentek tovább.
Egygólos meccsen jutott a legjobb nyolc közé az ECECE UP, az Alfi Vital Life és a Tye–Tye. A Pázmány hetesek után búcsúztatta a Kerepest, akárcsak a Squadra Anonima a Haknit. A Belo BT 4-1-el vágott vissza a Kétballábasoknak a Balaton Tour döntőjében elszenvedett vereségért. Remek hangulatú meccsen az utolsó két percben fordított a Maxim Zrt a SE SK ellen, a The Private Rooftop 2-2 után hetesekkel búcsúztatta az Albidokat.
Három góllal nyert a Maxim és elsőként jutott a négy közé, a The Private Rooftop nem talált fogást Székely József leifjabb tabónítványain az ECECE UP-n de a hetes párbajban a torna kapusa Nádasi Olivér ismét remekelt. A Pázmány egygólos meccsen nyert a Tye-TYe ellen és a Belo BT-vel teljes az elődöntő mezőnye.
Harmadik szétlövését is megnyerte a The Private Rooftop, míg a Maxim ismét hárommal nyert.
A bronzérmeket 2-2 után szétlövésben a Pázmány szerezte meg, míg a döntőben Bita Mátyás duplájával a Maxim ZRt ért a csúcsra!
Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek hozzánk az United Shipping Október 23-i kaminokupára! Köszönjük partnereinknek, akik ismét bőséges díjasasztalt hoztak össze, úgy gondoljuk, egy remek napot tölthettünk el együtt az ősz legnépesebb kispályás tornáján!
A KÖVETKEZŐ KIHÍVÁS > NYAKUNKON A SÁRA KUPA!
JELENTKEZZ BE MÉG MA ITT
EREDMÉNYEK
„A” CSOPORT –8.00.–„A” pálya
Ismokeking (Bp.),
Grund SE (Bp.),
Flamingó (Bp.),
Rákosmente All Stars (Bp.),
Futball Imitátorok (Bp.)
Mérkőzések:
8.00. Ismokeking – Grund SE 1-1
8.20. Flamingó – Rákosmente All Stars 0-2
8.40. Futball Imitátorok – Ismokeking 0-1
Grund SE – Flamingó 1-1
Rákosmente All Stars – Futball Imitátorok 1-0
Ismokeking – Flamingó 0-1
Grund SE – Rákosmente All Stars 0-3
Futball Imitátorok – Flamingó 0-3
Ismokeking – Rákosmente All Stars 0-0
Grund SE – Futball Imitátorok 1-1
A csoport végeredménye:
„A” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Rákosmente All Stars |
4 |
3 |
1 |
0 |
6-0 |
10 |
2 |
Flamingó |
4 |
2 |
1 |
1 |
5-3 |
7 |
3 |
Ismokeking |
4 |
1 |
2 |
1 |
2-2 |
5 |
4 |
Grund SE |
4 |
0 |
3 |
1 |
3-6 |
3 |
5 |
Futball Imitátorok |
4 |
0 |
1 |
3 |
1-6 |
1 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„B” CSOPORT –8.00.–„B” pálya
Young Boys (Bp.),
NewMyCream (Bp.),
CR Vasco da Gamma (Bp.),
Esélyetek SE (Bp.),
GOAT FC
Mérkőzések:
