Íme a legfontosabb információk:

stickyA tornán nem szerepelhetnek a következő bajnokságokban érvényes igazolással rendelkező játékosok:

futsal NB1, nagypálya NB1, NB2, NB3, (magyarán az nem játszhat, akiknek érvényes igazolása van, pályára lépett vagy nevezve volt 2014-ben!!! )

 

Aki ezt a szabályt megszegi, annak Csapatát azonnal kizárjuk a tornáról, a vétkes játékost egy évre eltiltjuk a kaminokupa rendezvényeitől, csapata pedig három hónapig nem nevezhet be általunk szervezett tornára!

 

Egyéb rendelkezések:

  • a tornán stoplis cipőben játszani nem lehet, a megengedett lábbelik: terem (IC) ill. hernyótalpas (TF) cipők.
  • a sportpályán parkolójegyet kell vennetek a beparkoláshoz. Az ára 180 Ft, ami a büfében lefogyasztható. Aki nem szeretne benn megállni, annak a sportpályán kívül is vannak parkolóhelyek!
  • érkezés, az első mérkőzésetek előtt fél órával. Várunk Benneteket!

Öltözés, büfé: a központi épületben a bejárat mellett jobbra!
Pályák: „A”, és „B” csoport a hátsó két pályán ; „C” és „D” csoport az első két pályán

 

Lebonyolítás:

A benevezett Csapatokat 4 fős csoportokba sorsoltuk, ahol körmérkőzéses rendszerben döntik el a továbbjutó helyezések sorsát.
Továbbjutás: csoportonként az első két helyezett kerül a rájátszásba! Innentől a torna egyenes kieséses rendszerben fejeződik be.

A torna versenykiírását itt találjátok.

10641264_821554207876726_6808448081333254600_nA címvédő La Vecchia Signora Csapata