8.00. Young Boys – NewMyCream 0-2
8.20. CR Vasco da Gamma – Esélyetek SE 3-1
8.40. GOAT FC – Young Boys 0-1
NewMyCream – CR Vasco da Gamma 2-0
Esélyetek SE – GOAT FC 0-5
Young Boys – CR Vasco da Gamma 0-2
NewMyCream – Esélyetek SE 8-0
GOAT FC – CR Vasco da Gamma 1-0
Young Boys – Esélyetek SE 5-0
NewMyCream – GOAT FC 1-0
A csoport végeredménye:
„B” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
NewMyCream |
4 |
4 |
0 |
0 |
13-0 |
12 |
2 |
CR Vasco da Gamma |
4 |
2 |
0 |
2 |
5-4 |
6 |
3 |
GOAT FC |
4 |
2 |
0 |
2 |
6-2 |
6 |
4 |
Young Boys |
4 |
2 |
0 |
2 |
6-4 |
6 |
5 |
Esélyetek SE |
4 |
0 |
0 |
4 |
1-21 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„C” CSOPORT –8.00.–„C” pálya
Hungarikum (Bp.),
Kerepes (Kerepes),
Newpalace FC (Bp.),
Fleto FC Győr (Bp.),
Szeszpanyol (Bp)
Mérkőzések:
8.00. Hungarikum – Kerepes 0-0
8.20. Newpalace FC – Fleto FC Győr 0-1
8.40. Szeszpanyol – Hungarikum 0-1
Kerepes – Newpalace FC 6-0
Fleto FC Győr – Szeszpanyol 2-0
Hungarikum – Newpalace FC 3-0
Kerepes – Fleto FC Győr 4-0
Szeszpanyol – Newpalace FC 1-1
Hungarikum – Fleto FC Győr 2-1
Kerepes – Szeszpanyol 4-0
A csoport végeredménye:
„C” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Kerepes |
4 |
3 |
1 |
0 |
14-0 |
10 |
2 |
Hungarikum |
4 |
3 |
1 |
0 |
6-1 |
10 |
3 |
Fleto FC Győr |
4 |
2 |
0 |
2 |
4-6 |
6 |
4 |
Szeszpanyol |
4 |
0 |
1 |
3 |
1-8 |
1 |
5 |
Newpalace FC |
4 |
0 |
1 |
3 |
1-11 |
1 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„D” CSOPORT –8.00.–„D” pálya
Apple FC (Bp.),
Hakni (Bp.),
Városligeti Zsiványok (Bp.),
Futottak Még (Tárnok),
Trianon
Mérkőzések:
8.00. Apple FC – Hakni 2-2
8.20. Városligeti Zsiványok – Futottak Még 1-2
8.40. FC Trianon – Apple FC 4-3
Hakni – Városligeti Zsiványok 3-0
Futottak Még – FC Trianon 0-1
Apple FC – Városligeti Zsiványok 2-1
Hakni – Futottak Még 3-1
FC Trianon – Városligeti Zsiványok 3-2
Apple FC – Futottak Még 1-3
Hakni – FC Trianon 4-0
A csoport végeredménye:
„D” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Hakni |
4 |
3 |
1 |
0 |
12-3 |
10 |
2 |
FC Trianon |
4 |
3 |
0 |
1 |
8-9 |
9 |
3 |
Futottak Még |
4 |
2 |
0 |
2 |
6-6 |
6 |
4 |
Apple FC |
4 |
1 |
1 |
2 |
8-10 |
4 |
5 |
Városligeti Zsiványok |
4 |
0 |
0 |
4 |
4-10 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
BUDAPEST EGYETLEN 4 OSZTÁLYOS TÉLI BAJNOKSÁGA!
JELENTKEZZ AMÍG NEM KÉSŐ ITT!
„E” CSOPORT –10.45.–„A” pálya
Ikarusz Busztro (Bp.),
Ercsi Kinizsi (Ercsi),
Főnix MFC (Bp.),
Tiki Taka (Bp.),
Mátyásföld
Mérkőzések:
10.45. Ikarusz Bisztro – Ercsi Kinizsi 0-2
11.05. Főnix MFC – Tiki Taka 1-3
11.25. Mátyásföld – Ikarusz Bisztro 4-0
Ercsi Kinizsi – Főnix MFC 3-1
Tiki Taka – Mátyásföld 0-2
Ikarusz Bisztro – Főnix MFC 1-1
Ercsi Kinizsi – Tiki Taka 1-0
Mátyásföld – Főnix MFC 0-0
Ikarusz Bisztro – Tiki Taka 0-1
Ercsi Kinizsi – Mátyásföld 1-1
A csoport végeredménye:
„E” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Ercsi Kinizsi |
4 |
3 |
1 |
0 |
7-2 |
10 |
2 |
Mátyásföld |
4 |
2 |
2 |
0 |
7-1 |
8 |
3 |
Tiki Taka |
4 |
2 |
0 |
2 |
4-4 |
6 |
4 |
Főnix MFC |
4 |
0 |
2 |
2 |
3-7 |
2 |
5 |
Ikarusz Bisztro |
4 |
0 |
1 |
3 |
1-8 |
1 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„F” CSOPORT –10.45.–„B” pálya
ECECE UP (Bp.),
Csukló Dzsunior (Esztergom),
FociFan.hu (Balassagyarmat),
Club la Siesta de Samba (Szentendre),
Alfi_Vital Life (Mezőtúr)
Mérkőzések:
10.45. ECECE UP – Csukló Dzsunior 4-0
11.05. Focifan.hu – Club la Siesta de Samba 2-1
11.25. Alfi_Vital Life – ECECE UP 1-1
Csukló Dzsunior – Focifan.hu 0-1
Club la Siesta de Samba – Alfi_Vital Life 1-1
ECECE UP – Focifan.hu 1-1
Csukló Dzsunior – Club la Siesta de Samba 0-1
Alfi_Vital Life – Focifan.hu 3-0
ECECE UP – Club la Siesta de Samba 6-0
Csukló Dzsunior – Alfi_Vital Life 0-6
A csoport végeredménye:
„F” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
ECECE UP |
4 |
2 |
2 |
0 |
12-2 |
8 |
2 |
Alfi_Vital Life |
4 |
2 |
2 |
0 |
11-2 |
8 |
3 |
Focifan.hu |
4 |
2 |
1 |
1 |
4-5 |
7 |
4 |
Club la Siesta de Samba |
4 |
1 |
1 |
2 |
3-9 |
4 |
5 |
Csukló Dzsunior |
4 |
0 |
0 |
4 |
0-12 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„G” CSOPORT –10.45.–„C” pálya
Pázmány (Bp.),
Golden Boys (Kerepes),
Gólkötvény-Spekulánsok ,
Déli FC (Bp.),
Bakony FC (Székesfehérvár)
Mérkőzések:
10.45. Pázmány – Golden Boys 4-0
11.05. Gólkötvény-Spekulánsok – Déli FC 0-3
11.25. Bakony FC – Pázmány 0-3
Golden Boys – Gólkötvény-Spekulánsok 1-2
Déli FC – Bakony FC 0-1
Pázmány – Gólkötvény-Spekulánsok 3-0
Golden Boys – Déli FC 0-6
Bakony FC – Gólkötvény-Spekulánsok 1-0
Pázmány – Déli FC 0-2
Golden Boys – Bakony FC 2-5
A csoport végeredménye:
„G” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Pázmány |
4 |
3 |
0 |
1 |
10-2 |
9 |
2 |
Déli FC |
4 |
3 |
0 |
1 |
11-1 |
9 |
3 |
Bakony FC |
4 |
3 |
0 |
1 |
7-9 |
9 |
4 |
Gólkötvény-Spekulánsok |
4 |
1 |
0 |
3 |
2-8 |
3 |
5 |
Golden Boys |
4 |
0 |
0 |
4 |
3-17 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„H” CSOPORT –10.45.–„D” pálya
Detox FC (Gyál),
Squadra Anonima (Biatorbágy),
Budapest Boys (Bp.),
Slot FC (Ercsi),
Aston Kanál (Törökbálint)
Mérkőzések:
10.45. Detox FC – Squadra Anonima 0-0
11.05. Budapest Boys – Slot FC 0-3
11.25. Aston Kanál – Detox FC 0-1
Squadra Anonima – Budapest Boys 5-1
Slot FC – Aston Kanál 1-1
Detox FC – Budapest Boys 5-1
Squadra Anonima – Slot FC 7-0
Aston Kanál – Budapest Boys 4-0
Detox FC – Slot FC 4-0
Squadra Anonima – Aston Kanál 2-0
A csoport végeredménye:
„H” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Squadra Anonima |
4 |
3 |
1 |
0 |
14-1 |
10 |
2 |
Detox FC |
4 |
3 |
1 |
0 |
7-0 |
10 |
3 |
Aston Kanál |
4 |
1 |
1 |
2 |
5-4 |
4 |
4 |
Slot FC |
4 |
1 |
1 |
2 |
4-12 |
4 |
5 |
Budapest Boys |
4 |
0 |
0 |
4 |
1-14 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
EXTRA KÖRÜLMÁNYEK BUDAPEST LEGÚJABB BAJNOKSÁGÁBAN!
ITT KELL JELENTKEZNI!
„I” CSOPORT –13.30.–„A” pálya
Sepsipest FC (Bp.),
Football Rangers (Bp.),
BÁCS FC (Kecskemét),
The Dominators (Siófok),
Alpin FC (Székelyföld)
Mérkőzések:
13.30. Sepsipest FC – Football Rangers 1-2
13.50. BÁCS FC – The Dominators 0-1
14.10. Alpin FC – Sepsipest FC 0-1
Football Rangers – BÁCS FC 4-0
The Dominators – Alpin FC 0-2
Sepsipest FC – BÁCS FC 6-0
Football Rangers – The Dominators 0-0
Alpin FC – BÁCS FC 2-0
Sepsipest FC – The Dominators 1-1
Football Rangers – Alpin FC 1-1
A csoport végeredménye:
„H” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Football Rangers |
4 |
2 |
2 |
0 |
7-2 |
8 |
2 |
Sepsipest FC |
4 |
2 |
1 |
1 |
9-3 |
7 |
3 |
Alpin FC |
4 |
2 |
1 |
1 |
5-2 |
7 |
4 |
The Dominators |
4 |
1 |
2 |
1 |
2-3 |
5 |
5 |
BÁCS FC |
4 |
0 |
0 |
4 |
0-13 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„J” CSOPORT –13.30.–„B” pálya
SportSzelet (Eger),
Kútvas (Vaskút),
SE SK (Bp.),
Indomix FC (Balassagyarmat),
Albidok FC (Bp.)
Mérkőzések:
13.30. SportSzelet – Kútvas 1-1
13.50. SE SK – Indomix FC 8-0
14.10. Albidok FC – SportSzelet 2-1
Kútvas – SE SK 1-1
Indomix FC – Albidok FC 1-5
SportSzelet – SE SK 2-3
Kútvas – Indomix FC 2-0
Albidok FC – SE SK 1-0
SportSzelet – Indomix FC 6-0
Kútvas – Albidok FC 0-3
A csoport végeredménye:
„J” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Albidok FC |
4 |
4 |
0 |
0 |
11-2 |
12 |
2 |
SE SK |
4 |
2 |
1 |
1 |
12-4 |
7 |
3 |
Kútvas |
4 |
1 |
2 |
1 |
4-5 |
5 |
4 |
SportSzelet |
4 |
1 |
1 |
2 |
10-6 |
4 |
5 |
Indomix FC |
4 |
0 |
0 |
4 |
1-21 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„K” CSOPORT –13.30.–„C” pálya
Bóbita HSE (Hajdúszoboszló),
Elements (Bp.),
Liget FC (Veszprém),
TyeTye Kaleta Magyarország (Eger),
Kimarcsi SE (Dunaharaszti)
Mérkőzések:
13.30. Bóbita HSE – Elements 2-0
13.50. Liget FC – TyeTye Kaleta Magyarország 1-2
14.10. Kimarcsi SE – Bóbita HSE 2-0
Elements – Liget FC 1-2
TyeTye Kaleta Magyarország – Kimarcsi SE 2-0
Bóbita HSE – Liget FC 1-3
Elements – TyeTye Kaleta Magyarország 1-1
Kimarcsi SE – Liget FC 1-1
Bóbita HSE – TyeTye Kaleta Magyarország 2-3
Elements – Kimarcsi SE 2-1
A csoport végeredménye:
„K” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
TyeTye Kaleta Magyarország |
4 |
3 |
1 |
0 |
8-4 |
10 |
2 |
Liget FC |
4 |
2 |
1 |
1 |
7-5 |
7 |
3 |
Elements |
4 |
1 |
1 |
2 |
4-6 |
4 |
4 |
Kimarcsi SE |
4 |
1 |
1 |
2 |
4-5 |
4 |
5 |
Bóbita HSE |
4 |
1 |
0 |
3 |
5-8 |
3 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„L” CSOPORT –13.30.–„D” pálya
Kétballábasok (Komárom),
EjakuLazio (Kecskemét),
Joint (Nyíregyháza),
Partizán Beokád (Bp.),
Trógerek (Mezőkövesd)
Mérkőzések:
13.30. Kétballábasok – EjakuLazio 2-0
13.50. Joint – Partizán Beokád 3-0
14.10. Trógerek – Kétballábasok 1-4
EjakuLazio – Joint 4-1
Partizán Beokád – Trógerek 3-2
Kétballábasok – Joint 4-0
EjakuLazio – Partizán Beokád 0-0
Trógerek – Joint 1-1
Kétballábasok – Partizán Beokád 4-4
EjakuLazio – Trógerek 3-1
A csoport végeredménye:
„L” |
csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Kétballábasok |
4 |
3 |
1 |
0 |
14-5 |
10 |
2 |
EjakuLazio |
4 |
2 |
1 |
1 |
7-4 |
7 |
3 |
Partizán Beokád |
4 |
1 |
2 |
1 |
7-9 |
5 |
4 |
Joint |
4 |
1 |
1 |
2 |
5-3 |
4 |
5 |
Trógerek |
4 |
0 |
1 |
3 |
5-11 |
1 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„M” CSOPORT –16.15.–„A” pálya
Himbi Limbi (Nagykörű),
NNC Frogs Lajosmizsei Futsal Club FC (Lajosmizse),
Welcome to Die WTD (Bp.),
Maxim Zrt. (Bp.),
–
16.15. Himbi Limbi – NNC Frogs Lajosmizsei Futsal Club FC 0-3
16.40. Welcome to Die WTD – Maxim Zrt. 0-2
Himbi Limbi – Welcome to Die WTD 0-1
NNC Frogs Lajosmizsei Futsal Club FC – Maxim Zrt. 0-3
Himbi Limbi – Maxim Zrt. 2-5
NNC Frogs Lajosmizsei Futsal Club FC – Welcome to Die WTD 1-0
–
A csoport végeredménye:
„M” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Maxim Zrt. |
3 |
3 |
0 |
0 |
10-2 |
9 |
2 |
NNC Frogs Lajosmizsei Futsal Club FC |
3 |
2 |
0 |
1 |
4-3 |
6 |
3 |
Welcome to Die WTD |
3 |
1 |
0 |
2 |
2-2 |
3 |
4 |
Himbi Limbi |
3 |
0 |
0 |
3 |
2-9 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„N” CSOPORT –16.15.–„B” pálya
Chicago (Bp.),
The Hepps United (Villány),
CSÉV (Piliscsév),
The Private Rooftop (Bp.),
–
16.15. Chicago – The Hepps United 1-0
16.40. CSÉV – The Private Rooftop 0-4
Chicago – CSÉV 3-0
The Hepps United – The Private Rooftop 0-3
Chicago – The Private Rooftop 0-2
The Hepps United – CSÉV 3-0
–
A csoport végeredménye:
„N” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
The Private Rooftop |
3 |
3 |
0 |
0 |
9-0 |
9 |
2 |
Chicago |
3 |
2 |
0 |
1 |
4-2 |
6 |
3 |
The Hepps United |
3 |
1 |
0 |
2 |
3-4 |
3 |
4 |
CSÉV |
3 |
0 |
0 |
3 |
0-10 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„O” CSOPORT –16.15.–„C” pálya
SZPCDSE (Ceglédbercel),
Park Válogatott (Győr),
Vamos Pest (Bp.),
Fekete Mamba (Bp.),
–
16.15. SZPCDSE – Park Válogatott 3-0
16.40. Vamos Pest – Fekete Mamba 0-5
SZPCDSE – Vamos Pest 8-1
Park Válogatott – Fekete Mamba 4-3
SZPCDSE – Fekete Mamba 3-1
Park Válogatott – Vamos Pest 2-1
–
A csoport végeredménye:
„O” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
SZPCDSE |
3 |
3 |
0 |
0 |
14-2 |
9 |
2 |
Park Válogatott |
3 |
2 |
0 |
1 |
6-7 |
6 |
3 |
Fekete Mamba |
3 |
1 |
0 |
2 |
9-7 |
3 |
4 |
Vamos Pest |
3 |
0 |
0 |
3 |
2-15 |
0 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
„P” CSOPORT –16.15.–„D” pálya –
Belo Bt. (Kaposvár),
Stáber Bau Kft. (Eger),
Outlaw (Bp.),
Bauart 2002 (Győr),
–
16.15. Belo Bt. – Stáber Bau Kft. 1-0
16.40. Outlaw – Bauart 2002 3-2
Belo Bt. – Outlaw 3-0
Stáber Bau Kft. – Bauart 2002 2-1
Belo Bt. – Bauart 2002 2-2
Stáber Bau Kft. – Outlaw 1-1
–
A csoport végeredménye:
„O” |
Csapat |
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
1 |
Belo Bt. |
3 |
2 |
1 |
0 |
5-2 |
7 |
2 |
Stáber Bau Kft. |
3 |
1 |
1 |
1 |
3-3 |
4 |
3 |
Outlaw |
3 |
1 |
1 |
1 |
4-6 |
4 |
4 |
Bauart 2002 |
3 |
0 |
1 |
2 |
5-7 |
1 |
Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.
A KÖVETKEZŐ KIHÍVÁS > NYAKUNKON A SÁRA KUPA!
JELENTKEZZ BE MÉG MA ITT
RÁJÁTSZÁS Csoportonként az első két helyezett, összesen 32 csapat kerül az egyenes kieséses részbe, ahol a csapatok a megadott séma alapján játszanak tovább egészen a döntőig. A rájátszásban végig azon a pályán szerepeltek, ahol elkezdtétek.
16 közé kerülésért
-
18.30. ’A’ pálya hátul A1-B2
Rákosmente All Stars – CR Vasco de Gamma 0-0 (2-3)
-
18.30. ’B’ pálya hátul B1-A2
NewMyCream – Flamingo 2-2 (3-2)
-
3. 18.30. ’C’ pálya elöl C1-D2
Kerepes – Trianon 3-0
-
4. 18.30. ’D’ pálya elöl D1-C2
Hakni – Hungarikum 1-0
–
-
18.55. ’A’ pálya hátul E1-F2
Ercsi Kinizsi – Alfi Vitallife Team 0-2
-
18.55. ’B’ pálya hátul F1-E2
ECECE UP – Mátyásföld 1-1 (5-4)
-
18.55. ’C’ pálya elöl G1-H2
Pázmány – Detox FC 1-0
-
18.55. ’D’ pálya elöl H1-G2
Squadra Anonima – Déli FC 1-1 (2-1)
–
-
19.20 ’A’ pálya hátul I1-J2
Football Rangers – SE SK 0-0 (0-2)
-
19.20. ’B’ pálya hátul J1-I2
Albidok – Sepsipest 4-1
-
11. 19.20. ’C’ pálya elöl K1-L2
Tye Tye Kaleta KFT– Ejakulazio 4-1
-
19.20. ’D’ pálya elöl L1-K2
Kétballábasok – Liget FC 5-0
–
-
19.45. ’A’ pálya hátul M1-N2
Maxim Zrt – Chicago 1-0
-
19.45. ’B’ pálya hátul N1-M2
The Private Rooftop – NNC Frogs 2-0
-
19.45. ’C’ páyal elöl O1-P2
SZPCDSE – Stáber Bau KFT. 0-0 (7-8)
-
19.45. ’D’ pálya elöl P1-O2
Belo BT. – Park Válogatott 3-2
Nyolcaddöntők
-
20.10. ’A’ pálya hátul 1-5
CR Vasco – Alfi Vitallife Team 0-1
-
20.10. ’B’ pálya hátul 2-6
NewMyCream – ECECE UP 0-1
-
20.10. ’C’ pálya elöl 3-7
Kerepes – Pázmány 0-0 (2-3)
-
20.10. ’D’ pálya elöl 4-8
Hakni – Squadra Anonima 2-2 (1-3)
–
-
20.35. ’A’ pálya hátul 9-13
SE SK – Maxim Zrt 1-2
-
20.35. ’B’ pálya hátul 10-14
Albidok – Private Rooftop 2-2 (2-3)
-
20.35. ’C’ pálya elöl 11-15
Tye Tye Kaleta KFT – Stáber Bau 1-0
-
20.35. ’D’ pálya elöl 12-16
Kétballábasok – Belo BT. 1-4
Negyeddöntők
-
21.00. ’A’ pálya hátul 17 – 21
Alfi Vitallife – Maxim Zrt 1-2
-
21.00. ’B’ pálya hátul 18 – 22
ECECE UP – Private Rooftop 0-0 (2-3)
-
21.00. ’C’ pálya elöl 19 – 23
Pázmány – Tye Tye Kaleta KFT 1-0
-
21.00. ’D’ pálya elöl 20 – 24
Squadra Anonima – Belo BT. 1-2
Elődöntők
21.25. ’A’ pálya hátul 25 – 27
Maxim Zrt – Pázmány 3-0
21.25. ’B’ pálya hátul 26 – 28
The Private Rooftop – Belo BT. 0-0 (3-2)
Bronzmeccs 21.50. ’B’ pálya hátul
Pázmány – Belo BT. 2-2 (5-4)
Döntő 21.50. ’A’ pálya hátul
Maxim Zrt – The Private Rooftop 2-1
Az Október 23.-i kaminokupa végeredménye:
-
Maxim Zrt (Budapest)
-
The Private Rooftop (Bp)
-
Pázmány Futsal (Bp)
-
Belo BT (Kaposvár)
Az Október 23-i kaminokupa különdíjasai:
legtehetségesebb: Balog Alex (Belo BT)
legrutinosabb: Kamarás Bálint (Maxim Zrt)
torna játékosa: Petricskó Márton (Pázmány)
döntő játékosa: Bita Mátyás (Maxim Zrt)
torna kapusa: Nádasi Olivér (The Private Rooftop)
gólkirály: Palotás Szebasztián (Albidok) 12 gól
A góllövőlista élcsoportja:
Palotás Szebasztián (Albidok) 12 gól
Bita Mátyás (Maxim Zrt) 11 gól
Fekete András (Kétballábasok) 8 gól
Gerhardt Ádám (Hakni) 7 gól
- Torna játékosa
- Torna Kapusa
- Döntő játékosa
- Legrutinosabb
- Legtehettségesebb
Elsősorban szeretném megköszönni a szervezést, mindig élmény nagy létszámú kupán pályára lépni és az Október 23., Március 15., ezek közé tartoznak. Ennél már csak az a nagyobb élmény ha a csapat meg is nyeri azt. Ezt pedig nagyon köszönöm mindegyik játékosnak aki a tegnapi nap folyamán eljött, beletette magát, és végigfocizta a tornát, nagyon hálás vagyok nekik.
Tudatos volt az, hogy 1 cserével érkezünk, mindenkit úgy hívtam fel, hogy: Van kedved eljönni focizni a Maxim Zrt.-be? 1 csere, focizunk egy jót. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több csapatból jött 1-1 futballista hozzánk tegnap: Ecece, Odin, Szilasi, Todor és mindenki elsőre jelezte, szívesen csatlakozna erre a kupára. A kezdetektől egyben voltunk és talán akkor érződött a legjobban, hogy ‘végigmehetünk’ amikor a negyeddöntőben az utolsó másfél perc alatt fordítottunk és nyertünk 0-1-ről, 2-1-re.
Büntetőpárbaj nélkül, mindössze 2 kapott góllal abszolváltuk az egyenes kieséses szakaszt és az összes mérkőzésünket megnyertük a torna folyamán, vagyis a valódi foci élmény sikerességgel is párosult. Még egyszer köszönöm a szervezést nektek, a foci élményt pedig a csapatnak, akik szó szoros értelmében csapatként játszott a tegnapi nap folyamán.
Bita Mátyás – Maxim Zrt.